Nehéz újat mondani a mai napon, hiszen mindannyian ismerjük a tényeket, 1920. június 4-én ezen a napon kísérelték meg sírba tenni nemzetünket, arra számítván, hogy a trianoni országcsonkítástól úgy megrogyunk, hogy soha többé fel nem állunk. De tévedtek. Mi még mindig itt vagyunk. És maradunk is.

Fotó: trianon100.hu

Mindazonáltal számot kell vetnünk az elmúlt 100 évvel, számot kell vetnünk a rendszerváltás óta eltelt időszakkal, és itt most nem elsősorban a politikai elitnek csúfolt rétegre gondolok, hol és mikor követtek el bűnös mulasztásokat, mert ezeket is tudjuk. Itt mi magunkra gondolok. Nemzeti érzelmű, nemzetben gondolkodó magyarokra.

Mi az, amit már akár most is megtehetünk? A gondolkodásmódunk megváltoztatása.

Nem csináltam soha titkot belőle, hogy ellene vagyok a depresszív önsajnáltatásba fulladó történelmi narratívának, és nem azért, mintha ne érteném meg lélektanilag, hanem azért, mert azt üzeni, mindennek vége, Trianon örök és megváltoztathatatlan. Márpedig ez hazugság, és mi nem áldozhatjuk fel magunkat egy hazugság oltárán.

Eltelt 100 év, új realitásokat kell figyelembe vennünk, de a végső cél egy és ugyanaz: az oszthatatlan Kárpát-medencei magyarság nagysága és dicsősége, Magyarország felemelése. Trianon tehát nem kizárólag emlékezés, hanem egyéni és közösségi feladat, ebből kifolyólag pedig harc. És ez fontosabb is, mint az emlékezés, mert a mi generációinknak kell letenni a trianoni bilincs széttöréséhez vezető úton az első köveket. Tulajdonképpen már itt közbe lehet szúrni, azt elértük, hogy ma már Trianonra emlékezni nem számít úgymond "szalonképtelen" dolognak. De tovább kell mennünk.

Fel kell ismernünk és terjesztenünk kell, hogy Trianon nem csak magyar, de európai tragédia is, beleértve ebbe a Kárpát-medence valamennyi népét. Európai probléma, hiszen egy stabil és erős Európa nem képzelhető el egy erős Kelet-Közép-Európa nélkül, amelyet annak idején a Magyar Királyság biztosított. Szétszabdalva ezeknek a kis államoknak nincs kellő érdekérvényesítő erejük a kontinensen túlról érkező gyarmatosító törekvésekkel szemben, és sem a Kárpát-medence, sem teljes Európa nem ura önnön magának.

A szabadkőművesség annak idején megágyazott Trianonban az örökös gyűlölködésnek, a környező nemzeteket sovinizmussal szédítette, amelyből sajnos - tisztelet a kivételnek - azóta sem tudnak kitörni, és csökönyösen nem látják a fától az erdőt, hogy nem mi vagyunk a valódi ellenségek. Sőt, a történelmünk, sok esetben a kulturális sajátosságaink és a jövőnk is azonos, ugyanazok a korkihívások sújtják őket is, mint minket. Az európai népcsaládon belüli rendező elvnek a konnacionalizmusnak kell lennie, amely nacionalista, de elismeri más nemzetek nacionalizmusát is, tehát antisoviniszta.

De ebből semmi esetre sem következik az, hogy mi, magyarok erre hivatkozva félrenézhetnénk a határon túli magyar testvéreinket ért sérelmek miatt. A lehető legkeményebben védenünk kell érdekeinket, harcolnunk kell például a kárpátaljai magyarok jogaiért, a székely autonómiáért, az nem rajtunk múlik, hogy például az ukránok vagy a románok úgy gondolják, attól lesznek nagyobb hazafiak, ha őshonos kisebbségeket elnyomnak. Ez totális tévút, és nem is fognak nyerni vele semmit, látjuk, hogy ezt bizonyítja a történelem.

Trianon tehát nem megmásíthatatlan, viszont a kor új kihívások elé állít minket, korszerű módszerekkel kell küzdenünk ellene, ha sikert akarunk elérni, mert eszmei fókuszunk nem más, mint a magyar birodalmi gondolat. Gondolkodjunk, majd cselekedjünk is ehhez méltóan!

Vesszen Trianon és annak szellemisége, éljen az egységes Kárpát-medence, népeink közös otthona!

Lantos János - Kuruc.info

Vári-Kovács Péter: Magyar ének 1919-ben