A nyugati világ fősodratú – a birodalmi oligarchia érdekeit feltétel nélkül kiszolgáló – médiája hazugságok tömkelegével eteti a szándékosan tudatlanságban tartott közvéleményt. Most pedig megszületett a legújabb vérlázítóan hazug "narratíva" a kóserkonzerv oldal boszorkánykonyhájában, ráadásul éppen jobb sorsra érdemes hazánkban (bár meglehet, a Jeruzsálemből észt osztó Róbert C. Castel agyából pattant ki az ötlet): mint ahogyan egyre többször és több helyen harsogják a feltétel nélkül Izrael-párti "jobboldalhoz" kötődő fórumokon, "mini Gázai övezetek jöttek létre Európában, melyek óriási terrorfenyegetést jelentenek az európaiakra nézve".




A hazudozásnak ezek a “jobboldali" bajnokai vélhetően remek kommunikációs trükknek, PR-fogásnak tartják ezt az új keletű rémisztgetést. Ezzel ugyanis két legyet ütnek egy csapásra: egyrészt megerősítik, igazolják a tömeges migrációt (szavakban) ellenző álláspontjukat, másrészt pedig ismételten letehetik a hűségesküt Izrael mellett. (Egyúttal cáfolva mindezzel a "nácik" azon régóta hangoztatott véleményét, mely szerint a fehér ember életterét elárasztó migráció szervezésében a liberális cionisták élen járnának.)

A "mini európai Gázai övezetek" rémének a falra festése újabb kiválónak gondolt lehetőség tehát a cionista “jobboldal" számára annak bizonyítására, hogy lehet valaki konzervatív, a hagyományos keresztény értékek őrzője és a bevándorlás ellenzője akkor is, ha egyúttal lelkes filoszemita az illető! Sőt, íme, lássa mindenki: a konzervativizmus és cionizmus szorosan összetartozik! (Akárcsak a kereszténység és a judaizmus, ugyebár.)

Igen ám, csakhogy a közvélemény tudatlanságára építő "narratívájuk" több sebből is vérzik. Természetesen az Európa és Amerika nagyvárosaiban létrejött, valóban veszedelmes no-go zónákat, migránsgettókat igyekeznek összemosni a Gázai övezettel, melynek jelenlegi, 2,3 millió főre tehető lakosságát Izrael 2007 óta blokád alatt tartja, most pedig a legyilkolásán és az elűzésén fáradozik.

Igen ám, de a Gázai övezetben élő palesztinok nem az elmúlt évtizedekben vándoroltak be erre a területre, hanem hozzávetőleg 1400 esztendeje! (Amikor az arabok elfoglalták Palesztinát.) Így tehát joggal tekintik a hazájuknak azt a földet, melyen jóval több mint egy évezrede élnek. (Más kérdés, hogy 1948-ban, amikor az izraeli szabadcsapatok terrorja következtében 750-800 ezer palesztin menekült el otthonaiból, kb. 200 ezren a Gázai övezet területén felállított menekülttáborokban telepedtek le. Az ő, valamint az eleve ott élő palesztinok leszármazottai alkotják a "világ legnagyobb koncentrációs táborának" 2,3 millió fős lakosságát.) A "fejlett Nyugat" no-go zónái – melyeknek létezését is tagadni kell a liberális PC újbeszél nyelvezet előírásai szerint – az elmúlt évtizedekben alakultak ki, a multikuturalizmus délibábját kergető hasznos idióták, illetve a Kalergi-terv megvalósításán ügyködő főnökeik ténykedése nyomán. Miféle megfelelési kényszerből fakadó, kifordult logika alapján lehet tehát a Gázai övezet őshonos palesztin lakosságát a nyugati migránsgettók többségében az elmúlt évtizedekben érkezett bevándorlóival összehasonlítani?

A Gázai övezetet 2007, vagyis a Hamász választási győzelme óta (nesze neked, demokrácia!) Izrael szigorú szárazföldi és tengeri blokád alatt tarja. Továbbá az elmúlt 16 esztendő során a zsidó állam hadserege, a Hamász (meglehet, hatástalan) rakétatámadásaira hivatkozva, négy alkalommal – 2008-ban, 2012-ben, 2014-ben és 2021-ben – intézett nagyszabású légi támadást a gázai palesztinok ellen, melyek során több ezer palesztin vesztette életét. (A 2014-ben indított izraeli agresszió 50 napig tartott, 2100 palesztin halt meg a kegyetlen bombázás következtében, köztük 1462 polgári személy, és közel 500 gyermek.) A mostani, minden korábbinál pusztítóbb, immár két és fél hónapja tartó vérengzés áldozatainak száma eléri a 20 ezret, akik közül 8 ezer gyermek, és 50 ezernél is több a sebesült. A lakóházak, iskolák, kórházak, mecsetek nagy része romokban, a lakosság 90%-a kényszerült elhagyni otthonát, általános a gyógyszer-, az élelmiszer-, az üzemanyaghiány, terjednek a járványos betegségek, felfoghatatlan emberi tragédiák zajlanak…Történt valami hasonló bármelyik európai vagy amerikai "no-go zóna" lakóival?

