A brit Vogue augusztusi számában helyet kapott egy kétoldalas Guess-hirdetés, ahol egy szőke szépség pózol mediterrán környezetben, az egyik képen egy csésze kávé mellett idillien, a másikon pedig egy kék falnak támaszkodva.

A már-már úgymond „tökéletes” nő azonban a valóságban nem létezik, a mesterséges intelligencia alkotta, ezt egyébként a Guess apró betűkkel közölte is a hirdetésben.

A Guess hirdetésében szereplő AI-modell (fotó: Seraphinne Vallora)

A kérdés, mint oly sok más esetben, ezúttal is az, hogy ajánlatos-e „megtéveszteni” a fogyasztókat, illetőleg, hogy a mesterséges intelligencia veszélyezteti-e a hús‑vér modellek munkáját. Mivel azonban a szépség, és jelenkorunk ideáljának kérdése erősen átpolitizált részleg (igazából régen is az volt), melyre még a politikai korrektség és a woke is rátesz több lapáttal, természetesen az is felmerül, hogy a mesterséges intelligencia akadályozza-e a diverzitást, és ha igen, akkor mennyire.

Amit fontos tudni, hogy az MI – mint oly sok más ágazatban – a divatiparban is fellendülést hoz bizonyos téren. Könnyebb vele ruhákat tervezni, a várható vásárlói preferenciákat, az aktuális divat alakulását elemezni, vagy éppen megjósolni, de akár az is lehetséges lesz, hogy a vásárlók online „felpróbálják” a választott ruhadarabokat, jelentősen megkönnyítve ezzel a ruhavételt.

Ettől függetlenül AI-modellt alkotni nem olcsó mulatság. A Guess „nem létező” modelljét a brit Seraphinne Vallora ügynökség tervezte, melyet két 25 éves londoni építészhallgató nő, Valentina Gonzalez és Andreea Petrescu alapított. A Guess egyik tulajdonosa kereste meg őket, hogy alkossanak számukra egy nyári modellt, végül egy hosszú kiválasztási folyamat eredményeként láthatjuk a „nyertest”, akin persze a lányok munkatársai még rengeteget dolgoztak.

Gonzalez és Petrescu szerint az MI általi képgenerálás egyáltalán nem egyszerű feladat, öt alkalmazott akár egy hónapon át is dolgozhat egy-egy modellen. (Persze itt fontos tudni, hogy nem ad hoc jellegű facebookos hülyéskedésekről beszélünk, hanem profi képekről.) Egy képért a cég akár több százmillió forintot is elkérhet, ami mondjuk egy Guessnek még mindig aprópénz.

Az építészhallgatók egyébként azt is elárulták, hogy a vállalkozással piaci rést fedeztek fel, fotorealisztikus képeket és videókampányokat alkotnak, de a legkeresettebb terméküket az MI-modellek, vagyis a „nem létező nők” biztosítják (nem hiába ezért kérnek a legtöbb pénzt).

Valós modellekről készült, később MI által átalakított fotókkal már korábban is kísérleteztek, végül 2024 májusában a portugál Vogue címlapjára már egy teljesen AI által generált fotó került, tehát a forradalom szó szerint a szemünk előtt zajlik. A világ első digitális modelljét még nem MI-vel, hanem CGI-technológiával alkották meg 2018-ban, az elkövető egy fehér brit divatfotós volt, karaktere pedig természetesen fekete, dél-afrikai fiktív háttérrel.

Itt pedig el is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, melyet a mesterséges intelligencia által nyújtott forradalom és a diverzitás között kell eldönteni. Előbbit ember alkotta, ha pedig egy-egy AI chatbotnak őszinteségi rohama volt, gyorsan beleszóltak az algoritmusba, óvva a nem létező „sokszínűséget” (plusz-mínusz Grok). Azonban kereslet-kínálat alapon a divatszakmában (is) az fog működni, amire valódi érdeklődés van, nyilván nem véletlenül alkot a mesterséges intelligencia olyan modelleket, amilyeneket.

