A trianoni országcsonkítást követően, miután az Anyaország megüresedett politikai színterében megszilárdította helyzetét a Horthy-rendszer, elsődleges politikai-társadalmi-gazdasági üzenetté vált a békeparancs revíziója, a „Mindent vissza!” elvrendszere.

Valóban, az origó az összes elveszett terület visszaszerzése volt, – ami pedig 2024 távlatából igencsak furcsa, hiszen ma már nincsenek nemzeti minimumok – az a politikai pártok közötti teljes egyetértés egy új rendezés, egy revízió szükségességében. Az origó, vagyis a teljes revízió pedig inkább volt politikai szlogen, semmint ténylegesen realitás, de a nagyobb korrekciók lehetősége folyamatosan ott lebegett Magyarország képzeletbeli feje felett.

Tegyük hozzá, hogy a 20-as, 30-as évek politikai légkörében eleve politikai öngyilkosság lett volna nem hangoztatni a revízió szükségességét, de távol állnánk az igazságtól, ha azt állítanánk, ez volt a korszak politikai közegének egyetlen égető kérdése.

A Magyar Királyi Honvédség katonái bevonulnak Bodrogszerdahely településre 1938. november 8-án (forrás: Wikipédia)

Bizony, a trianoni békeparancs igazságtalanságán túl egész Európa forrongott, egyértelmű volt, hogy az első világháborúból győztesként kiemelkedő államok európai rendezése recseg-ropog, nem lesz tartós. A 20-as, 30-as évek nagy nemzeti ébredései pedig lehetővé tették, hogy újrarajzolják a győztesek által kreált torz Európa-térképet és megregulázzák a Népszövetséget.

Magyarország számára a jég végül 1938. november 2-án, 86 évvel ezelőtt tört meg, amikor az első bécsi döntés nyomán visszatért országunkhoz a Felvidék déli része, egy abszolút igazságosnak mondható etnikai elv szerinti rendezés keretében. 11 927 km² tért haza (ezen a későbbi kiigazítások még módosítottak valamelyest – a szerk.), köztük Kassa vagy Komárom északi része, Pozsony azonban az újonnan alakult Szlovákiánál maradt, annak fővárosa lett.

Az alábbiakban három pontban szeretnék kiemelni értelemszerűen három olyan lényeges elemet, melyekről az első bécsi döntés évfordulója nyomán feltétlenül beszélni szeretnék.

1. Rendezés az etnikai elv mentén

A későbbi korrekciók, határmódosítások, illetve az önálló magyar kezdeményezések is erre az elvre épültek, a népek ébredésének időszakában ez volt az egyetlen logikus és járható út a teljes revízió kétségkívül kecsegtető, ám földtől teljesen elrugaszkodott elképzelése helyett. Utóbbi persze kisebb-nagyobb mértékben, de folyamatosan jelen volt a Horthy-korszak politikai kommunikációjában, ám megfogalmazott üzenetek és vágyálmok mellett konkrét eredményekre is szüksége volt az országnak.

Egyébiránt az etnikai elv – mint egyetlen lehetséges és reális rendezési elv – a megszületendő Új Európa egészére nézve érvényes volt. A sötét szobákban született politikai alkuk, illetve a győztes államok kizsákmányoló és önző rendszere helyett az etnikai volt az az elv, amely a lehető legközelebb vihette az európai népeket az áhított békéhez.

Magyar vonatkozásban itt érdemes megemlíteni 20. századunk egyik legzseniálisabb elméjét, Gömbös Gyulát, aki az etnikai elv jelentőségét már jóval hamarabb felismerte, bőven a kortársak előtt, akik ekkor még inkább a „Mindent vissza!” vágyálmában éltek.

A II. világháború elvesztését követően persze semmi realitása nem volt annak, hogy az etnikai elv marad a vezérfonal, immáron a vadkapitalizmus és a bolsevizmus sötét szándékai szerint építették ki Európa háború utáni arculatát.