Az Ultrahangon, Fekete Rita You-Tube csatornáján, a Hír tv-ben, az M1-en megszólaló, a Mandineren, a Demokrata hasábjain vagy más "jobboldali" fórumokon cikkeket írogató "szakértőknek" netán tudomásuk van európai vagy amerikai migránsgettók blokádjáról, lakóik kiéheztetéséről, netán bombázzák, gyilkolják valahol a "fejlett Nyugaton" a migránsokat? Nem éppen ellenkezőleg, pozitív diszkriminációban részesülnek, nem csekély segélyhez jutnak, és amennyiben bűncselekményt követnek el (ami elég gyakran előfordul), az őshonos európaiakhoz képest meglehetősen enyhe ítéletet kapnak a "független", “érzékenyitett" bíróságokon? Hogyan lehet tehát összevetni a saját hazájukban katonai megszállás alatt álló, időnként bombázásoknak kitett, elnyomott, megalázott palesztinok helyzetét az európai migránsok sorsával?

Ez a teljesen hamis összemosás azt a célt is szolgálja, hogy olyan színben tüntessék fel a palesztinokat, mint akik saját ostobaságuk, lustaságuk, bűnöző életmódjuk miatt élnek súlyos szegénységben. Nos, a katonai megszállás, a blokád, az időnkénti katonai akciók és önkényes letartóztatások körülményei között ugyan miképpen lehet virágzó gazdaságot felépiteni? Én nem vonom kétségbe, hogy a migránsgettók és no-go zónák legmélyebb bugyraiban akadnak olyan iszlamisták, akik a saria bevezetéséről, terrorcselekmények elkövetéséről, az európai kalifátus létrehozásáról szövögetnek ijesztő terveket. De miképpen hasonlítható össze a szülőföldjükön immár legalább 75 esztendeje elnyomás, katonai megszállás alatt álló, faji megkülönböztetéstől sújtott palesztinok szabadság és függetlenség, illetve a normális emberi élet utáni vágya az Európába bevándorolt migránsok egyes köreiben teret nyert munkakerülő, bűnöző életmóddal és bizonyos dzsihadista törekvésekkel? Ha pedig a feltétlenül Izrael-párti, ugyanakkor "konzervatív szakértők", újságírók és politikusok a Hamász jelentette veszélyekkel riogatnak – mint teszik azt egyre gyakrabban –, akkor felelni kellene az alábbi kérdésre: ugyan mikor hajtott végre terrorcselekményt vagy bármilyen fegyveres akciót a Hamász Palesztina (illetve a szintén ördögi színekben lefestett Hezbollah Libanon) határain kívül?

Az al-Kaida, illetve a nyomában "felépített" Iszlám Állam harcosai azonban sajnos tényleg követtek el, és a jövőben is követhetnek el merényleteket akár Európában, akár Amerikában – azonban roppant érdekes lenne megvizsgálni mindkét iszlamista terrorszervezet létrejöttének körülményeit, finanszírozásukat, továbbá ténykedésük valódi nyerteseit… Alighanem különös összefüggésekre bukkannánk. Annál is inkább, mivel igencsak árulkodó tény, hogy sem az al-Kaida maradékai, sem pedig az Iszlám Állam a kisujját nem mozdította soha a palesztinok védelmében! (Mi több, 2015-ben iráni, arab, sőt egyes nyugati hírügynökségek jelentései szerint összecsapások zajlottak le a Gázai övezetben az Iszlám Állam és a Hamász harcosai között, miután a terroristák egy pokolgépes merénylet során meggyilkolták a palesztin iszlamista szervezet egyik vezetőjét.)

A "jobboldali" cionista megmondóembereknek és politikusoknak az "európai Gázai övezetekről" szóló, kétségbeejtően erőltetett és átlátszó propagandaszólamok hangoztatása helyett inkább az alábbi kérdésen kellene elgondolkodniuk: hogyan lehetséges, hogy valaha a nyugati világ első számú közellenségének kikiáltott Iszlám Állam (ma már az oroszok, a palesztinok, sőt a kínaiak is félelmetesebb veszélyforrásnak számítanak) éppen azok ellen harcol, akik a leginkább útjában állnak Izrael és az USA terjeszkedési törekvéseinek? Az Iszlám Állam katonai akcióinak legfőbb célpontjai ugyanis az Iránnal szoros kapcsolatokat ápoló iraki síita kormány, az Oroszországgal, Teheránnal szövetséges szíriai Aszád-rezsim, az Izraellel eredményesen szembeszegülő libanoni Hezbollah, valamint a palesztin Hamász.

Gergely Bence

(A szerző olvasónk.)