„A szemtanúk szerint hallani lehetett a reccsenést, amikor a rendőröknek ellenszegülő, őket korábban feljelentéssel, a zsaruk leszerelésével, sztárügyvédekkel, rokoni kapcsolataival fenyegető férfi megtagadta személyazonossága igazolását, illetve hátrafeszítette a karját, hogy ne tudják megbilincselni.” – olvashatjuk abban a beszámolóban, amely a kormányközeli NER-milliárdos Szigetről való kidobásáról, majd rendőrök általi előállításáról szól. Bevallom, rég olvastam valamit ekkora elégtétellel, egy pillanatra most úgy érezheti az ember, hogy mégsem szabad nekik mindent, aztán majd kiderül...

A történetben nincs semmi extrém, ami egy fesztiválon ne történne meg ezerszer. Túl sok ivászat, kötekedés, az alany azt hiszi, hogy ő a világ közepe. Nem így Szetlik Gergő tihanyi szállodavezér esetében, aki kiválóan megmutatta nekünk, egyszerű halandóknak, hogyan kell elképzelni egy NER-lovagot. Szetlik nagybátyja ugyanis Habony Árpád, így nem is jöhetne „jobb” helyről erre az igazi „példamutatásra”.

Miután kidobták, visszavonulás helyett elkezdett kötekedni a rendőrökkel, ok nélkül feljelentéssel (meg gondolom, hogy a kapcsolatrendszerével) fenyegetőzött és – amit a legjobban utálok mind közül – elkezdte őket fotózgatni. Innen persze egyenes út vezetett az igazoltatásig, a dulakodásig, majd a fentebb említett karreccsenésig, amely a történtek után Szetlik megérdemelt jussa volt.

A kőkemény magyar valóság viszont csak ezután következik: az előállításban résztvevő járőrök komolyan tartanak attól, hogy a tényleges politikai kapcsolatokkal, befolyással rendelkező férfi a jogos intézkedést megtámadja, annak elbírálását kapcsolatai útján megváltoztassa.

Távol álljon tőlem, hogy ezt kizárólag magyar „hagyománynak” tartsam, de valljuk be, az urambátyámozást mi vagyunk az egyik ország, amely a csúcsra járatja. Ettől egy-egy kevés időszakot eltekintve egyik politikai rendszer sem volt mentes (természetesen a nemzeti oldal által örök etalonként emlegetett Horthy-korszak sem), mint ahogy az is szomorú, hogy egyáltalán a gondolat is felmerül, hogy az előállításnak a rendőrség oldaláról lesz negatív következménye.

Jellemző az is, hogy a rendszer lényegében önmagát működteti. Már „oda sem kell hatni”, a szerencsétlen járőrnek magától jut eszébe, hogy a jogszerű eljárás után őket vonják kérdőre, kvázi „öncenzúrát” alkalmaznak. Leírva ez mégis csak túl durva lett volna, de a fenti gondolat lényegében ennyit jelent: „vajon ki fognak-e rúgni egy NER-lovag jogos előállítása miatt?”

Meglátásom szerint utóbbi azért túl durva lenne, persze nem azért, mert ezek egy percig is sajnálnák a kirúgott embereket, de egy ilyen döntés objektív szempontból sem lenne hasznos, növelné az amúgy is egyre terebélyesedő utálatot a rendszer irányába.

Elégedetlenségből, fokozódó ellenszenvből és kilátástalanságból ugyanis nincs hiány. Az elmúlt pár hónapban számos olyan emberrel is beszéltem, akiktől talán a legkevésbé vártam volna rendszerkritikát, most mégis tele van a zsákjuk az egésszel, nem beszélve a dokumentumfilmes, kormánypárti Pesty László váratlan kirohanásairól. A korszakra oly jellemző viszont, hogy a jeget nem az áljobboldali lózungok, a világnézettel rendre ellentétes cselekedetek törték meg, hanem a kilátástalan gazdasági helyzet és a NER teljes eltávolodása a magyar társadalomtól, míg ezzel párhuzamosan a cigányokat még az előző rendszernél is jobban elkényeztetik. A gazdasági tér kisajátítása, a nem „udvarhű” (kis)vállalkozók ellehetetlenítése, az elszabadult árak és a NER-elit végtelen cinizmusa az, amely egyre inkább látható léket ütött a Fidesz hajóján.

Persze senki ne vizionáljon forradalmat, a magyar jobboldalnak még sokat fejlődnie, hogy egyszer átvegye az ország irányítását – ha optimisták akarunk lenni, de ezek a folyamatok ugyebár nem egyik percről a másikra történnek.

Erre számos történelmi példát is lehetne hozni, az egyik leginkább megosztó a francia forradalom kérdésköre. A mindenkori jobboldali történetírás ennek a pár évnek rendre a negatív oldalait domborítja ki, ami persze volt bőven, így egyrészről ez jogos, másrészről pedig számos olyan, később a jobboldali világnézetbe is beleivódott gondolatkört termelt ki magából, amelyekről rendre megfeledkezünk (nacionalizmus, a konzervativizmus megújhodása a „régi rend” időszaka után stb.). Könnyű lenne az egész forradalmat a felforgatók számlájára írni, de ne feledjük, hogy a társadalom szinte összes rétegét átjáró széles elégedetlenség sosem született volna meg az ancien régime nélkül, amely akkori viszonylatban – és némiképp történészi túlzással – úgy viselkedett, mint ma a NER. Nem volt épeszű ember, aki a forradalom idején vagy az után ezt a rendszert sírta volna vissza, persze ez nem egyenlő azzal sem, hogy valaki jakobinus volt (ha megnézzük, ezt az összemosó taktikát alkalmazza a fideszes narratíva is).

Hogy mit lehetne jól, jobban, vagy másként csinálni, hogy ne kövessük el újra és újra ugyanazokat a hibákat, a történelemből számos példa van. Jó lenne egyszer az ország javára hasznosítani ezt a tudásbázist...

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info