A Dove 2024-ben egy olyan reklámkampányt indított, melynek keretein belül megkérték a mesterséges intelligenciát, hogy egy képgenerátor segítségével alkossa meg nekik a „világ legszebb nőjét”. Az eredmény nem egy fekete nő lett, és nem is valami transznemű kreatúra, hanem fiatal, kék szemű, szőke hajú, vékony testalkatú hölgyek sorozata. A Dove persze nem azért végezte el a kampányt, mert ez tetszik nekik, hanem rá akartak világítani a mesterséges intelligencia által okozott „előítéletekre”. Láthatólag a dolog nem sikerült, hiszen a Guess modellje sem Afrikából érkezett közénk.

Véleményem szerint a szépségideál kérdését és a diverzitás okozta szélsőségeket külön kell választani. (Női) ideálja egyrészt minden korszaknak van, az északi civilizáció térnyerésének nyomán ez az ideál pedig kivétel nélkül fehér bőrű nőt jelent, az esetek döntő többségében szőke hajjal. Ez viszont nem azt jelenti, hogy csak a szőke, kék szemű, vékony nők lehetnek szépek, igazából ez teljesen szubjektív, valakinek például a barna hajú, teltebb nők tetszenek inkább. Feltéve, ha van egyáltalán ideálja, mert jelen sorok írója például más-más kinézetű nők után is megfordul, és baráti beszélgetésekből (is) tudom, hogy nem vagyok vele egyedül.

Azonban – megmaradva az észszerűség határain belül – mégis kinek tetszene jobban egy „testpozitív”, erősen túlsúlyos fekete modell egy fehér, szőke szépségnél? Tehát amíg a szépség fogalma észszerű kereteken belül lehet szubjektív, egy bizonyos ponttól kezdve objektív fogalom, melyet a woke harcosai nyilván tagadnak, csak a mesterséges intelligencia éppenséggel magasról tesz rá.

A Victorias Secret "sokszínű" brigádja. Ez a cég volt az, amely a világ első transznemű modelljét is kifutóra vitte (fotó: Victorias Secret)

Magyarán a divatvilág a modelleken keresztül tényleg nem minden lány/nő számára elérhető elvárásokat sugároz, addig erre a valóban nem feltétlenül pozitív jelenségre olyanok is felülnek, akik tényleg nem szépek. A mondat első felére reflektálva, egyáltalán nem kell mindenkinek szupermodellnek lennie (sőt!), nem ettől lesz valaki értékes, vagy értéktelen, a modern világ a reklámokon keresztül mégis az állandó tökéletességet sugározza a fogyasztó felé, torzítva ezzel az énképüket. Ez egy teljesen jogos és helytálló kritika.

Másfelől viszont a szépséget relativizálni sem kell a végsőkig, például erősen túlsúlyos, fekete nőkkel, vagy különféle transznemű entitásokkal. Míg tehát a divatipar (és nem az MI, az maximum csak „tökéletesíti” azt) egyrészt torzíthatja a teljesen dekoratív nők önértékelését, addig a mesterséges intelligencia forradalma elsöpörheti a diverzitás vadhajtásait, és sok lobbistának végtére is ez a baja az AI-val, efelől biztosak lehetünk.

A két építészhallgató hölgy MI-modellekből álló profilja sem mutat túlzott sokszínűséget, melyet ők is elismertek, de a jelek szerint magasról tesznek rá, hiszen ha meg is próbáltak diverzebbek lenni, a változatosabb bőrszínek egész egyszerűen nem érdekelték a felhasználókat, ami a kereslet-kínálat alapján ugye nem túl jó ajánlólevél lenne a cégnek.

Ha összegezni akarnánk tehát, akkor külön kell választani a divat- és modellvilág által is sugallt, igazából hasztalan tökéletességet, illetve az őrületig járatott, sehova nem vezető, idézőjeles „sokszínűséget”. Korántsem kell minden nőnek szőke hajú, kék szemű, vékony modellnek lennie (és nem is lenne jó, ha így lenne, nem falanszterben élünk), de ezzel párhuzamosan ne erőltessék rá a társadalomra a transznemű modelleket, és a 200 kilós fekete nőket se, mert láthatóan nem nagyon kér belőlük senki.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info