Honvédeink díszes köszöntése Érsekújvár főterén, szintén 1938. november 8-án (forrás: Wikipédia)

2. A Horthy-rendszernek szüksége volt a sikerre

1938. november 2-án már több mint tizennyolc évnyire voltunk a trianoni békeparancstól, ezalatt nagykorúvá vált egy teljesen új generáció. Noha apróbb korrekció a 20-as években is volt már, a valódi sikert az első bécsi döntés hozta meg a rendszernek.

No és persze személyesen Imrédy Bélának is, aki ekkor Magyarország miniszterelnöki székében ült. Mivel Imrédy, aki korábban inkább az angol gyakorlat hívének számító gazdasági szakember volt, ekkortájt ismerte fel a nemzetiszocializmus alkotó és formáló szerepét, egyre fokozódó támadásoknak volt kitéve a szalonkonzervatívok részéről, ám a revízió sikere egyértelműen megerősítette az ő székét is.

Az első bécsi döntés hozzájárult a magyar belpolitika átmeneti stabilizálódásához, hiszen ez a nemzet közös sikere és öröme volt. Gazdasági szempontból is erősítette az országot, illetve a nemzetközi porondon is növelte jelentőségét a megcsonkított államnak.

3. Az első bécsi döntés legitimitásának kérdése

A választ nyilván mindenki tudja, de azért járjuk körül.

A második világháborút követően minden olyan rendezést zárójelbe száműztek, mely a tengely által elképzelt Új Európa megszületését segítette. Ismerve a nyugati kapitalizmus és a keleti bolsevizmus népromboló attitűdjét, ezen persze semmi meglepő nincs, ám az első bécsi döntés semmissé tétele azért is volt különösen igazságtalan, mert még jóval az első világégés előtt ratifikálták a bécsi Belvedere palotában, a németek és az olaszok pedig a magyar és a szlovák fél által felkért legitim döntőbíró szerepét játszották.

A döntés ellen a nyugati hatalmak sem emeltek szót, sőt, amikor november első felében a honvédségünk díszes keretek között bevonult a visszaszerzett területekre, több, a magyar revíziót támogató angol (politikai) méltóság is részt vett az ünnepségeken.

"Versailles szörnyszülöttjének", Csehszlovákiának a feldarabolása 1938-39-ben (forrás: Wikipédia)

A háború utáni történetírás természetesen a „fasiszta államok törvénytelenségeinek” kategóriájába sorolta az első bécsi döntést is, mint a Harmadik Birodalomnak és „csatlólasinak agresszióját”. Noha az Egyesült Királyság és Franciaország valóban nem vett részt az eseményen, ám jogi értelemben szót sem emelt ellene, utólagosan támadták meg a párizsi békeszerződések nyomán.

A Felvidék déli sávjának visszatértét természetesen a magyar törvényhozásba is beiktatták. Erre 1938. november 13-án került sor az 1938. évi XXXIV. törvénycikkben (1938. évi XXXIV. törvénycikk a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal egyesítéséről).

A törvényhozásba felvidéki magyar képviselőket is beiktattak, a visszatért területek politikai garnitúráját Jaross Andor tárca nélküli miniszter vezette, aki a későbbiekben Imrédy Béla értékes politikai szövetségese lett.

A bécsi döntés tehát nem a „tomboló fasizmus” kereszttüzében és a hitleri Németország kifejezett nyomására jött létre, hanem a formálódó nemzeti és szociális Európa közös akarataként, orvosolandó a korábbi antant hatalmak „igazságos rendezésnek” csúfolt ámokfutását.

Erről, s a Felvidék déli részének visszatértéről emlékezünk ma meg, 2024. november 2-án abban a reményben, hogy a történelem még alkalmat ad Európa számára, hogy a Kárpát-medencében is igazságosabb határok között élhessünk.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info