Ismét sötét fellegek kavarognak Magyarország egyik állatorvosi lova, Tiszabura felett, ugyanis időközi önkormányzati választásokat tartanak a településen.
A Magyar Jelen helyszíni riportjából már megtudhattuk, milyen entitásokból lehet válogatni a firoszos jelöltek esetében. Felesleges fapofával elviselni a nyomasztó jelenünket, ha nevetve is lehet, szóval a riport egyszerre volt vicces, és persze valahol szomorú is, vagyis egyszerűbben fogalmazva tragikomikus. De hát mit ér az élet móka és kacagás nélkül?
Orbán "új középosztálya" Tiszaburát is felvirágoztatja. Bedőt ebből annyi zavarja, hogy "a mélyszegénységben élők" miért a Fideszre szavaznak (fotó: Papajcsik Péter / Index)
Azonban a Facebook legmélyebb bugyrainak köszönhetően azt is megtudhatjuk, hogy nem a Magyar Jelen stábja volt az egyetlen, amely egy no-go faluba merészkedett.
Ha már a pártpolitizálást feladták a momentumosok, a szervezet egyik leghangosabb arca országjárásba kezdett, magyarul olyan munkát végez, amit anno pártemberként is kellett volna. Az országjárás során néhány perces videókat láthatunk az épp aktuális helyszínről, nyilatkozó, vagy éppen nem nyilatkozó járókelőkről, stb. Tehát nem klasszikus utcafórumokról beszélhetünk.
Bedő Dávid országjárásának (vagy hát, ha nagykörúti szemszögből nézzük, akkor „leutazás vidékre”) egyik fő tematikája „a legfideszesebb falvakba” való ellátogatás, amely itt egyet jelent a cigányok által lakott településekkel, csak ezt ő nyilván nem fogja elismerni, mint ahogy a baja sem ezzel van. Neki kizárólag „a számok” számítanak, vagyis az bántja, hogy a „rejtett erőforrások” a kormánypártra, és nem a balliberális erőkre voksolnak, így természetesen irányított kérdései is ebbe az irányba tartanak (meg aztán Facebook-kommentek formájában Bedő bejegyzései alá, a párt főcigánya, Lőcsei Lajos is lelkesen írogatott). Persze ettől függetlenül óhatatlanul is képet kapunk az elcigányosodott magyar vidék szomorú jelenéről, kiváltképp Borsodban, ahol például Szinben, vagy Szendrőládon mutatóban is nehéz már magyart találni. Kíváncsi lennék, hogy a szokásos liberális maszkon túl Bedőnek mi a valódi véleménye erről a leélt vidékről, például tényleg annyira toleráns lenne-e ebben a környezetben, ahogy hirdeti magát, de persze ez sem most, sem máskor nem fog kiderülni.
No, de a lényeg, hogy a hosszú menetelésből Tiszabura sem maradhatott ki, és – ha a vicces firoszos jelöltek nem is kerültek előtérbe, történt azért két igen tanulságos esemény, amiből levonhatjuk a végső konzekvenciát.
Az egyik, hogy néhány tiszaburai cigány olyan elánnal szólogatott be Bedőnek, hogy nagy eséllyel jövőre is mindent elsöprő eredménnyel fog itt szerepelni itt a Fidesz, a másik pedig az előzőt feltételezi: Tiszabura olyan fontos szavazatlerakat a Fidesznek, hogy a térség országgyűlési képviselője le is sietett, hogy beleálljon Bedőbe.
F. Kovács Sándor 64,14 (!) százalékkal nyert itt 2022-ben, ha összeadnánk a második és a harmadik induló eredményét, még a 40 százalék sem jönne össze. Az illetőről országos szinten nem hallani sokat, mindenesetre tényleg úgy viselkedett a videóban, mint a helyi földesúr, Bedő ebben nem tévedett kivételesen.
Az a másfél perc viszont – amiből a végkövetkeztetésem is ered, a sehová nem vezető politikai mocsár állatorvosi lova, nem csak Tiszaburáé. A földesúr nagy kegyesen kiszállt autójából, hogy „birtokát” védelmezze, majd ezt követően meddő vitába bocsátkozzon Bedővel „Zsolti bácsiról”, Hatvanpusztáról, a momentumos pedig az itteni „szegény emberek” szószólója kívánt lenni.
És tudják, hogy miről nem volt szó? Konkrétumokról, valódi, formabontó vitáról, vagy bármiről, ami ténylegesen befolyásolná a magyar vidék jövőjét vagy az aggasztó etnikai arányokat.
Persze nyilván felesleges ezt egy fideszes földesúron, meg egy momentumos bohócon számonkérni, de aki kizárólag ilyen politikai anyagokkal szembesül (videókat nézni manapság úgyis népszerűbb, mint olvasni), az nem csodálom, ha hallani sem akar közéletről. Ha én is csak ezt látnám, én is magasról tennék rá.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info