Nyugi, Gergely! Nem harap a turul! Tűre, fűre fel, Hegyvidék!

Mákony Gergely nyughatatlan: talajmenti fagyokig csúcsosodó szemétdombocskájáról egyvégtében a magasságos és méltóságos turulra kukorékol. Ha rajta állna kokós taréjjal, rögvest elkaparná, megröptetné vagy szobortemetőbe hurcoltatná. Bütykös sarkantyúit csattogtatva kakaskodik parlamenti párttal, építésügyi miniszterrel, sőt a kétharmad országgal, noha tudhatja, legősibb nemzeti szimbólumunkat, ha kell, fizikálisan védi meg a Mi Hazánk. Annak, hogy Mákony Gergely mégsem nyugszik a bőrében, az elnök Toroczkai László egyik lehetséges indokát a következőkben látja: „az SZDSZ mint párt megszűnt, de a szellemisége itt van, a Kétfarkú Kutyapártban él tovább.”

Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Toroczkai, mint az ácsszekerce foka, fején találta a Gergőt, ugyanis tényleg olyan bő tejhozamú liberálisok emlőin cseperedett, mint példának okáért az ország nagypapája, Göncz Árpád és annak Dániel nevű nagyfia. Turulfóbiás hősünk mára sajnálatot ébresztő betegségének első tünetei akkor jelentkezhettek napjainkra elkokósodott agytekervényeiben, amikor az édesanyja klinikai pszichológusként még a híres és hírhedt lipótmezői elmegyógyintézetben kapott munkát. A rácsos ablakú, sárga falú épületben sok bűnös, olykor gyilkos kommunistát bújtattak, mentettek meg elvtársai egyszerűen azzal, hogy mentálhigiéniás állapotukra hivatkozva félcédulát adattak nekik, miközben ugyan ezzel az „orvosi módszerrel” számos osztályidegenből, értelmiségiből, papból, művészből „csináltak” félhülyét, így takarítva el őket a kádárizmus útjából.

Itt, a festői Lipótmezőn a heroikus agykurkász munka közben ismerkedett össze édesanyja Göncz Árpád fiával, az úgyszintén pszichiáter Göncz Dániellel, és az ismeretség folyományaként a későbbiekben anyuka már kommunikációs tréningeket vállalt és tartott, nyilván nem ingyen, cakli-pakli az egész SZDSZ-nek. És a rózsadombi Gergely gyerek lelke befogadónak bizonyult, akár a mosogatószivacs.

Úgy adta a sors, hogy mostohaapja otthagyta őket, inkább Bátonyterenyére ment sört gyártani a palócok közé, meg 1994-ben SZDSZ-színekben képviselőnek indulni az országgyűlési választáson, ezért aztán anyuka kénytelen volt hazavinni a munkát, bizonyára kellett a pénz. Attól kezdve otthon is szívélyesen fogadta és kezelte a dilinyós, meg a szimuláns pácienseket, köztük liberális tekergőket is, ami maradandó tünetekkel járó megpróbáltatások elé állíthatta az érzékeny kicsi Kovácsot, hiszen a bolondok audienciái személyére gyakorolt hatásait a mai napig látványosan magán hordozza. Olyannyira látványosan és árulkodóan, hogy maga is beutalt lehetne az anyuhoz, ha praktizál még egyáltalán. (Mindezt ki sem kellett nyomozni, hiszen a mára páciensjelöltté érett XII. kerületi polgármester mondta el a Hír 24-nek.)

Az állandósult SZDSZ-érzékenyítés, akár napjainkban az LMBTQ, úgy hatott a gyerekre, és rá is cuppant Göncz Árpád politikai fajtájának bőhozamú emlőire, mint az éhes kisborjú. Felemelő és máig ható élményeket nyújthattak ezek a szeánszok, hiszen az elmaradt felelősségre vonástól akkor még jogosan betojt volt ÁVH-sok, pártfunkcik, főrendőrök és katona elvtársak gyerekeit öltöztették át a demokrácia álruhájába. Vedlett kígyóbőrök hevertek körülöttük.

És mindez a bátor harcos és műfordító, majd köztársasági elnök, Göncz papa szárnyai alatt bontakozott ki, akit néhai Ladányi Jenő mérnök, a fővárosi temetkezés volt vezérigazgatója csak balerinaforradalmárnak csúfolt azon oknál fogva, hogy 1956 után 1963 környékén Gönczöt büntetésből az ő irányítása alá diszponálták földmérő figuránsnak vidékre. Mivel a közös munkahely általában összehozza az embereket, megtörtént, hogy egyszer Ladányi Göncz feleségével is beszélgethetett, állítólag a családban ő hordta a nadrágot, aki a férje forradalmi tevékenységéről a következőket mesélte: Árpi nyuszika volt, de 56-ban valakik fegyvert adtak neki, és azzal jött haza. Amikor megláttam, mosolyogva vontam kérdőre, hogy mit bohóckodsz azzal a géppisztollyal a nyakadban? Azt válaszolta, hogy mindenkinek osztogatták, és szégyellte visszaadni. Ladányi Jenő, mivel vezérigazgatói kinevezését egykori figuránsának köszönhette, a lelkemre kötötte, hogy ez a történet életében ne kerüljön nyilvánosságra. Aztán őt is elérte a sors, hiszen az SZDSZ-es Göncz emelte vezérigazgatói székbe, és egy másik SZDSZ-es, Demszky Gábor lökte le róla az ezredfordulón.

Visszatérve Mákony Gergő turulfóbiás SZDSZ-betegségére, annak első jelei a fertőző Göncz-fészekre utalnak, ahonnan aztán kirepülve politikai érettsége okán Gyurcsányra szavazott és egyetembe kezdett, amit sohasem járt ki, majd termesztette, fogyasztotta a mákonyt. Igazán briliáns SZDSZ-es karrier rövid gatyában, doboz sörrel. Be is érhetné ennyivel.

De ez a szánalmas sorsú hegyvidéki jetiutánzat mégis, most is megállás nélkül kukorékol a magasságos turulra, talán mert gyakran álmodik rosszakat, és fél tőle. Pedig, ha két mákonyperc között olykor tartana egy szippantásmenteset, és aközben megpróbálna elgondolkodni, akkor még talán arra is ráeszmélne, hogy a turul nem bánt senkit. Még a valódi bűnösöket és parazitákat sem. Ezért is különbözik a liberálisok totemmadaraitól, a szarkától, a fertőző galambon át a varjúig.

Hogy mi lenne a végső megoldás, arról az egyik vidéki kommentelő tette közzé zseniális ötletét a Facebookon: „A drogos Kovácsot gipsszel kellene leönteni, és elszállítani a szoborparkba. Isten bizony felutaznék Pestre körberöhögni.”

Addig is a XII. kerületi polgármesternek nincs más választása, mint tudomásul venni, ha tovább kakaskodva feláll a főnöki székére, neki akkor is olyan magasan lesz a turul, mint háziszárnyas társának, a kacsának az eperfa.

Utóirat: Miután Kovács Gergelyt megválasztották a XII. kerületiek polgármesterüknek, meg is született a térség jövőbe mutató jelmondata: Hegyvidékiek! Tűre, fűre fel!

Franka Tibor - Kuruc.info