Robert C. Castel biztonságpolitikai elemző bejegyzése:

Most akkor hosszabb a krokodil, vagy zöldebb?

Ahhoz, hogy Európában az ember szalonképes maradjon, két dogmát kell vallani egyidejűleg az ukrán háborúval kapcsolatban:

1. Oroszország egzisztenciális fenyegetést jelent mindenre, ami szent és drága nekünk, és ezért minden áldozatot vállalni kell.

2. Semmilyen gyökeres változtatásra nincs szükség a jelenlegi komótos életformánkban, már ami az orosz fenyegetést illeti. Nem kell visszaállítani a sorozást, nem kell különösebben fegyverkezni sem. Talán a 2%-nak a 35%-át, esetleg, majd a következő 10 év alatt. Küldünk egy kis fegyvert meg egy kis pénzt Ukrajnának, és ezzel le is van zárva a dolog. Minden szupi-szuper.

Ezt a két dolgot hallva, néha ugyanabban az interjúban, ugyanattól a beszélő fejtől, megcsóválom a fejem és eltűnődőm azon, hogy most akkor hosszabb a krokodil vagy zöldebb.

Ha tényleg ilyen nagy és ennyire egzisztenciális az orosz veszedelem, akkor hogyan lehet az, hogy nem borítják el újra Európa utcáit a Kitchener-bajuszos plakátok “The country needs you”, amik “Fegyverbe, fegyverbe, fegyverbe” szólítják a szabadságért meghalni kész európai aranyifjak tömegeit. Hogyan lehet az, hogy még mindig vajat gyártunk, és nem ágyút? Hogyan lehet az, hogy még mindig nem ásunk légópincéket, lövészárkokat és tömegsírokat a parkok gondosan manikűrözött gyepén?

Ha pedig nem is ennyire egzisztenciális ez az egzisztenciális, akkor meg minek ez az őrült háborús zenebona, az üres lózungok, hogy ilyen vagy olyan háborúban állunk Oroszországgal, a nagy szavak, a nagy érzelmek, amik nincsenek alátámasztva frázisarányos cselekedetekkel?

Értem én, hogy most éppen Ukrajna az "igazhívők" ügyeletes pléhkrisztusa, miután sikeresen kiszorította a piacról a konkurenciát - a klímát, a vírust és a dzsordzsflojdot. Értem én, hogy az üres, értelmetlen életeknek mindig szükségük van valamire, amivel azt az istenformájú lyukat be tudják tömni ideig-óráig a lelkük közepén. Azt is értem, hogy a modern nyugati társadalomról úgy lepattant a valódi demokrácia, mint repedt fazékról a máz, és csak az állandó válságüzemmóddal lehet igazolni azt a “felvilágosult” zsarnokságot, amiben élünk.

Két dolog van, amit nem értek.

Az első az, hogy miért nem látják be a praktizáló piromániások, hogy ez már nem játék. Nem szobordöntögetés, aszfalthoz ragasztás, paradicsomleves a Van Gogh-on. A jelenlegi civilizációs hiszti vérre, atomra megy.

A másik pedig az, hogy miért néznek hülyének minket, és miért gondolják azt, hogy elhisszük, hogy a krokodil azért zöldebb, mert hosszabb.