A meglehetősen szegényes választék dacára mégis vannak olyan, a rendszerváltoztatás utáni magyar légtérben (is) működő személyek, akik a népi, nemzeti, politikai emlékezet számára megkerülhetetlenek, így a mindenkori hatalomnak muszáj kezdeni velük valamit, akkor is, ha nem akarnak. Ezek a személyek lehetnek pozitívak, negatívak, vagy éppen olyanok, akiket egyik nagy politikai tömb se tud lenyelni, de kiköpni sem. Utóbbiak közül a Fidesz számára az egyik legjobb példa egyértelműen Csurka István.

Orbán Viktor, Csoóri Sándor és Csurka István a lakiteleki találkozó húszéves évfordulóján rendezett emlékülésen 2007 szeptemberében (fotó: MTI)

Csurka István író, politikus halála óta több mint 12 év telt már el, nemzeti radikális körökben pedig mind a mai napig kiemelt helye van személyének, örökségének. Hogy ez mennyire indokolt, arra pár szó erejéig majd még kitérünk, de most nézzük meg, mit tesz Csurkával a NER. Amolyan szokásosan „fideszesen”.

Ami az alapvető világnézeti sarokpontokat illeti, bizony nagy a világban a felfordulás, amely káoszban persze hazánk sem kivétel. Bizonyíthatóan van egy réteg, akik amellett, hogy Csurka-rajongók, Fidesz-szavazók is egyben, legyen ez bármilyen elképzelhetetlenen abból a szempontból, hogy amiket Csurka annak idején veszélyforrásoknak nevezett meg, azokat a Fidesz támogatja, elősegíti, vagy legalábbis megtűri.

E tudathasadásos réteget azonban a Fidesz nem óhajtja elveszíteni, főleg most, amikor a Tisza a nyakában liheg, így hát a NER-hez méltó módon teremtenek számukra egy alternatív valóságot, ahol Csurka személyét is hozzáigazítják a jelenkori fideszes trendekhez. Vajon zavarja ez a közönségüket? Egészen biztosan nem, hiszen az elmúlt évek egyértelműen bebizonyították, hogy az efféle „elhanyagolható disszonanciák” nem zavarják a magyar társadalom 80-85%-át. Mostanra tehát reméljük, a kedves olvasó számára is világossá vált, hogy egyáltalán nem gondolom (de azért remélem), hogy egy ilyen vagy ehhez hasonló írás hatására tömegek látnak majd át a Fidesz hazugságain, de hát a mi feladatunk ugye az, hogy helyretegyük a dolgokat, minden ütés a képzeletbeli jégtörővel hozzájárul ahhoz, hogy végül megtörjön az áthatolhatatlannak vélt jégpáncél.

A fideszes szemfényvesztés ezúttal egy Csurka emlékezetének szentelt konferenciában öltött testet, amit december 7-én még megfejelnek egy szoboravatással is Lakiteleken (az esemény a politikai veterán Lezsák Sándor neve alatt fut, aki most többek között éppen az Országgyűlés fideszes alelnöke). A két eseményből nekünk most az e hét szerdai konferencia az érdekes (már amennyire annak lehet nevezni), melyet a Terror Háza Múzeumban rendeztek nem más, mint Schmidt Mária főszervezése alatt, olyan NER-es előadókkal kiegészülve, mint például a Nemzeti Múzeum élén már leszerepelt L. Simon László, vagy a gátlástalanul filoszemita, egykori skinhead Békés Márton.

A konferenciáról itt egy részletesebb összefoglaló, amely persze nem mentes a telexes túlzásoktól, de egy füst alatt teljesen jól szemlélteti, milyen hangulat uralkodott az előadásokon, és milyen ferdítésekbe, ellentmondásokba keveredtek a szervezők.

Pillanatkép a Csurka Istvánnak szentelt emlékkonferenciáról (fotó: Hevesi-Szabó Lujza/Telex)

Olyanokra persze nem fogunk választ kapni (nem a Telex miatt, hanem az előadásból nem derült ki), hogy Schmidt miért gondolja, hogy „Trianon tragédiája nem lett kibeszélve, ezért is érte Csurkát karaktergyilkosság”, vagy, hogy egyáltalán a kettőnek mi köze egymáshoz, de persze nem is ez állt a középpontban, hanem Csurka „váteszi szerepe”, vagy éppen az antiszemitizmusa, kiváltképpen a Néhány gondolat című munkája nyomán. Utóbbi esetében és az ominózus könyvben pusztán olyanokról értekezett, hogy „Kádár alatt a zsidóságnak szava volt, nyílt vagy rejtett befolyása, ahol meghatározó elem lehetett” ami ténymegállapítás, nem antiszemitizmus, Kövér akkoriban (1992) mégis „náci szelleműnek”, illetve „antiszemitának” bélyegezte a kötetet, no meg persze elhatárolódott az akkor éppen liberálisként futó Orbán Viktor is.

