Tegnap, augusztus 30-án volt a 85. évfordulója a második bécsi döntésnek, mely során másodszor – tágabb értelemben véve harmadszor – gyarapodott országunk a trianoni békeparancs során elvesztett területekből. 1940. augusztus 30-án visszakaptuk a Romániához került Erdély északi részét, döntő többségében ezen a területen éltek a magyarok, tehát a döntőbírók ebben az esetben is az etnikai elv mentén igyekezték meghúzni az új határokat.

43104 négyzetkilométert kaptunk vissza, majdnem 2,4 millió lakossal, melyből az 1941-es magyar népszámlálás szerint 53,6% volt magyar nemzetiségű (ugyanez a szám az 1930-as román népszámlálás szerint 38%).

1940 augusztusában majdnem egy éve tombolt már a második világháború, Magyarország céljai pedig változatlanok maradtak: elcsatolt területeink visszaszerzése.

Korabeli plakát az újabb revíziós sikerünkről, a második bécsi döntésről

Fontos különbség, hogy amíg az első bécsi döntés még a világháború előtt, ún. idézőjeles „fegyvernyugvás” idején jött létre, addig a másodikról ez már nem mondható el. Azonban a tengelyhatalmak vezérfonala továbbra is az etnikai elv, mint egyetlen igazságos rendezési forma maradt, melyet Csehszlovákia után Románia esetében is érvényesíteni akartak. Szükség is volt rá, hiszen a bolsevizmussal való szembenézés elkerülhetetlen volt, egy Szovjetunióval való háború esetén pedig a német vezetés nem engedhette meg magának, hogy szövetségesei még mindig egymást marják.

Ritka alkalmak egyike a közelmúlt történelmében, de amíg 1940-ben Észak-Erdély visszatértével a két világháború közötti Magyarország egyértelműen a zenitre ért, addig Romániára extrém mértékben rájárt a rúd. Ugyanezen év júniusában elvesztették Besszarábiát, miután nemes egyszerűséggel elfoglalták tőlük a szovjetek, 1940. szeptember 7-én a craiovai egyezmény keretei között pedig visszakerült Bulgáriához Dél-Dobrudzsa, így kicsivel több mint két hónapon belül három értékes terület zúzta szét „Nagy Románia álmát”.

"Nagy Románia álma" sosem valósult meg teljesen, 1940-ben pedig végleg szerte is foszlott (forrás: Wikipédia)

Itt érdemes megjegyezni, hogy az egyik – méltatlanul keveset hangoztatott – igazságtalanság, hogy amíg mind a Szovjetunió, mind a vesztes oldalon harcoló Bulgária megtarthatta zsákmányát, nekünk az utolsó földdarabig vissza kellett szolgáltatnunk Észak-Erdélyt a románoknak a második világháború végét követően. Az azóta is tartó következmények mindenki számára ismeretesek.

Visszatérve a második bécsi döntésre, a területek visszaszerzése nem pusztán az ország sikere volt, de bizony a magyar politikai elité is. Természetesen Észak-Erdély visszavétele lehetetlen lett volna pusztán önerőből, ahhoz feltétlenül kellett Németország és Olaszország, mint baráti államok, de hazánkban ebből a politikai garnitúra – és természetesen Horthy Miklós kormányzó népszerűségi indexe növekedett leginkább.

Olyan településeink tértek vissza, mint Kolozsvár, Mátyás király városa, Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, vagy éppen Nagyvárad. Ezen felül kiaknázhattuk az Észak-Erdélyben rejlő gazdasági potenciált, nem beszélve az emberanyagról, mely szintén létfontosságú volt a közelgő elkerülhetetlen háborúhoz, és nem utolsósorban az Anyaország hangulata is jelentősen javult a siker miatt. A szívmelengető, vagy éppen a baljós, háborúra készülő pillanatokat a Kelet felé! című dokumentumfilm örökítette meg, melyről 2020 szeptemberében csináltam egy részletes bemutatót, és amelyet mindenkinek melegen ajánlok újraolvasásra. Itt legyen elég annyi, hogy pótolhatatlan, korhű forrásanyag, segítségével pedig mi is újraélhetjük 1940. szeptember első felének dicső pillanatait az ünneplő tömegtől kezdve Erdély gyönyörű hegységein át a bevonuló honvédekig.

Csáky István külügyminiszter aláírja a második bécsi döntést (forrás: Wikipédia)

A formálódó Új Európa arculatát a létező legigazságosabb területi alapelv, az etnikai elv mentén határozták meg szövetségeseink. Persze a tengelyhatalmak ideológiai esszenciája jóval távolabbra mutatott, semmint leegyszerűsítsük azt az első világháborút lezáró békeszerződések megsemmisítésére, de természetesen ez is sarkalatos célja volt a szövetséget tömörítő államoknak. Azonban elengedhetetlen alapelv, hogy aki másokkal eszik, annak bizony a főzésben is segítenie kell így, vagy úgy. A közép-európai népek békéje kötelező feltétele volt egy bolsevizmus elleni kereszteshadjáratnak, melyet a következő évben meg is indítottunk a Szovjetunió ellen.

A hivatalos történetírás egy része persze azt sugallja, hogy a szovjettel való háború volt az ára területeink visszaszerzésének, a bécsi döntések pedig szorosabb kapcsolatba sodortak minket a Harmadik Birodalommal.

Mindez ebben a formában viszont nem fedi a valóságot. A bolsevizmus elleni hadjárat elkerülhetetlen és szükséges volt, a Németországgal való szoros együttműködés pedig közös történelmünkből, és azonos értékeinkből fakadt, melyet a nacionalista szemléletmód csak megerősített a két világháború közötti időszak folyamán.

Hogy is szokták mondani? Kár, hogy a régi jó dolgokból már nem maradt semmi.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info