Augusztus 28-án tartják Szent Ágoston napját. Ekkor emlékezik a Katolikus Egyház a nagy egyháztanítóra, Hippói Szent Ágostonra, aki 354-ben született és 430. augusztus 28-án halt meg. Ő az egyház egyik legfontosabb alakja, akinek fáradhatatlan szelleme és igazságkeresése a mai napig irányjelzőként szolgálhat számunkra.

Nem érdemtelen tehát összegeznünk, miben is állt Szent Ágoston teológiája.

Központi témája az Isten szuverenitása, az emberi szabad akarat és a kegyelem viszonya, valamint a bűn problémája. Ágoston szerint az ember eredendően bűnös a bűnbeesés miatt, és önmagában képtelen a teljes megváltásra; a megváltás és az üdvösség csak Isten kegyelméből valósulhat meg. Ebben a tekintetben a kegyelem nem csupán támogatás, hanem alapvető és feltétlen feltétele annak, hogy az ember visszatérhessen Istenhez.

Ágoston hangsúlyozza a szabad akarat jelentőségét, de egyben rávilágít annak korlátozottságára a bűn következményeként: az ember döntései, ha Isten kegyelme nélkül történnek, hajlamosak a bűnre. A bűn, különösen az eredendő bűn, Ágoston szemléletében nem csupán erkölcsi eltévelyedés, hanem az emberi természet megromlása, amely Istenhez való viszonyunkat is torzítja.

A teológus nagy hangsúlyt fektet az isteni szeretetre és az Istenbe vetett hitre, mint az élet céljára és mozgatórugójára. Az üdvösség a szeretet által bontakozik ki: aki igazán szereti Istent, az képes szeretni felebarátját is, és e szeretet a cselekedetekben is megnyilvánul. Ágoston tanításaiban a városok ellentéte – a „Isten Városa” és az „emberi város” – szimbolizálja a hit és a világi vágyak, az örök cél és a mulandó világ közti feszültséget.

Az idő és történelem kérdéskörében Ágoston a lineáris történelem elképzelését képviseli, amely Isten terve szerint halad a teremtéstől a végítéletig. Az emberi történelem eseményeit így nem pusztán kronológiai tényekként, hanem Isten üdvözítő tervének részleteiként értelmezi. Ez a perspektíva formálta később a nyugati keresztény gondolkodás történeti és etikai megközelítéseit.

Összességében Ágoston teológiája az emberi bűn, az isteni kegyelem, a szeretet és a hit összefüggéseire épül, és a keresztény élet értelmét az Istenhez való visszatérésben, az üdvösség elérésében látja, miközben a világi élet mulandóságát és a hit alapvető szerepét hangsúlyozza. Mondható, hogy a nyugati kereszténység egyik legbefolyásosabb filozófusa, egészen Aquinói Tamásig. Szinte az egész középkor ideológiája belőle táplálkozott. Beleépítette a keresztény filozófiába mindazt, amit fontosnak gondolt nemcsak a neoplatonikusoktól, hanem Cicerótól, Platóntól, a sztoikus filozófiától is.

Szent Ágoston (forrás: Wikipédia)

De érdekesség, hogy még az ortodox keresztények is megemlékeznek róla. Az ortodoxok jó része „Boldog Ágostonnak” vagy „Boldog Szent Ágostonnak” nevezi, nem annyira teológiai tanításai, mint inkább spiritualitásról szóló írásai miatt. Bár úgy vélik, hogy bizonyos pontokon tévedett, hatással volt néhány keleti egyházatyára, leginkább Palamasz Gergelyre.

Mivel az egyik legnagyobb egyháztanítóról van szó, s mint ilyen, óriási szellemi tekintély, bátran „fordulhatunk” hozzá más témákban is, s ha már ma van éppen emléknapja, miért ne „modellezhetnénk” le, mit szól(na) ahhoz a „teológiai” akcióhoz, amelynek csúcsában az úgynevezett zsidó-kereszténység áll?

Szent Ágoston a zsidóságról és a zsidók kereszténységhez való viszonyáról több helyen írt, főként a „De civitate Dei” (Isten városáról) és más teológiai munkákban.

Természetesen gyakran beszélt a zsidókról úgy, mint „Istent elutasító népről”, amely nem ismeri fel a Messiást. Ez a teológiai állítás az ókeresztény gondolkodásban természetes volt. Néhány szövegrészben hangsúlyozza, hogy a zsidók nem részesülnek a keresztény üdvösségben, amíg nem fogadják el Krisztust. Elképzelhető, hogy manapság ezért már „antiszemitának” bélyegeznék, holott – nyilvánvalóan – szó nem volt a zsidók elleni erőszakról.

Ebből, és sok más munkájából kifolyólag azért elég tiszta képet kaphatunk arról, hogyan viszonyulna az úgynevezett zsidó-kereszténységhez, vagy ahogy az USA-ban nevezik, cionista kereszténységhez. Ugyanis ilyesféle neoprotestáns értelmezés szerint a modern izraeli állam létrejötte bibliai prófécia beteljesülése, és a zsidók hazatérése a Szentföldre előfeltétele a világ végének és a Krisztus második eljövetelének.

Valószínűsíthető, hogy Ágoston nem támogatta a modern cionista koncepciót, mert a földi Izrael állama számára nem volt releváns a teológiai gondolkodásában. Az is esélyesnek tűnik, ha Ágoston mai szemmel látná az amerikai keresztény cionizmust (és az orbáni magyarországit), valószínűleg a teológiai hangsúly eltolódását, meghamisítását kritizálná, mivel az erőteljes politikai és földi Izrael-központúság eltér a keresztény üdvösségre és Isten tervére fókuszáló gondolkodásától.

Henney Viktor – Kuruc.info