Csurka vélt vagy valós antiszemitizmusa helyett számunkra most azt a fontos, hogy a NER hogyan kezelte a kérdést, főleg úgy, hogy a mai rendszer központi elemei gyalázták őt a 90-es évek első felében.

Hát, ezt is olyan „fideszesen”.

Árnyalták a kérdést ugyan, de nem abból a szempontból, hogy amit leírt a zsidóságról, az végtére is igaz, hanem maszatolással, az „ezt több oldalról is meg lehet közelíteni” mismásolással. De persze a prímet itt is Schmidt Mária vitte.

Schmidt szerint „a mai fiatalok nem értik, mit jelentett az antiszemitizmus” (ezt kikérem magamnak), majd egy csavarral átnyergelt Nyugatra, ahol „ma már nem olyan fontos ez a kérdés”, pedig anno az USA ítélte el Csurkát, ahol „ma már kontextusfüggő az antiszemitizmus”.

Meg kell hagyni, szép kis csavar. Ha a szemfényvesztés egyetemi tantárgy lenne, ennek az eszmefuttatásnak ott volna a helye. Tény, hogy Csurka több helyről kapott támadást (Schmidt a fideszes támadásokról hallgatott), de a hangsúly nem is ezen van, hanem a „visszavágáson”, miszerint Amerikában ma már kontextusfüggő az antiszemitizmus. Nos, ez a zsidók egyre nagyobb gátlástalansága miatt részben igaz (ahogy a világ egyre több részére is), de messze nem elégséges, ráadásul a történész nem is dicséretnek szánta, hanem bírálatnak, így ismét megmaradtunk a gyerekes mutogatásnál, mondván, „nem is mi, hanem ti vagytok a csúnya antiszemiták”.

A többi előadás inkább a „jós szerepről”, Csurka államszocializmus alatt viselt dolgairól szólt, de kapott helyet a karaktergyilkolás, illetve a Néhány gondolat nem a zsidósággal foglalkozó részei is. Az előadók személyét illetően pedig érdemes még kiemelni L. Simon Lászlót, aki a jelek szerint még mindig sértett ember, mert arról értekezett, hogy „egy normális kormány nem tilt be kiállításokat” (dehogynem), illetve érintette Csurka „vállalhatatlan antiszemita mondatait” is, amivel jelentősen eltért az eredeti koncepciótól. No persze nem azért, mert mondjuk a többi előadó ne így gondolná, hanem azért, mert nem erre a vonalra épült fel a konferencia, így L. Simon itt is elnyerhette „a nap fekete báránya” díjat.

Akinek már Csurka is "vállalhatatlan antiszemita": L. Simon László (fotó: Hevesi-Szabó Lujza/Telex)

Csurka István személye nehéz falat a Fidesznek. Ahhoz túlságosan népszerű, hogy megkerüljék, ahhoz túlságosan „renitens”, hogy teljesen befogadják, a dolgot pedig tovább bonyolítja a tény, hogy maga Csurka személye és gondolatvilága sem éppen mindig koherens.

Az egyetlen, már jól bevált recept tehát a „neresítés”, amely egy elhunyt személy esetében azt jelenti, hogy gondolatait és örökségét úgy alakítják, hogy az teljesen beleilleszkedjen a kormány épp aktuális kommunikációjába. Így lett a „vátesz Csurka”, a szuverenitás, a családtámogatás elszánt védelmezője, aki „természetesen nem volt antiszemita”, Orbánról és a Fideszről is „mindig pozitívan nyilatkozott”, és a vidéket védte a fővárossal szemben.

Ezt visszafejteni azért is különösen nehéz, mert a NER által falra festett kép tartalmaz igazságmorzsákat, csak nem teljesen úgy, vagy nem abban a kontextusban, ahogy ők szeretnék, ráadásul, mint írtam, Csurka már éltében is teremtett maga körül bőven ellentmondásokat.

Ebből a két legemblematikusabb pont az antiszemitizmus kérdése, illetve a (magyar) nemzetiszocializmusról, hungarizmusról alkotott véleménye.

Előbbivel kapcsolatban tudjuk, hogy többször bírálta (teljes joggal) a zsidóságot, élete alkonyán mégis úgy nyilatkozott, hogy „antiszemitizmusom, mint olyan, nincs.” A nemzetiszocializmust elítélte (ezt több általam folytatott beszélgetés is alátámasztja, ahol több olyan, egymástól független emberrel diskuráltam, akik ismerték Csurkát), a (modern kori) nyilas szerveződések mögött a „zsidó titkosszolgálatokat” vélte felfedezni (ugyanezt eljátszotta a Jobbikkal is), ugyanakkor sok kijelentése teljesen nemzetiszocialista retorikát idézett, kiváltképpen amikor a holokauszt kérdésköréről volt szó, sőt, 1996-ban egy októberi MIÉP-tüntetésre még Jean Marie Le Pen-t is meghívták, akit azóta sajnos méltatlanul háttérbe szorított filoszemita lánya.

