2022 decemberében írtam arról, hogy a világhódítók előszeretettel rángatnak 90+-os embereket is bíróság elé, ha a koncentrációs táborokról van szó. Ahogy a palesztinok esetében ismeretlen számukra a könyörület, vagy az emberiesség bármilyen léptéke, úgy abban sem látnak kivetni valót, hogy idős embereket rángassanak bíróság elé vélt vagy valós sérelmeikért. Teszik ezt úgy, hogy akik akkoriban a táborokat lakták, nagy eséllyel ma már ugyanúgy nem élnek, mint azok, akik őrizték őket.

Az akkori írásomban emlegetett Ursula Haverbeck 2024 novemberében hunyt el, a héten pedig bejelentették, hogy még idén januárban meghalt a 96 éves korában (!) perbe fogott Irmgard Furchner is, akiről szintén ekkor – 2022 decemberében – írtam utoljára. Irmgard pere 2021 októberében kezdődött, hatásvadász módon a „nácik gonosz titkáraként” emlegették, akivel az volt a legnagyobb „baj”, hogy pere során „sosem viselkedett igazán együttérző módon”.

Irmgard Furchner 2022 decemberében egy itzehoe-i tárgyalóteremben (fotó: Christian Charisius / AP)

Persze, ha úgy viselkedett volna, az sem változtatott volna semmit üldözői bosszúszomján. Furchnert 2022 decemberében ítélték el első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre, amely ellen az idős nő fellebbezett, ezt a német szövetségi bíróság 2024 augusztusában elutasította, így 99 évesen (!) ítélték el véglegesen. Irmgard Furchner 18 évesen kezdett titkárnőként dolgozni (1943 júniusától 1945 áprilisáig) stutthofi koncentrációs táborban. Az itt elkövetett 10 505 ember "meggyilkolásának segítésében", valamint ötrendbeli "gyilkossági kísérletben" találták bűnösnek. Az ügyészek szerint a tábor parancsnoki irodájában gyorsíróként és gépíróként betöltött funkciójában "segítette a tábor vezetőit az ott fogva tartottak meggyilkolásában". 2021 októberében – amikor pere kezdődött – a bíróságnak küldött levelében azt írta, hogy „semmi olyat nem tett 18-19 évesen, amiért 96 évesen vállalnia kellene a felelősséget”. Amikor 2022-ben pere újraindult, akkor már úgy fogalmazott, hogy „sajnál mindent, ami történt, és sajnálja, hogy akkor Stutthofban volt”, persze ez sem jelenti azt, hogy elismerte volna azt, amivel vádolták.

Ügyvédjei is megjegyezték, hogy a vád nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Furchner tisztában volt azzal, mi zajlik a táborban, de ahogy ilyenkor az lenni szokott, előszedtek egy „túlélőt”, aki „megcáfolta” mindezt.

„Beteg, éhező foglyok mindennap elsétáltak a parancsnokság épülete előtt, Furchnernek látnia kellett őket, és a gázkamrákból kihallatszó sikolyokat is muszáj volt hallania, de az is kizárt, hogy a nap 24 órájában üzemelő krematórium rettenetes szagát valaki ne érezte volna” – mondta fel a szokásos mondatokat a „túlélő”.

Furchner cáfolta mindezt, vádlója pedig örülhetett, hogy „80 év után omlott össze az egykori titkárnő hazugsága”.

Természetesen a stutthofi KZ helyén is múzeum működik, mi más (forrás: Wikipédia)

Attól függetlenül, hogy mi zajlott és mi nem zajlott a stutthofi táborban, rejtély, hogy a „túlélőknek” milyen elégtételt okozott egy 99 éves nő elítélése, milyen módon orvosolta ez a megpróbáltatásaikat.

Irmgard Furchner még 2025. január 14-én hunyt el egy idősotthonban, ám a halálhírét csak most ismerte el nyilvánosan az itzehoe-i ügyészség, ebben a városban zajlott az egykori titkárnő pere is.

A per folyamán „egy történész” elkísérte a bírókat az ominózus táborba is, ahol bemutatta, hogy Irmgardnak az ablakából „látnia kellett”, mik történnek a helyszínen, „tudnia kellett” mindenről. Ez végül nem nyert bizonyosságot, azért találták bűnösnek, mert tevékenységével „fenntartotta a tábor működését”.

Az idős, a nemzetiszocialista államban működő személyek elleni perek a nemzetközi közvélemény érdeklődését is rendre felkeltik. Felmerült a kérdés, hogy évtizedekkel később arányosak voltak-e az egykori „segítők” elleni – egyébként rendkívül költséges – eljárások, van-e értelmük, illetve arányosak-e, hiszen közvetlenül nem vettek részt semmiben.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info