A Szentatya látogatása – bárhol történjék is - rendkívüli esemény. Végtére is egy kétezer éves intézmény élén álló vallási vezetőről, Szent Péter utódjáról, Krisztus földi helytartójáról van szó. Akinek a kezében egykor valóban jelentős hatalom összpontosult, és az egyik legfontosabb világpolitikai tényezőnek számított hosszú évszázadokon át. Természetesen napjainkban a pápa jórészt elveszítette a lelkek feletti uralmat, mint ahogyan gazdasági befolyása is meglehetősen csekély. A hadseregről pedig szó se essék. („Hány hadosztálya van a pápának?” – fakadt ki egyszer állítólag Sztálin.) Kérdés azonban, miféle erők szolgálatában is áll a Szentatya. Azok érdekében cselekszik-e, akik a „lelkek felett uralmat” manapság gyakorolják, és iszonyú gazdasági és katonai hatalommal rendelkeznek, vagy pedig továbbra is egy önálló, saját döntéseket hozni képes entitásnak tekinthető?
Hogy a válaszhoz közelebb jussunk, idézzük fel a szentté avatott, és manapság az egyik legnagyobb pápaként magasztalt II. János Pál 1991-ben lezajlott magyarországi látogatásán megfogalmazott üzeneteit! Másképpen feltéve a kérdést: bárki, aki màr akkoriban is figyelemmel kísérte az eseményeket, fel tudja-e idézni a minden politikai oldal részéről tisztelt pápa "nagyívű gondolatait", melyeket hazànkban megfogalmazott? Miféle üzenetet adott át nekünk akkor a Szentatya, amelyet szívünkbe zártunk, netán cselekedeteink során az eltelt 32 év során zsinórmértéknek tekintettünk? Nos, szomorúan kell megállapítanom: ami a leginkább megmaradt a kortársak emlékezetében, az nem más, mint a Magyar Narancs című, akkor bizony még fideszes lap „Cápalátogatás” feliratú címlapja, valamint a „cápalátogatást” kifigurázó és a „Ne jöjjön el a Te országod” feliratú röplapok, melyeket liberális hülyegyerekek osztogattak az utcákon.
II. János Pál pápa 1991. augusztus 16-án lépett magyar földre. Első szavai az alábbiak voltak: „Bízom abban, hogy a magyarok milliói egyesülnek imádságunkkal azért, hogy eredményes legyen munkátok, amellyel a küszöbönálló új évezrednek egy szép Magyarországot igyekeztek építeni. Isten, áldd meg a magyart!” – mondta II. János Pál pápa, amikor hazànkba érkezett. Ami a hithű keresztény magyarok szàmàra a leginkább emlékezetes és szívet melengető pillanata volt a katolikus egyházfő látogatásának, az esztergomi útja volt, ahová rögtön megérkezése után helikopterrel érkezett, éspedig azért, hogy imádkozzon Mindszenty József sírjánál. (Akinek hamvait nem sokkal korábban, 1991. május 4-én hozták haza, és helyezték végső nyugalomra.) Ezután szabadtéri szentmisét tartott, majd szárnyashajóval visszatért Budapestre. A Duna-parton nagy tömegek várták a Szentatya megérkezését.
Este az Országházban az állami vezetőkkel, Göncz Árpád köztársasági elnökkel és Antall József miniszterelnökkel talàlkozott. Majd az Országház lépcsőjén üdvözölte a Kossuth téren összegyűlt több mint tízezres sokaságot. „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” – kezdte magyarul a beszédét. Miután elnézést kért a kiejtéséért, utalt a lengyel-magyar barátságra, és a magyar nyelv szépségét és egyediségét méltatta: „Nyilvánvalóvá vált, hogy nyelvetek nagyon szép és nagyon igényes, valójában egy szűk kapu. Olyan szűk, mint az a kapu, amelyen át a mennyországba kell bejutnunk. Ez azonban jó jel is lehet a magyarok számára. Mindazok, akik ezt a nyelvet beszélik, megtalálják azt a szűk kaput is, amelyik a mennyországba vezet. Ez egy jó prófécia számotokra. Én mindenesetre kívánom nektek, hogy lépjetek át a mennyek országának kapuján.” Az ötnapos látogatása során II. János Pál járt Pécsen, Máriapócson, Debrecenben és Szombathelyen is. Augusztus 17-én a Magyar Tudományos Akadémia képviselőivel találkozott, akik előtt azt az eredetinek aligha nevezhető megállapítást tette, hogy az „ész és a hit ugyanazon igazságot keresi”. Augusztus 18-án, délután az apostoli nunciatúra épületében a zsidó hitközség vezetőivel folytatott eszmecserét, a következő napon pedig a Mátyás templomban pap- és szerzetesnövendékekkel együtt zsolozsmázott. Majd a Népstadionban sok ezer fiatal előtt beszélt: „Isten szeret benneteket, mert ő maga is fiatal! […] Legyetek állhatatos és bátor ifjú keresztények!” – jelentette ki.