Sőt, nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy Jean Marie Le Pen hazánkban járt a MIÉP rendezvényén. 2003-ban, szintén októberben, ezúttal 23-án ismét színpadra lépett, illetve ekkor már itt vendégeskedett David Irving kiváló brit történész is.

Csurka István a MIÉP 2003. október 23-i nagygyűlésén a Hősök terén Jean-Marie Le Pen és David Irving társaságában (fotó: Kisbenedek Attila/AFP)

Csurka politikai örökségének, világnézetének elemzése tehát amúgy sem egyszerű feladat, a Fidesz pedig örömmel halászik a zavarosban, és állít elő olyan Csurka-képet, ami nekik kényelmes. Egy Csurkát, aki „soha nem volt antiszemita”, de „mindig az igazságot mondta”, no és persze „a Fidesz nagy támogatója volt”. Ez a Csurka-kép azonban hamis, helyesebben fogalmazva részben hamis. Tartalmaz igazságmorzsákat, de időben és térben nem helyez el semmit, a hátteret is figyelmen kívül hagyja.

A 90-es években Csurka Fidesz- és Orbán-kritikája még sokkal élesebb volt, 2002-ben pedig, amikor érthetetlen módon visszaléptettek jelölteket a Fidesz javára, büntetésként ki is estek az Országgyűlésből, mivel 4,37%-os eredményt értek el, így ha ezt nem teszik meg, egészen biztosan bekerülnek (nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez örökre intő jel a radikális jobboldali pártoknak, hogyan kell, illetve hogyan nem kell viszonyulni a globalista Fideszhez). Élete utolsó éveiben pedig inkább a Jobbikot árulózta, semmint a Fideszt bírálta, muníciót szolgáltatva ezzel a mostani NER-nek ahhoz, hogy Fidesz-barátnak állítsák be.

Ugyanakkor biztos az is, hogy ma erősen tiltakozna a kormánypárt most már világviszonylatban is egyedülálló filoszemita magatartása ellen, a globalista húzásokról és a cigányság gátlástalan támogatásáról nem is beszélve. Azt pedig egyenesen kikérné magának, hogy Schmidt Mária ápolja az emlékét, vagy mondjon beszédet a szoboravatásán. Egy olyan történész, aki ezer szállal kötődik a zsidósághoz, és a holokausztkutatás mainstream narratívájához.

A kommunizmus és a nemzetiszocializmus között egyenlőségjelet használó holokauszt-történész Schmidt Mária a konferencián (fotó: Hevesi-Szabó Lujza/Telex)

Csurka István kijelentései, lét- és világszemlélete csupán azért számított extrémnek és kirívónak, mert ebben a korban élt, hiszen a második világháborút követően lemészárolták vagy ellehetetlenítették a magyar jobboldali értelmiséget, így az utódlás híján versenytársai is kevesen voltak, őket pedig még Csurkánál jobban is elhallgatták. Semmi olyat nem tett, írt vagy mondott, amit a 20. század első felében (illetve az utána lévő néhány évtizedben) ne tett volna meg sokkal jobban egy Milotay, Oláh, Marschalkó vagy éppen Fiala. Ebbe a kontextusba pedig beleilleszthető „váteszi szerepe” is, amely tényleg üdítően hat(ott) a magyar közéletben, ugyanakkor ezeket a sarokpontokat már a két világháború között is átlátták kiváló európai gondolkodók, politikusok, publicisták stb., így csak azért hatottak újszerűnek, mert a 90-es évekre már teljesen kilúgozták a magyar közbeszédből a forradalmi, alkotó gondolatokat.

Ezt a lúgozást pedig a Fidesz is tovább folytatja, részben egy olyan személy munkásságának átértelmezésével, aki maga is az árral szemben úszott. Hogy ezt mennyire sikeresen vagy sikertelenül tette, érdekes kérdés lehet, de, hogy ezt nem a NER fogja eldönteni, az is biztos.

Ezt viszont lehet, hogy még a konferencia közönsége is így gondolja, dacára annak, hogy fideszes rendezvényen voltak. Szerintük ugyanis „Csurka kimondta az igazságot”, nevezetesen azt „amit azért mindannyian tudunk, akkor is, ha antiszemitizmusról van szó”.

Talán ez most a legjobb végszó.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info