Portálunkon időnként igyekszünk bemutatni egy-egy olyan történelmi személyt, akik világnézetileg érdekesek, és kevésbé ismertek, ám munkásságuk mindenképpen olvasóink érdeklődésére tarthatnak számot. Felfogásom szerint ilyen személy Dr. Ladomérszky Béla görögkatolikus parókus.

Dr. Ladormérszky Béla (forrás: byzantinohungarica.com)

Ladomérszky 1908. május 25-én született Sátoraljaújhelyen. Teológiai tanulmányait Esztergomban (1927–1931) és Budapesten végezte. A Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán doktori fokozatot szerzett (morálteológia). Miklósy István megyéspüspök Nyíregyházán szentelte a Hajdúdorogi Egyházmegye papjává 1931. december 6-án. Sátoraljaújhelyen segéd lelkész (1932–1936), Szegeden szervezőlelkész, majd parókus (1936–1945). 1945-ben Németországba, 1949-ben Ausztráliába költözött. Sydney-ben néhány évig papként szolgált, majd polgári foglalkozást választott.

Mint látható, 1945-ben elhagyta hazáját. Vélhetően többen arra gondolnak, hogy ez erős összefüggésben áll azzal, hogy Magyarországon milyen változások zajlottak le akkor. Elveszítettük a világháborút, szovjet megszállás alá kerültünk, és megkezdődött a bolsevik diktatúra kiépítése. Igen, a kommunisták bosszúja elől kellett menekülnie, ugyanis Ladomérszky hungarista érzelmű volt.

„Minden embernek joga van ahhoz, hogy magasabb rendű, emberhez méltó életet éljen, hogy ne kelljen csak a földön kúsznia. De minden embernek kötelessége is, hogy emberhez méltó életet éljen.” – fogalmazott 1936-ban a Szegedi Görögkatolikus Életben, ezzel is mutatván, hogy szociális érzékenysége magas fokon áll. 1938-ban azonban már jelentősen magára vonta a figyelmet, ugyanis ez év májusában az Összetartás című hungarista lapban publikált. Azt írta többek között, hogy a katolikus klérus többsége egyetért a nyilas eszmékkel, s csak a felső papság nyomására tartózkodik a nyilasok nyílt támogatásától. Bár többekben ez megrökönyödést váltott ki, de fegyelmi eljárásra végül nem került sor.

De további súrlódásai is akadtak a helyi római katolikus klérussal: sérelmezték, hogy a görögkatolikus identitást képviselte, sőt, politikai ügyekben is bátran állást foglalt. Ladomérszky mindezt kirekesztésként élte meg.

Az 1940-es évekre már a Nyilaskeresztes Párt szellemi köreiben tűnt fel, Bízó Béla álnéven publikált írásaiban a nemzetiszocializmus és a kereszténység összeegyeztethetőségéről írt, sőt az egyház legnagyobb jótevőjeként állította be. A zsidósággal kapcsolatos nézeteit a gyakorlati kereszténység részének tekintette. Erről az alábbi módon írt:

A magyar nemzetiszocializmus abban az esetben lenne csak kereszténytelen s így lelkiismeretben tilos minden keresztény ember, pap és hívő számára, ha ex professo szükségképpen vallana a keresztény hitrenddel ellentétes tanítást, vagy ha programszerűen akarná megakadályozni az egyházat az evangélium hirdetésében, amire isteni küldetést kapott. Ez azonban nem állapítható meg sem a nemzetiszocializmus etimológiai vagy tartalmi jelentéséből, sem a nemzetiszocialista pártok hivatalos állásfoglalásából.

Nem kétséges számára, hogy „a nemzetiszocialista állam és az egyház viszonya csak egy lehet: a tevékeny együttműködés.”

