Húsvét alkalmából több, egymástól független helyen is olvastam, hogy a modern európai ember egyre kevésbé tud mit kezdeni a keresztény ünnep valódi üzenetével, a feltámadás jelentőségével és úgy általában minden olyan vallásos, transzcendens gondolattal, amely húsvétot körüllengi. A szóban forgó orgánumok egy jelentős része persze mindezt örömmel közölte – ezért is tartották fontosnak épp a nagyhéten szóba hozni – de ettől még a jelenség sajnos valós, mellyel foglalkozni kell, ám ez egy olyan összetett probléma tünete, mely probléma teljes megoldásához mi csupán egy fogaskerék vagyunk a sok közül.

Bizony, az északi civilizáció nem csak elmagányosodott, megtört, nihilista, de természetesen mindezek betetőzése gyanánt hitehagyott is lett. Persze, mindig lesznek olyanok, akikben ég az elolthatatlan láng, de azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy nem éppen a 2020-as évek jelentik Európa delelőjét. Viszont a hosszasan sorolható problémák kapcsán a hit kérdése azért a legnehezebb, mert azon „hagyományos” eszközökkel sokkal inkább nehezebb segíteni. Vagy van, vagy nincs. Ahhoz pedig, hogy visszaadjuk valaki hitét, a másik fél akarata is kell, de a felsőbb hatalomban, transzcendensben való hit, vagy nem hit, az egyénen múlik, de ami még inkább tovább rontja a helyzetet az az a tény, hogy a kereszténység közvetítői, a történelmi egyházak sem most élik legerősebb korszakukat.

A transzcendens létének keresése és a hit kérdése egyidős az emberiséggel, és már jóval a kereszténység megjelenése előtt is kiemelt helyük volt az ember gondolatvilágában, mi viszont már érthető módon keresztény szemlélettel közelítünk a kérdéskör felé.

Vitán felül áll, hogy a hit, a hinni tudás és a vele kézben járó bizalom óriási ajándék, főleg manapság, amikor mindkettő kemény ostrom alatt áll. Hogy mekkora ajándék, az is bizonyítja, hogy történelmünk során mennyien keresték, akiknek nem volt. A földhözragadt, materiális szemlélettel ellentétben sokan keresztesnek is azért csaptak fel, hogy elmélyüljenek a keresztény tanításban, eljussanak a Szentföldre, vagy éppen hitet leljenek, és ezáltal megtalálják saját küldetésüket is (lásd bővebben: Mennyei királyság című film). De ha magyar viszonylatban keresgélünk, akkor a hit kutatásáról, hiányának nehézségeikről a legtöbbeknek valószínűleg egyik halhatatlan költőnk, Ady Endre fog eszébe jutni.

Ő így fogalmazott még 1902 nagypéntekjén a Nagyváradi Naplóban:

„A húsvét a vallás ünnepe. A vallás ad híveinek megnyugvást, hitet, föltámadást és mennybéli üdvösséget, nagypéntek pedig adja az emberi dokumentumok dokumentumát, a keresztrefeszítés igazságát, az apostolság tanulságait... Oh, boldogok a hívők, kik ma sírnak, zokognak, de tudják, hogy már holnap este hallelujázni fognak.”

Ady ezen gondolatában is visszaköszön az az olthatatlan vágy az istenhitre, amely egész költészetét végigkísérte. Mindebben az a legérdekesebb, hogy Ady munkásságának egyik szilárd tartópillére pont ez a jelenség volt, s legnagyobb részben – legalábbis meglátásom szerint – pont ez tette őt olyan nagyszerű költővé, amilyen volt.

Mindez több mint 100 éve volt, s azóta a társadalom is sokat változott. Míg Ady alázattal vegyes nyugtalansággal kereste Istent, addig egyre inkább elterjedt a hit gőgös tagadása és a kereszténység gyalázása olyanok által, akik valami oknál fogva szembehelyezkednek vele. Ők már nem keresnek semmit, hanem destruktív módon minduntalan csak rombolnak és gyalázkodnak. Tóta W. Árpád is ilyen, ahogy 2012 áprilisának húsvétján is ugyanilyen volt:

„Ám ezekre az elképzelésekre éppúgy nincs bizonyíték, mint a Jézus-történet egyéb elemeire. Húsvét örömhíre az, hogy minden vallásosság nélkül, hitvalló hitetlenként is élvezhetjük. Zabálhatjuk a sonkát és a vele főtt tojást, és aztán keresgélhetjük a nyuszi csokitojásait sötétedésig anélkül, hogy egy pillanatig is komolyan kellene vennünk az ősrégi, és amúgy is korhatáros horrormeséket. Kedves gyerekek, húsvéthoz nem kell Krisztus, csak életöröm. És hús. Meg csoki.”

Addig persze már nem jutott el a szerző, hogy mindez Krisztus és a kereszténység nélkül üres semmiség, csokit meg sonkát enni pedig bármikor lehet amúgy is. Illetve attól, hogy számára csak a materiális sík létezik, még nem kell belerúgni a vallásba, vagy azokba, akik hisznek. No de Tóta W.-t csak e példa erejéig hoztam ide, világért sem őt szántam zárógondolatnak 2024 húsvétja alkalmából.

Sokkal inkább azt, hogy a feltámadásban, Jézus Krisztusban és a kereszténységben való hitünk saját egyéni sorsunk, nemzetünk és Európánk szempontjából is egy alapvető tartópillér, nem hiába igyekeznek ellenségeink ezt az oszlopot is – a többihez hasonlóan – ledönteni. Azonban még a sokszor mostoha körülmények ellenére is úgy gondolom, hogy mi vagyunk az erősebbek, ez pedig minden egyes húsvétkor, Jézus feltámadásakor újra és újra bizonyosságot nyer. Mert ahogy Prohászka Ottokár írta:

„A húsvét a föltámadásnak s a megdicsőült életnek ünnepe; ünnep, mely hirdeti, hogy a halál nem cél, nem vég, s hogy a létnek s az életnek titka és célja a megdicsőülés.”

Áldott húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasónknak!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info