Az idén május 9-én az ukrajnai háború miatt nem mentek el Moszkvába az öngyűlölő, beteglelkű vezető német politikusok megünnepelni saját népük térdre kényszerítését, a mintegy 16 millió német meggyilkolását, több mint 2,2 millió német nő megerőszakolását, a Drezda, Magdeburg, Kiel, Bréma, Osnabrück, Lipcse és más német városok elleni terrorbombázást és a 14 millió német szülőföldjéről történt elűzését. Bjön Höcke, az Alternatíva Németországért (AfD) párt vezető politikusa, arca otthon, Türingiában emlékezett meg május 8-ról. Csak egészen más hangnemben.
Május 9-én a moszkvai Vörös téren az idén is megtartották a „Náci Németország” feletti győzelem napi parádét, amelyre az ukrajnai háború miatt, akárcsak tavaly, ezúttal sem voltak hivatalosak a Kijev mellett teljes mellszélességgel kiálló országok vezetői, képviselői. Igaz, utóbbiak nem is kívántak elmenni Moszkvába együtt ünnepelni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. De az idén szintén hiányzott a „gázai mészáros”, Binjámin Netanjáhu is, a népirtó izraeli kormány feje. Nem jelent meg Németország küldöttsége sem, pedig ők a mostani háború előtt mindig ott voltak, s a győztesekkel együtt ünnepelték népük, hazájuk legyőzését.
Angela Merkel és Vlagyimir Putyin együtt koszorúzza meg az elesett szovjet katonák emlékművét Moszkvában a 2015-ös győzelem napján (fotó: Reuters)
Ezek a német politikusok korábban ünnepelték a szövetségesek győzelmének máig nem nagyon kibeszélhető hozadékát is: a háború végén és az azt követő néhány esztendő folyamán a győztesek több mint 14 millió németet űztek el – sokszor a legbrutálisabb módszerekkel – a szülőföldjükről, s akik közül több mint 2,4 milliót gyilkoltak meg menekülés közben vagy annak előtte. Ünnepelték azt is, hogy a győztes katonák (beleértve a német földre behatoló amerikaiakat is) több mint 2,2 millió német nőt becstelenítettek meg, s akik közül ebbe a barbár cselekedetbe több mint 240 ezren bele is haltak. Ünnepelték azt is, hogy a győztesek több mint 11 millió német hadifoglyot ejtettek, akik közül több mint 1,1 milliót meggyilkoltak vagy a fogolytáborokban uralkodó sanyarú körülmények miatt nem érték meg a szabadulás napját.
Elűzött németek menete 1945 januárjában – nekik „szerencséjük” volt, hogy nem gyilkolták meg őket…
Voltak, akik igyekeztek magukkal vinni a legszükségesebb tárgyaikat (fotó: RIA Nowosti)
Drezda bombázás után – akik nem érték meg a „felszabadulást”
Az utcán fognak el egy nőt a „felszabadítók” (fotó: emma.de)
Björn Höcke (52), az Alternatíva Németországért (AfD) párt türingiai elnöke, a Türingiai Tartományi Gyűlés tagja is megemlékezett a győzelem napjáról. Csak éppen nem úgy, miképpen azt a fősodratú politikustársai teszik. Az öngyűlölő német „hazug sajtó” (Lügenpresse), s a vele hasonszőrű politikusok, társadalomtudósok és történészek által rendszeresen lenácizott, leantiszemitázott Höcke 1972-ben született az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Lünenben. Azt állítják róla, hogy a nyilvánosság előtt hangoztatott kijelentéseibe rendszeresen beleszövi a fasizmus, rasszizmus, történelmi revizionizmus, nemzetiszocializmus és az antiszemitizmus eszméjének gondolatait.
Ezért aztán a német belföldi hírszerző szolgálat, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) Höckét jobboldali szélsőségesnek minősítette, s 2020 eleje óta titkosszolgálati megfigyelés alatt tartják. Egy 2021-es választási gyűlésen pedig a „Mindent Németországért” (Alles für Deutschland) felkiáltással fejezte be beszédét. Höckét annak rendje és módja szerint feljelentették, s hosszas pereskedés után nagyobb összegű pénzbüntetésre ítélték. Az AfD politikusát a bíróságon tiltott önkényuralmi jelszó hangoztatásával vádolták, miután a Mindent Németországért szlogen a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) félkatonai szervezetének, a Sturmabteilung (SA) jelszava volt.
