Ugrás a cikkhez

Az elmúlt napokban portálunkon több németországi hatósági fellépésről is hírt adtunk, amelyek természetesen mind német hazafiak ellen irányultak. Többen jelezték nekem is beszélgetések folyamán, hogy "nagyon durva, ami most megy a németeknél", ami igaz, azonban sajnos egyáltalán nem valami különleges esettel állunk szemben. Persze, most úgy tűnik, mert pár napon belül több hír is napvilágot látott magyar nyelven, de a valóság az, hogy miután sok német nyelvű csatornát követek, látom, ezek kis túlzással heti szinten megtörténnek már hosszú évek óta.



A molinón olvasható felirat magyarul: A demokraták nemzethalált hoznak, mi élni akarunk! (forrás: belltower.news)

Arra érdemes még rámutatnunk, hogy ezek a folyamatok párhuzamosan, összehangoltak történnek egy másikkal, amely valójában ugyanaz: Németország felszámolása, és ezzel együtt Európa végérvényes megsemmisítése abban az értelemben, ahogyan azt korábban ismertük.
Éppen pár napos hír, hogy Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter szavazati jogot adna a Németországban élő külföldieknek, erről írt a Bild című német lap kedden a szociáldemokrata párt (SPD) Hessen tartományi szervezetének választási programja alapján.

Most pedig a Die Heimat nemzeti párt számol be arról, hogy az oktatásban milyen felvetések vannak. Mint közölték, baloldali erők felvetették, hogy el kellene törölni a házi feladatokat és az osztályzatokat is. Nyilvánvaló, hogy e mögött ott húzódik a migránsoknak való megfelelési kényszer, ugyanis - ahogy nálunk a cigányokkal - a legtöbb probléma a migráns hátterűek gyerekeivel van, akik nem tudnak beilleszkedni, és erőszakosak is. Ne "provokálják" őket ilyesmivel, mint osztályzás, ugyebár.

A Die Heimat ellenben azt követeli, hogy ezt az ötletet vessék el, de tovább is mennek, a német és a nem német gyerekeket külön taníttatnák. Ennek oka nyilván az, hogy vannak csoportok, akik nem hagyják tanulni azokat, akik szeretnének.

- Undorító bűncselekmény történt vasárnap a kölni Agrippabad egyik szabadtéri medencéjében: egy 13 éves lányt zaklatott, körülvett, majd szexuálisan bántalmazott csoportosan nyolc külföldi férfi (16-26 év között). Négy szíriai, három török ​​és egy iraki személyt gyanúsítanak - erről pedig már az AfD számolt be Facebook-oldalán. Mindezt csak azért hozom ide, mert akárhogy böngészem, nem látom a "német" politikusok elítélő nyilatkozatait, nem látom a határozott rendőri fellépést, és a kör bezárult, az elmúlt napok eseményei többszörösen aláhúzzák: a cél Németország megszüntetése.

Lantos János - Kuruc.info





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából