Az Oroszország és Ukrajna között dúló háború szikár realitásaival szembesülő Donald Trump kezdi elveszíteni az érdeklődését, és óvatosan hátrébb lép a közvetítői szerepből. Közvetlen tárgyalásra szólítja a feleket, és ennek már nem előfeltétele a tűzszünet sem. A mégis csak zajló rendezési folyamatban egyre inkább érvényesülnek Moszkva elképzelései, és ezt a trendet az Európai „tettrekészek” mindenképpen megtörnék. Ebben partner Volodimir Zelenszkij is, ám csak addig, amíg ez nem fordítja vele szembe Trumpot. Még elhúzódó taktikai csatára számíthatunk, közben pedig folytatódik a háború. De ami a legfontosabb, a békés rendezés kapuja azonban továbbra is nyitva áll.
Fotó: Olga Maltseva / AFP
Az ukrajnai konfliktus megoldásának fő problémája az, hogy Oroszország olyasmit akar, ami most még nincs is a kezében, és amihez egyébként nincs joga, Ukrajna pedig olyasmit, amit katonai eszközökkel nem tud visszaszerezni. Így fogalmazta meg az ukrajnai konfliktus rendezésében a probléma lényegét Marco Rubio. Súlyosbítja a gondokat – és az amerikai külügyminiszter erre is utalt -, hogy az európai „tettrekészek” sem akarnak békét, folyamatos, a rendezést akadályozó aktivitásukkal mindenek előtt a mellőzöttségüket akarják elfedni, és megkerülhetetlenségüket igazolni.
Az eleinte rendkívül elszánt Donald Trump tehát a realitásokkal szembesülve egyrészről megértette, hogy az orosz és az ukrán álláspont oly messze áll egymástól, hogy az általa remélt gyors rendezés elképzelhetetlen, ráadásul a szövetségesei is folyamatosan bedugják a botot a küllők közé. Ebben a helyzetben B-terv híján Washington hátrébb lép, de a konfliktust teljesen nem hagyhatja ott, és nem is fogja.
Ebben a helyzetben került sor május 19-én az orosz és az amerikai elnök második telefonbeszélgetésére, amelyet követően Donald Trump arról számolt be, hogy Ukrajna és Oroszország azonnal megkezdik a béketárgyalásokat. Bejegyzésében az amerikai elnök nem tett említést kormánya korábbi, feltétel nélküli tűzszünetre vonatkozó követeléséről, amelyet egyébként Putyin nyíltan elutasított, vagy az esetleges szankciós nyomásgyakorlásról arra az esetre, ha Moszkva nem hajlandó engedményeket tenni. A több mint kétórás beszélgetést követően Trump egyórás telefonos egyeztetést folytatott Zelenszkijjel és több európai vezetővel, akik érezhetően csalódottak voltak, hiszen nem látták Trumpban azt, aki hajlandó lenne nyomást gyakorolni a Kremlre.
Trump lényegében elfogadta Putyin <először tárgyalások, aztán fegyverszünet> formuláját.
Emlékezzünk vissza, hogy Zelenszkij és az európaiak ellenezték ezt az elképzelést, és felszólították Trumpot, hogy adjon ultimátumot Putyinnak a tűzszünet elfogadására. Trump már akkor is szembement az európai-ukrán elképzelésekkel, amikor Putyin közvetlen tárgyalásokat felvető javaslata mellé állt, míg most ugyanebben a szellemben nem szólt semmit a szankciókról, és Putyin taktikáját elfogadva lényegében Ukrajnát és Oroszországot küldte tárgyalni egymással, ráadásul nemcsak a tűzszünetről, hanem a két ország közötti békeszerződésről is. Vagyis a tárgyalásokat nagyon jónak nevező Trump végleg eltemette az ultimátumot, amelyet Kijev és az európaiak május 10-én terjesztettek elő Putyinnak. Usakov, az orosz elnök tanácsadója külön kiemelte, hogy Trump és Putyin nem szabtak a tűzszünetre határidőt.
A közvetlen orosz-ukrán tárgyalások önmagukban nem garantálhatják a megállapodást, különösen olyan helyzetben, amikor a két ország álláspontja szöges ellentétben áll egymással. Ezért a kompromisszumok megtalálása sok időt vehet igénybe. A háború közben folytatódni fog, ami lehetőséget adhat Putyinnak arra, hogy a közeljövőben jelentős sikereket érjen el a fronton, ezzel javítsa Oroszország tárgyalási pozícióit.