Björn Höcke (fotó: Jakob Schröter)
Björn Höcke, az AfD arca, vezető politikusa az idei győzelem napjára ezt írta az X-oldalán:
A mellékelt fényképen nem az atombomba ledobása utáni Hirosima látható, hanem az 1950-es évekbeli, a háborúban elpusztított Königsberg: a város egy megtisztított területe, néhány romhalmaz, az Óváros, több kelet-poroszországi nemzedék formaszeretetének és szorgalmának nagyszerű tanúbizonysága. Mindez elpusztult, a város német lakosságát elűzték vagy meggyilkolták.
Kelet-Poroszország számomra spirituális emlékhely, családom egy része ugyanis onnan származik. Nagyapám mesélt nekem ottani üzeme megalapításáról, s arról, hogy az övé volt a falu első motorkerékpárja. Mesélt még a vadászatokról, majd a háborúról, amelyben katonaként szolgált, megsebesült, de túlélte. Nagyanyámtól hallottam a menekülésről és az elűzésről, kétségbeesésről és túlélésről. Dédszüleim Königsbergben (az elpusztított Kelet-Poroszország fővárosa, Immanuel Kant városa, amelyet ma Kalinyingrádnak neveznek – H. J.) maradtak, mert nem akarták elhagyni a hazájukat. Aztán ott haltak éhen 1946-ban. Sok család jutott hasonló sorsra. A második világháború végén, s még jóval 1945. május 8. után is több mint kétmillió kelet-porosz vesztette életét (pontosabban: gyilkolták meg a helyben maradottakat és az úton levő menekülőket lengyel, orosz és zsidó aljaemberek – H. J.) Gyászolhatjuk az emberi szenvedést és kultúránk egy részének pusztulását. Kelet-Németország (nem a háború utáni NDK-ról, hanem Kelet-Poroszország birodalmi tartományról van szó – H. J.) ugyanis 1945-ben meghalt.
Vajon minket, németeket legyőztek vagy felszabadítottak 1945-ben? A helyzetünk ismeretében erre a kérdésre adandó válasz lényegtelen, az már semmin nem változtat. Németország már régóta a tűzzel játszik, amikor ujjat húz egy atomhatalommal. Ez az egyik dolog. A másik az, hogy Németországban nem születnek gyermekek, miközben a milliószámra érkező idegen kultúrájú bevándorló miatt kétségessé válik népünk fennmaradása. Meddig leszünk még a saját országunk urai?
Már falhoz vagyunk szorítva. Másféle politikát kell követni minden, a történelmet ismerő, hazafias gondolkodású német politikusnak. Harcolni kell a béke megtartásáért Oroszországgal és a vele való kiegyezésért. Az ilyen politikus nem fogadhatja el sem az NDK, sem az NSZK utáni nosztalgiát, nem lehet részese sem keleti, sem nyugati szövetségeknek, s mindenekelőtt nem lehet részese az 1945-ös győztesek folklórjának. Valamiképpen ez is a tegnap világához tartozik.
Új kezdetet akarunk. Egy kifejezetten német álláspont megfogalmazására és annak megvalósítására gondolok, amely nélkülözi a német nagyzási hóbortot, de egyben a német megalázkodást is. Öntudatos és egyben mértéktartó álláspontra gondolok. Legyen olyan, mint országunk földrajzi fekvése: Európa közepén közvetítő, összekötő híd.
Ez a mi feladatunk: „Azon a helyen, ahol állunk, nincs más teendőnk, mint sebeket gyógyítani, eltört végtagokat rögzíteni, szétszórt dolgokat összegyűjteni, szétszakadt részeket helyreállítani, népünket megújítani.” Ezt jegyezte fel az író, Rudolf Borchert 1927-ben. Szavai ma ismét érvényesek.
80 Jahre Kriegsende - ein deutscher Standpunkt
— Björn Höcke (@BjoernHoecke) May 7, 2025
Das Bild, das diesen Text illustriert, zeigt nicht Hiroshima nach dem Atombombenabwurf, sondern das kriegszerstörte Königsberg in den 1950er Jahren. Ausgeräumte Fläche, wenige Ruinen - die Altstadt, das prachtvolle Zeugnis der… pic.twitter.com/Aooef3FtWw
Hering J. – Kuruc.info