E témakörnek nem csak cikkeket szentelt, de hosszabb tanulmányokat is. 1942-ben Bizó Béla álnéven egy hosszabb füzetet is írt Hit és Haza címmel. Az írás egyébként IDE kattintva megrendelhető a világhálón is, ennek ismertetőjét érdemes elolvasni:

Iránytű a keresztény világnézet és a nemzetiszocialista nemzetszemlélet közös építő munkájához. A magyar szélsőjobboldali tömegmegmozdulást a liberális baloldal mindenáron úgy szeretné feltüntetni, mint a külföldnek ugyanilyen eszmei síkon mozgó szociálpolitikájának szolgai utánzását, amely ellentétben van az „ősi alkotmánnyal“ s a nemzet lelkületével. S mivel lépten-nyomon tapasztalják azt, hogy a magyar nemzet elbolsevizálásán szovjetpénzzel támogatott titkos kommunista sejtek dolgoznak, készen vannak mindjárt az analógiával: a nemzetiszocialista mozgalmak mögött guruló márkát gyanítanak. Másképp szinte érthetetlen előttük a jobboldali propaganda letagadhatatlan és szédületes perspektívákat nyújtó eredménye. Egyvalamiről azonban megfeledkeznek: hogy a nacionalista gondolat minden propaganda nélkül is feltartóztathatatlanul terjed. Világáramlat ez, melyet nem kell propagálni, de amelyet nem lehet feltartóztatni sem. Nem német vagy olasz vívmány. Csak éppen ott vált előbb közéletet irányító tényezővé, államberendezkedéssé. Éppen úgy lehetett volna a nemzetiszocializmus kiépítésének elsőbbsége magyar érdem, ha a világháború utáni természetes népi megmozdulásnak nem felejtettek volna el alapot adni. Még azt sem lehet mondani, hogy a nemzetiszocialista társadalomszemlélet kialakítására csak a német példa lehet ránk hatással. Hiszen ugyanolyan példával szolgálhat — természetesen az egyes népi sajátosságnak megfelelő változások mellett — az olasz, a belga, a spanyol, a román, ma már a szlovák, a horvát, sőt a török és francia nacionalista törekvések is.

Ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy nem sikerült a liberális baloldalnak a magyar közvéleményt a jobboldali eszmék támogatásától elidegeníteni azzal, hogy idegen import. Ma már a magyar társadalom akkor sem riadna vissza ettől a világszemlélettől, ha tényleg idegen import volna, mert nem szégyen külföldről importálni olyan eszméket, amiknek a nemzet újjászületését fogjuk köszönhetni annál is inkább, mert a liberális szellem vagy a marxi szocializmus sem speciális magyar találmány.

Szegeden aztán a nyilas mozgalom egyik vezéralakjává vált. A hungarista hatalomátvétel után egy rádióbeszédében úgy fogalmazott:

„A hungarizmus megteremti azt az embertípust, amely megtestesíti a természetes erényeket s ebben az embertípusban kiteljesedhet az egyház lelki munkája folytán a krisztusi ember.” Ez teljes mértékben összhangban állt Szálasi Ferenc hungarizmusával, ugyanis annak erkölcsi alapja a kereszténység volt.

A háború végén Németországba menekült családjával, majd éveken át menekülttáborban élt Trierben. 1949-ben Ausztráliába települtek, Sydney-ben próbált ismét papként működni, de nős volta miatt a helyi püspökök megvonták engedélyét. Ezután alkalmi munkákból tartotta el családját: pincér, ápoló, rakodómunkás volt. Később pszichológiát tanult a Nyugat-Ausztráliai Egyetemen, dolgozott elmegyógyintézetben és börtönben is. Feleségével fejlesztő iskolát alapított, majd a szélsőjobboldali emigrációhoz csatlakozott. Szerkesztette a Becsülettel, később Sorsunk című lapot, több nemzeti kiadvány szerzője volt. Az ausztrál titkosszolgálat figyelemmel kísérte tevékenységét.

Magánélete is fordulatokat hozott, elvált, majd a Fülöp-szigetekre költözött, ahol újra megházasodott, végül 1988-ban, 80 évesen, Manilában hunyt el. Életútja a tehetséges, szociálisan érzékeny pap pályakezdésétől a szélsőjobboldalig, majd a menekültlét és emigráció küzdelmein át ívelt, és osztozott abban a sorsban, amelyben rengeteg kiváló magyar hazafi is.

Henney Viktor – Kuruc.info

(Felhasznált forrás: Véghseő Tamás: A tábori lelkész és a nyilaskeresztes vezető - Két 20. századi görögkatolikus papi életút)