Ebben a helyzetben Zelenszkijnek három lehetséges válaszlehetősége van. Az első, hogy előbb a tűzszünethez ragaszkodva felhagy a Trump által szorgalmazott tárgyalásokkal. Ezzel azonban azt kockáztatja, hogy tönkreteszi a kapcsolatokat Washingtonnal, ami tovább bonyolítja Ukrajna helyzetét. De Kijev dönthet úgy is, hogy nem utasítja vissza a tárgyalásokat, hanem védi az érdekeit, így nem hajlandó jelentős kompromisszumokra abban a reményben, hogy az orosz offenzíva hamarosan kifullad, és Ukrajna tárgyalási pozíciói nem romlanak, sőt talán javulnak is. De ahhoz, hogy ez a terv megvalósulhasson, az Egyesült Államok folyamatos katonai támogatása kritikus fontosságú Ukrajna számára. Ami egyébként megkérdőjelezhető. A harmadik út, ha Ukrajna katonai-politikai vezetése negatívan értékeli a fronthelyzet alakulásának kilátásait, akkor jelentős kompromisszumokat tesz Oroszországgnak a fegyverszünet és a békemegállapodás megkötésének felgyorsítása érdekében, ezzel elkerüli a tárgyalási pozíciók még nagyobb romlását. Az új körülmények között az Ukrajnát támogató csoport és a nyugati <háborús párt> is megteheti a maga lépését, így például Trump beleegyezése nélkül átvihetnek a Kongresszuson egy törvényjavaslatot az orosz export másodlagos 500 százalékos vámjairól.
Általánosságban elmondható, hogy a két elnök beszélgetése arrafelé vitte a dolgokat, hogy a háború békés rendezésének kérdése Ukrajna és Oroszország közötti közvetlen tárgyalások útján rendeződjön. Ez a folyamat azonban aligha lesz gyors, és a háború befejezésének végső feltételeit a csatatéren kialakult helyzet dönti majd el.
A békés rendezés kapuja azonban továbbra is nyitva áll, jelentősen csökkent az eszkaláció veszélye, amelynek a veszélyét az Oroszországra gyakorolt nyomás látványos növekedése vagy éppen a tárgyalások megszakadása emelheti.
A történteket úgy is értelmezhetjük, hogy eközben folytatódik Moszkva és Washington pszichológiai játszmája, amelyben mindketten azt hiszik, hogy jól megértik a másikat. Putyin jó eséllyel arra alapozhatja a taktikáját, hogy számára ez a konfliktus jóval fontosabb, mint Trumpnak, aki így vagy úgy, de meg akar szabadulni tőle, és e logika szerint az fog engedni, akinek a téma kevésbé fontos.
A beszélgetés leírásai alapján azt valószínűsíthetjük, hogy Putyin türelmesen tartja magát az álláspontjához, anélkül, hogy eltérne attól. A háború kiváltó okairól, tartós békéről beszél. A hangnem és a kontextus néha változik. Mint arra az ismert orosz elemző Fjodor Lukjanov rámutat, az a tény, hogy ilyen következetes taktikával is sikerült elkerülni a gyors eredményekhez szokott Trump kiborulását, önmagában eredmény.
Azt látjuk, hogy Trump fokozatosan távolodik a gyors tűzszünet elképzelésétől, és mintha elfogadná azt az orosz álláspontot, hogy a cél a tartós béke, nem pedig egy ingatag fegyverszünet. Ez nem feltétlenül jelenti a kilépést folyamatból, de talán elmozdulás tapasztalható az események orosz változata felé.
Ebben a helyzetben Kijev visszafogottabban viselkedik, mint ahogy azt várhatnánk, és mint korábban viselkedett. Mintha Kijevben arra a következtetésre jutnának, hogy Európára annak képességei miatt nem igazán számíthatnak, míg az Egyesült Államok részéről az érdeklődés teljes elvesztése végzetes következményekkel járna. Európa eközben dühösen színleli, hogy befolyásolja a folyamat menetét. Méghozzá abban a hiszemben, hogy Ukrajnát támogatja a Moszkvával folytatott tárgyalások megzavarására tett kísérletekkel.
A fent említett pszichológiai játszma azonban folytatódik, és még több fordulatra is számíthatunk. Ahogy például a Trump–Netanjahu viszony megromlani látszik, úgy az sincs kizárva, hogy a frusztráció növekedésével az amerikai elnök az orosz-ukrán külpolitikai fronton is hangnemet vált.
De Trumpot a Vlagyimir Putyinnal szembeni keménykedés felé lökhetik az európaiak mesterkedései mellett a Fehér Házban a konfliktus kezelése körül zajló belső viták is. Trumppal és Steve Witkoffal szemben egyre erősödik azoknak – Rubio, Kellogg – a hangja, akik szerint az ukrajnai békefolyamatban a valódi akadály, nem igazán Volodimir Zelenszkij, hanem maga Vlagyimir Putyin. Így egyáltalán nem elképzelhetetlen – vannak erre utaló jelek –, hogy az amerikai kormányzat ennek megfelelően újratervezi a közvetítési stratégiáját. Trump és Putyin mostani beszélgetése minden esetre egyelőre nem jelzett előre egy ilyen váltást.
Stier Gábor - Moszkva tér
