1956 "ezerarcú" volt, mégis lényegében egységes. Sok csoportosulás és irányzat igyekezett fellépni azokban a napokban, és még többen igyekeztek a rendszerváltás után a maguk képére formálni '56-ot. Létezik a kommunizmust mentegető narratíva, mely '56-ot megpróbálja egyfajta reformszocialista mozgalomként megragadni, és létezik a liberális szemüveg, amely "demokratikus, polgári" forradalomként írja le az akkori eseményeket. Szerintem egyik sem igaz.

De mielőtt kitérnék arra a magyarázatra, mellyel azonosulok, le kell írnunk, mégis mi volt mindent meghaladó lényege.

Az egyetemes emberiség, de különösen magyar népünk történelme mutat rá arra, hogy az közösségi dimenzióban nem szól másról, mint az „én” és „mi” harcáról belső társadalmi viszonylatban. Mint tudjuk, „nálunk mindenki egyéniség”, a magyar karakterisztika sajátja a „nekem ne mondja meg fentről senki” viselkedésforma, de ettől függetlenül mindenki óhajtja, sőt, követeli a „magyar összefogást”. Látszólag paradox is lehetne akár, de csak annak, aki nem magyar. Aki ismeri ennek a népnek minden rezdülését, egy jóindulatú mosollyal konstatálja: igen, ezek vagyunk mi, magyarok.

Azonban vannak olyan pillanatok, amikor az isteni gondviselés folytán az „én” és a „mi” olyan szintézisbe forr össze, feloldódik és eltűnik minden ellentmondás, hogy az világraszóló csodákra képes. Ahogyan halljuk Cseh Tamás zseniális Corvin köziek című dalában: „Isten szeme mivel éppen rajtuk megakadt, visszalőttek, s meggyújtották mind a tankokat”. Ez volt 1956 is. Egy össznemzeti katarzisélmény.

Ez tehát a mélye, de mi volt a gyakorlati megnyilvánulás, hogyan írható le politikai nyelvezettel mindez?
Egy antibolsevista munkásfelkelés.

56-os röplap (forrás: Földi Imre/Népszabadság)

Ennek különös jelentősége van, s több mindent jelent:

1. Óriási arcul csapása volt a bolsevik rendszernek 1956. Az az ideológia szenvedett totális eszmei vereséget, mely magát a munkások képviselőjének tételezte, ugyanis pont ez a társadalmi osztály (természetesen nem csak ők, gondoljunk a legendás pesti srácokra is!) kelt fel ellene és fogott is fegyvert! És nem reformkommunista érzülettől vezérelve, hanem antikommunista elszántsággal, összekapcsolva a nemzeti gondolattal, ugyanis szuverén Magyarországot akartak. Gondoljunk az országszerte akkoriban gombamód szaporodó munkástanácsokra. Ezek önvédelmi munkásszervezetek voltak a kommunista államhatalommal szemben. Legfontosabb típusa volt, amely egy-egy gyár és üzem munkásait tömörítette, kiszorítva ezzel a kommunista párt szervezeteit. A munkástanács-mozgalom tehát a magyar munkások felkelése volt a bolsevik diktatúrával szemben.

Még ha mai szemmel furcsán is hat, de a könyborítón szereplő idézet távolról sem a kommunizmus megreformálását jelentette

Ezek a munkástanácsok olyannyira megalapozottak voltak, hogy még a forradalom leverése után is próbáltak működni. Újjászerveződtek, és egészen 1957. november 17-éig működtek, ameddig (úgy-ahogy) lehetett. Kádáréknak is roppant kellemetlen volt a jelenlétük, ezért megpróbálták először befolyásolással megnyerni őket maguknak. De állhatatos ellenségei voltak az ún. "forradalmi munkás-paraszt kormánynak". Ugyanis ahol jelen voltak, azokban a gyárakban nem hagyták újjáalakulni a kommunista párszervezeteket, nem egy esetben sztrájkkal fenyegetőztek ebben az esetben.

Végül - nem meglepő módon - a diktatúra felszámolta őket. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1957. augusztus 27-én határozatban mondta ki a munkástanácsok megszüntetését, és helyettük a (természetesen kommunista felügyelet alatt álló) üzemi tanácsok megalakítását. A megtorlás során 1958-ban Bali Sándort 12 évi, Rácz Sándort életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Mindketten az 1963-as amnesztiával szabadultak. Történelmi érdekesség, hogy Rácz Sándor a rendszerváltás után aktivizálta magát, 2013-ban, 80 esztendősen hunyt el. 2003-ban a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökévé választották.

2. A fentiekből kifolyólag az derül ki, hogy leghelyesebb úgy értelmezni 1956-ot, hogy az nemzeti forradalmi jellegéből fakadóan azt akarta, hogy egy kommunistáktól és szovjet megszállástól mentes Magyarország jöjjön létre, de sem nem akartak félfeudális restaurációt, még kevésbé reformkommunizmust. Hanem egy olyan nemzeti alapokon nyugvó, ténylegesen, belső tartalmában és szerkezetében is nemzeti rendszert, mely munkásállami alapokra épül. Ezek a magyar szabadságért életüket adó munkások egy ilyen Magyarországot akartak, amely még továbbra sem jött el. A mai napig sem.

Dicsőség a hősöknek, vérükből új hajtás sarjad.

Lantos János - Kuruc.info

Kapcsolódó: Tabu és hagyaték: 1956 mint zsidóellenes felkelés

Korábban írtuk: Rácz Sándor válasza a zsidóknak