
Csaknem egy évvel ezelőtt jelezte nekünk egy rendőr olvasónk, hogy a rendőrség egy újfajta könnygázt, a CR jelzésű vegyi ágenst fogja rövidesen rendszeresíteni. A CR nagyon veszélyes, rákkeltő és maradandó egészségkárosodást, időnként halált okozó anyag. A dél-afrikai rendőrség használta a nyolcvanas években, a pretoriai és johannesburgi zavargások idején, de nemzetközi nyomásra kivonták a rendszerből. Akkor telefonos interjút készítettem Dr. Patarcsics Évával, a BRFK egészségügyi szolgálatának osztályvezetőjével, aki határozott igennel felelt arra, hogy a CR gáz rendszeresítés alatt áll. Azért éppen őt hívtam fel, mert tudomásom szerint jelezte feletteseinek, hogy ez az anyag nem semlegesíthető, ezért veszélyes az alkalmazó rendőrökre is. A hangfelvételt, illetve a teljes történetet elolvashatjátok itt.
A BRFK másnap sajtóközleményt adott ki, miszerint Patarcsics Éva rosszul értette a telefonban, amit mondtam, és CR helyett CS-t hallott, ami teljesen veszélytelen anyag. Igen ám, csakhogy a CS már régen rendszerben állt a rendőrségnél akkor, többek között a tévéostromnál is alkalmazták. Erről is írtam akkor.
Patarcsics Évát később indoklás nélkül elbocsátották a rendőrségtől. Ez is biztosan véletlen.
Most pedig lássuk, mi bizonyítja, hogy tegnap CR gázt használtak, vagy legalábbis CR-t tartalmazó keveréket, mert korábban kaptam olyan jelzéseket, hogy ilyen termékek beszerzése folyik. Aki ott volt, észrevehette, hogy a tömegre kilőtt könnygáz-gránátokból szokatlanul erős, maró, fojtogató köd áradt szét. Sokkal erősebb volt, mint bármi, amit eddig éreztünk. A CR többek között arról is nevezetes, hogy ötször-tízszer erősebb a hatása a hagyományos irritáló gázokénál. Többen elájultak, véreset hánytak - Dr. Gaudi-Nagy Tamás maga is látott ilyen esetet - és számos idősebb személyt úgy kellett kimenekíteni, mert nem volt erejük kijutni a felhőből. Akik a gázt belélegezték - s közük vagyok én is - még ma is érzik a tüdejükre nehezedő nyomást, mintha megfáztak volna. Ezt tüdővizenyő okozza, ami szélsőséges esetben halált is okozhat.
Sem a CS-nek, sem a CN-nek, a rendőrség által korábban használt gázoknak nincs ilyen hatása. De az OC jelölésű, civil gázspray-ekben található kapszaicinpermet sem hat a tüdőre.
Szintén nem okoz hányást sem egyik régi gáz sem. Véres hányást sem. A CR viszont gyakran okoz pulmonáris ödémát, ami vér felköhögésével jár együtt.
Végezetül számomra egyértelművé teszi a CR bevetését egy olvasónk levele.
"Sziasztok
Gondoltam írok nektek mert ti már elég jártasak vagytok ilyen dolgokban, én meg nem.
A Szabadság téren találtam a földön egy fémet, vmi hüvelyszerű dolgot, könnygáz szaga volt, gondoltam egy gránát darabja és elteszem emlékbe. Na de később az igazoltatás során elvették, kérdezték mi az, de én sem tudtam pontosan. Az egyik rendőr mondta, hogy piroteknikai eszköz, majd fülembe súgta h a különbség közte és köztem, hogy ő tudja ki hol lakom. Nos csak annyit szeretnék megkérdezni, hogy lehete bármiféle következménye annak, hogy ilyet találtak nálam. Köszönöm!"
Ebből persze még nem derül ki semmi, csak az, hogy a rendőrök nem örülnek, ha összeszedjük a hüvelyeket utánuk. Vajon miért? Hiszen eddig nem volt ezzel semmi bajuk. Kiderült a srác következő leveléből, miután válaszoltam neki.
"Ha még megvan, sürgősen tedd zárt nejlonzacskóba, nehogy elillanjon a maradék gáz belőle. Vegyelemeztetnünk kell, ugyanis gyanús, hogy CR gázzal lőttek. Hozd el nekem. Egyébként semmilyen következménye nem lehet, ha egy már eldurrant pirotechnikai eszköz van nálad. Ne hagyd magad fenyegetni."
Mire a válasz:
"Nincsen nálam mivel nem adták vissza, viszont elmondom hogyan nézett ki. Egy lapos henger alakú fém volt, egyik felén zárt másik felén egy kisebb átmérőjű nyílás volt, belül volt egy zárólemez. ami lötyögött, egyébként nem gáz volt benne hanem sárga por. Az egész egyébként 2.5-3 cm átmérőjű 1.5 cm magas. Az is érdekes volt, hogy a rendőrök nem tudták, hogy mi az, nem találkoztak még ilyennel. Pedig ha minden igaz ők lövöldözték. Kivéve amelyik odajött, fenyegetőzni..."
Elég a Wikipediát felütni, hogy olvashassuk: a CR borsra emlékeztető szagú, halványsárga, kristályos por. Csak ez néz ki így. A CS is lehet por, de fehér, és szilárd formában nem használható. Az OC és a CN pedig folyadékok.
Természetesen nincs rá utólag lehetőség, hogy megtudjuk, mivel támadtak a rendőrök. Az azonban bizonyos, hogy a tapasztalt hatásokat csak a CR produkálja, valamilyen hánytató-irritáló keverékanyaggal együtt.
update: Egy olvasónk jelentkezett, hogy neki is sikerült megszereznie egy kilőtt hüvelyt, és haza is vitte. Tehát nem reménytelen, hogy vegyelemzés alá vethessük az anyagot.