Vannak könyvek, melyekre úgy tekint az ember, hogy örökérvényű üzenettel bírnak számára, ezért bármikor előveheti azokat, elolvashatja, s mindig újszerű élménnyel szolgálnak, ugyanis sokat számít, éppen milyen életszakaszban vesszük kezünkbe. De az biztos, hogy ezek a művek nem olyanok, hogy egyszer elolvassuk, és újra soha többet. Nekem is több ilyen van, az egyik Peter Kreeft Menny és pokol között című könyve, avagy párbeszéd valahol a túlvilágon: John F. Kennedy, C. S. Lewis és Aldous Huxley eszmecseréje az élet legfontosabb kérdéseiről.

Egy könyvajánlóban természetesen nem lehet még minimálisan sem átadni a lényeget, de a kíváncsiságot felkelteni talán igen, s a fenti sorokból következik is, hogy nem most megjelenő új munkáról van szó, ugyanis 2010-ben jelent meg magyarul, de a lét legalapvetőbb kérdéseire keresi - formabontó stílusban - a választ, ezért mindig érdemes az ajánlásra. Akár annak is, aki már olvasta, mert, mint írtam, Peter Kreeft műve nem egy alkalomra szól. Hanem stílszerűen fogalmazva végtelen, ugyanis pont azzal foglalkozik.

A történet fonalát ott vesszük fel, hogy 1963. november 22-én három kiváló ember halt meg (John F. Kennedy, C.S. Lewis és Aldous Huxley), egymástól távol, időben mindössze néhány óra különbséggel. Mindhárman hitték - bár eltérő módon -, hogy az emberi életnek nincs vége a halállal. Ha igazuk van, és haláluk után találkoztak egymással vajon miről beszélgethettek?

Ez tehát a könyv alapfeltevése (és ez valóban történelmi tény, ez a három ember tényleg ezen a napon halt meg), és egy olyan irodalmi műfajjal tárja elénk az író gondolatait, amely manapság nem szokványos, de az ókori Görögországban, a hellén kultúrában gyakori volt, ez pedig azt jelenti, hogy párbeszédek formájában íródik a mű. Itt is erről van szó, ettől válik igazán olvasmányossá. Peter Kreeft úgy látja, hogy napjainkban (és akkor is, amikor írta a Menny és pokolt) három fő vallási irányzat létezik. A hagyományhű kereszténység, a "modern kereszténység", amelyet bizonyos fenntartásokkal lehet kulturális kereszténységnek is nevezni, és a keleti vallási tanok. Kreeft a túlvilágon folytatott párbeszéd szereplőivel meg is személyesíti e három irányvonalat.

Kennedy volt amerikai elnök a "modern kereszténység" híve. Azt hiszem, elég jól ismerjük, ez az a fajta kereszténység, amely azt hirdeti magáról, hogy "újítani és modernizálni" kell. De ezek az újítások valahogy mindig önfeladással járnak, és átcsapnak az egyház hivatalos kommunikációjában liberális politikai képletté, itt Jézus Krisztus igazsága mintha sokszor háttérbe szorulna, mert "túl kényelmetlen" volna az a világ számára. Ennélfogva Kennedy az a fajta keresztény a könyvben, aki "csak azt hiszi el, amit lát", és - ezt önmagában sem vallja be - a kereszténységet csak egy szép és jó etikai kódexként fogja fel. Tehát nem amolyan "középkori keresztény", mint mondja is.

Ezzel szemben C. S. Lewis a tradicionális katolicizmust jeleníti meg. Itt annyi kiegészítést kell tennünk, hogy ő a valóságban nem katolikus, hanem protestáns volt, de Kreeft annyi írói szabadságot engedélyezett magának - joggal -, hogy ebben a felvetésben valóban nem az a döntő különbség, hogy katolikus vagy protestáns. Hanem az, hogy a kereszténység alaptanításait komolyan veszi-e és hiszi-e. Hiszi-e, hogy Jézus Krisztus az élő Isten fia volt, aki magára vállalta az emberiség bűneit és feltámadott, és ő a Megváltó, vagy mindezekre csak úgy tekint, mint egy "szép tanmesére", de ezeket nem kell annyira komolyan venni? Ez valóban fontosabb határvonalnak tetszik, mint az, hogy ki melyik felekezetnek a tagja. Szóval C. S. Lewis ezt a fajta tradicionális kereszténységet vallja a könyvben, aki szerint nem csak egy szép és szimbolikus történet Jézus története, hanem a valóság.

Aldous Huxley szerepe is rendkívül érdekes a párbeszédben. Úgy jellemeztem, hogy a keleti vallási tanok képviselője, de ez kiegészítésre szorul. Látni kell, hogy a kereszténység gyengülésével a nyugati civilizációban fellépett egy spirituális űr. Amelyet egyrészt - a migrációval megtámogatva - kitölthet az iszlám, de az őshonos európaiak közül - már akiket érdekelnek még vallási kérdések - nagyon sokan fantáziát látnak például a buddhizmusban, de itt hozzáfűzöm, Európába igen ritkán érkezik a buddhizmus hiteles forrása. Tömegek szintjén inkább egyfajta vallási szinkretizmus, ahogy nevezik, a New Age hódít teret. Ez roppant kényelmes álláspont: nincs semmifajta elvárás, szemezgethetnek a nekik tetsző vallási tanítások közül. Csak nekik ne kelljen változni. És természetesen ebben a világképben Isten nem személyes valóság, hanem "világenergia". Itt Jézus is csak egy "guru", ahogy a többi világvallás alapítója is, és végső soron "minden tanítás egy", ilyet, vagy legalábbis ehhez hasonlót jelenít meg a párbeszédes során Huxley.

Roppant izgalmas, hogy a három személy halála után valami olyan helyre kerül, amelyről egyikük sem tudja, pontosan micsoda. A párbeszédekkel jutnak egyre közelebb és közelebb, és tudatosul bennük, hogy ők meghaltak, de mégsem semmisültek meg. Adódik tehát a kérdés, hogy akkor hol vannak, mi történik velük. Erre keresik a választ mindhárman a saját vallási/világnézeti mankóik segítségével. Hogy hová jutnak? Ennek megválaszolásához ajánlom bátran mindenkinek a Menny és pokol közöttet.

Lantos János - Kuruc.info