A Facebook-hírfolyam sodorta elém ezt a képet, amely a Magyar Nemzet „polgári napilap” nyomtatott verziójának hétfői – tehát mai – címlapja. A „munkatársunktól” jegyzett anyag címe szerint „Pusztító légitámadás érte Izraelt”.
Értik, csak úgy a semmiből. Elvégre Irán az „agresszor”, nem? Hirtelen fontossá vált, amely Gáza esetében sosem, vagyis, hogy a támadásban gyerekek is meghaltak, de úgy általánosságban az az érzése az embernek, mintha a Magyar Nemzet álláspontja szerint Irán lenne az, amely vérben forgó szemekkel csak úgy rakétázgat, mert úgy támadt kedve.
Általánosan is jellemző, hogy amikor visszanyal a fagyi, és zsidók halnak meg bombázásokban, azt öles címlap kíséri mindenhol, de amikor több száz halálos áldozatról kell beszámolni a másik oldalon, az jellemzően egy tök természetes dolog. Ez a rendkívül agyas „munkatárs” is a harmadik oszlopban volt képes odabiggyeszteni, hogy Iránban amúgy már négyszáz felett jár a halálos áldozatok száma, de ugyan, ez ki a búbánatot érdekel, amikor Izraelben is vannak halálos áldozatok.
Persze a NER-médiától ez a magatartás egyáltalán nem meglepő, de azért csak elgondolkoztam ezen a borongós kora nyári estén, hogy ez a „nemzeti” újság vajon melyik nemzet lapja lehet valójában. Mert ilyen címlappal kétlem, hogy a magyaré.
Jellemző, hogy ha a zsidóságról van szó, hirtelen az EU is jófiú lesz újra. Itt is olvashatjuk, hogy „aggódnak”, ami persze annyit takar, hogy elnyögdécselnek néhány szót az EU-s képviselők a „diplomácia fontosságáról”, de amúgy – ahogy hangsúlyozzák is – Izrael biztonsága a legfontosabb.
Jó tudni, hogy mi az a lényegi – vagy, ha távolabbról akarjuk szemlélni, az egyetlen lényeges – kérdés, amelyben nincs véleménykülönbség az EU és a „renitens” magyar vezetés között. Nagyjából ennyire is kell komolyan venni minden mást, amiben nem egyezik a két fél véleménye, mert a lényeg itt van előttünk.
Persze nem kizárólag a „Magyar” Nemzet az, amely a zsidó szájíz szerint tájékoztat a háborúról. A kormány kebelében szintén jól fekvő Hit Gyülekezetének Hetek című kóserkonzervatív lapja szerint – kapaszkodjanak meg – Irán lépte át a „vörös vonalat”, és „válogatás nélkül bombázza a civileket”. (Bónusz gyanánt érdemes megjegyezni, hogy a „kiegyensúlyozott” tudósítás egyik elkövetője az a Kulifai Máté, aki már portálunk hasábjain is szerepelt, például ő volt az, aki a zsidó-palesztin háborút „a jó és a rossz harcának” állította be.)
Ilyenkor az embernek önkéntelenül eszébe jut, mennyire vicces az, amikor Orbánék sírnak a Nyugat egyoldalú propagandája miatt, amikor ők ugyanezt alkalmazzák itthon, szintén a sajtó segítségével. Sőt, egy, a NER-rel kritikus (nyugati) lap címoldalán pontosan ugyanígy szerepelhetne ugyanez a cikk az „iráni agresszióról”. Senki nem venné észre a különbséget.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info