Nyílt levél egy holokamuiparosnak, Kopka János exbolsevik nyíregyházi újságírónak

Úgy tűnik számomra, hogy a kommunista „erkölcs”, melynek tantételeit az ún. etika tantárgy keretein belül jómagamnak is volt szerencsétlenségem felsőfokú tanulmányaim során a maga (a kis kezdőbetű nem grammatikai tudatlanság okán szerepel) sok életet tönkretevő elvtársaitól elszenvedni, még ma is igen markáns módon meghatározza a maga korosztályának – tisztelet természetesen a kivételeknek –gondolkodásmódját, s ebből fakadó cselekedeteit. Mert ugye – a tantételeit más filozófusoktól összelopó, sohasem volt tudós – Marx igehirdetésével szemben, a tudat határozza meg a létet, nem pedig fordítva!

S azok a személyek, akik a mások személyét hitelteleníteni igyekvő, a feljelentős, ÁVH-s, III/III-as világban, a kommunista, szovjet gyarmat Magyarország miliőjében szocializálódtak, sohasem lesznek képesek, akár a kígyó, kibújni bőrükből. Haláluk pillanatáig érezni fogják azt a gyötrő késztetést, hogy figyelniük kell más, olyan emberek életét, akikhez a világon semmi közük nincsen, osztani kell az észt pártszemináriumokon és lapok hasábjain, s persze a maguknak nem tetsző vagy úgymond „gyanús” emberekről információkat kell gyűjteni, meg kell rágalmazni őket a munkahelyükön, aztán éjszaka vagy szabadidejükben, nagy buzgón, elvtársi hivatástudatból írógépek klaviatúrájának halk háttérzenéjétől kísérve feljelentgetéseket kell írogatni róluk és családjukról az államvédelemnek.

Nos, Kopka elvtárs, az a világ – az ön legnagyobb bánatára – visszahozhatatlanul elmúlt! Ön etikusnak tartja, hogy egy, a magával ellentétes oldalon álló ember munkahelyén, korát megcáfolva, gyerekes módon árulkodni kezd arra a politikai ellenfelére, aki a maga nézeteivel semmiben sem ért egyet? Hogyan merészeli még csak feltételezések szintjén is annak a történelemtanárnak a munkáját minősíteni, akit nem is ismer, s akinek egyetlen óráját sem látogatta még, mi? Magának sem szakmai, sem jogi, sem erkölcsi alapja nincsen ahhoz, hogy ezt tegye. Mondja, honnan veszi magának a bátorságot, hogy a legsötétebb kádári időket idézve telefonálgasson a munkahelyemre, s nemes eleganciával javasolja, hogy engem mint fasisztát, azonnali hatállyal rúgjanak ki. Azt hiszi maga, hogy engem meg lehet félemlíteni? Tájékoztatásképpen közlöm magával, hogy kicsinyes, lejáratásomra törekvő, betelefonálásával pontosan az ellenkezőjét érte el annak, amit szándékozott, elszántságomat és férfias harci kedvemet csak fokozta, és nyugodt lehet: soha nem fogom feladni és abbahagyni hazám szolgálatát! És maguk ahhoz túlságosan kevesek, hogy engem tönkretegyenek, érti? Tudom, maguk bolsik és partizánok nagy szeretettel olvassák a Kuruc.infót, legalább valami ideológiailag is magukra ragadhatna az említett honlap szellemiségéből!

Maga, tudomásom szerint megyénk meghatározó, vezető újságírója volt, ezért módfelett csodálkozom azon, hogy egy hétköznapi bulvárlap olvasójával szemben nem tudja, hogy egy lap szerkesztőségének joga van egy adott íráshoz az általa legjobbnak gondolt cím kiválasztására, továbbá szerkesztőségi állásfoglalások és megjegyzések közzétételére, melyet tipográfiailag is elkülönítve, jól láthatóan jelenít meg.

Vagy csupán az elektronikus újságírás műfaja teljesen „kínai” Önnek? Ez esetben kérem, mielőtt tollat ragad, s megpróbál lejáratni – úgysem tud –, értelmeztesse valamelyik „elektronikus nyelven” is tudó ifjú kollégájával a szóban forgó írást, s csupán az ő értelmezésének és véleményének meghallgatása után ragadjon lúdtollat a válaszlevél megírására! Most azonban, hogy boldog legyen, leírom, hogy a címben szereplő holokamu-iparos kifejezés tőlem származik!

Történelmi kérdések megvitatásában pedig dogmáknak, vakhiteknek helye nincsen Mert ha a zsidók szenvedtek is volna a tűzáldozattól, nekem, örököseik kárpótlására, nincsen egy fillérem sem! Maga hisz a holocaustban, én nem. Tőlem ne vegyen el egy fillért sem holocaust-kárpótlás okán senki sem! Az én családomnak mikor fizetnek, mert nagyapám harcolt a Don-kanyarban? Mikor fognak minket, magyarokat anyagilag kárpótolni a tatárjárásért, a 150 éves török hódoltságért, s a vörös horda–magának nyilván szimpatikus-gaztetteiért, nők százezreinek megerőszakolásáért?

Befejezésül engedjen meg nekem egy bölcsességet: ne menjen még egyszer árulkodni a munkahelyemre, mert ez nem etikus, s hétköznapian fogalmazva: szemétség! S amennyiben megteszi, lépésének erkölcsi és jogi következményei lesznek. Mert most már a kádári időkből és embertípusból (homo kádáricus) tényleg elég volt! Örökre!!

Baráti üdvözlettel:
Lipusz Zsolt