Másnap, augusztus 20-án, a Szentatya betegekkel találkozott a Szent István-bazilikában, azutàn pedig következett a látogatás fényfontja: a Hősök terén, 2-300 ezer (egyes becslések szerint félmillió) hívő jelenlétében celebrált szentmise. II. János Pál prédikációjában az éppen azokban a napokban zajló, Mihail Gorbacsov megbuktatását célzó keményvonalas kommunista puccskísérletre utalva kijelentette: „A Szovjetunióból érkező hírek hallatán egyre erőteljesebben imádkozom Istenhez, hogy azt a nagy országot ne érjék újabb tragédiák. Azt kérem az imában, hogy a közelmúlt éveinek erőfeszítései, amelyek arra irányultak, hogy egy egész társadalomnak visszaadják hangját és méltóságát, ne kerüljenek veszélybe.”
II. János Pál beszédeiben megemlékezett a magyar népnek a kommunizmus megdöntésében játszott szerepéről - holott nem a magyar nép döntött sorsa felől, hanem a nagyhatalmak. Ezen kívül méltatta hazánk visszanyert függetlenségét - holott értelmes emberek, mint például Csurka István, már akkor világosan látták, hogy szó sincs semmiféle függetlenségről, hanem pusztán „a moszkvai húskampóról átakasztottak a New York-i húskampóra”. II. János Pál szónoklataiban és a tárgyalások során természetesen joggal hangoztatta, hogy a „visszaszerzett szabadsággal megfelelően kell élnünk”, a „keresztény értékek” megvalósítását kell célul kitűznünk – de most, 32 év elteltével a „keresztény értékektől” messzebb vagyunk, mint valaha. A „New Yorki- kampón lógva” ugyanis esélyünk sem volt „keresztény és nemzeti, független” Magyarországot teremteni, mi több, a ránk kapcsolt pénzszivattyú sokkal jelentősebb összegeket szívott ki hazánkból, mint amennyivel a szocializmus időszaka alatt a kommunisták megkárosították nemzetünket. II. János Pál tehát sem 1991-ben, sem 1996-os látogatása során nem mondta el az igazságot hazánk és a világ sorsát illetően. Kaptunk tőle ugyan szép szavakat, biztatást, jó tanácsokat a „szabadság értelmezésével", a "keresztény értékekkel" kapcsolatban. Csak éppen valóságos helyzetünket nem tàrta fel, és az illúzióinkat nem oszlatta el.
Tudatosan vagy öntudatlanul cselekedett így? Végtére is ha Ferenc pápát állítólag korábban „félrevezették a magyarországi állapotokat illetően”, akkor egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy II. János Pál pápa sem értette meg pontosan a világban zajló események mélyebb értelmét. Ha pedig megértette, és tudatosan nem mondta el az igazsàgot, annál rosszabb. De akár értette, akár nem, akár tisztában volt a történelem menetét meghatározó erők valódi természetével, akár nem, mindkét esetben az államok feletti hatalom, a nyugati világot irányító pénzoligarchia eszközeként, bábjaként beszélt és cselekedett.
De vajon más a helyzet 32 esztendővel később, amikor Ferenc pápa látogat hazánkba? Mert persze szép szavakból, a „keresztény értékek” melletti kiállásból most sincs hiány: szükség is van a hagyományos család szerepéről, a megbocsátás, a szeretet, a megbékélés fontosságáról beszélni. (Habár amikor az idegenek befogadásáról szónokol, akkor joggal rándul görcsbe a gyomrunk, hiszen pontosan tudjuk, hogy a kisebbségek befogadása mennyi bajt hozott ránk a múltban, és a migráció további erőltetése az európai civilizáció, sőt a fehér ember kisebbségbe szorulásához, hosszabb távon teljes megsemmisüléséhez vezethet.) Természetesen a Szentatya és a magyar kormány helyesen teszi, amikor az „infantilis”, őrült háborús kardcsörtetés közepette hangoztatja az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások megkezdésének szükségességét. Azonban az igazságot ismételten nem mondják ki, márpedig ha továbbra is „a hazugságok ketrecében bezárva maradunk”, aligha lehet hatékonyan érvelni a béke megvalósitàsànak szükségessége mellett. Végtére is - érvelnek a vilàghodítók és nagy szàmú, jól fizetett csicskàsaik - miért kellene tárgyalni az „agresszorral”, és engedményeket tenni a „gonosznak”? A pápának, amennyiben nem egy rövid pórázon tartott bábu, kötelessége lenne elmondani a valóságot a nyugati világot irányító háttérhatalom természetéről és sötét szándékairól, szólnia kellene az Oroszország meggyengítésére, feldarabolására, természeti kincseinek megszerzésére, a nyugati pénzoligarchia "egypólusú vilàgrendjének" fenntartàsàra irànyuló, a harmadik vilàghàború kirobbanàsàval fenyegető őrült törekvésekről. Úton-útfélen beszélnie kellene arról, hogy a nyugati birodalom elitjének végzetes tervei a nemzetállamok, a kereszténység, a fehér faj teljes felszámolását eredményezhetik, mi több, a nukleáris katasztrófa is bekövetkezhet.
Persze ha a pápa lerántaná a leplet a „nemzetek feletti pénzhatalom” sötét üzelmeiről, és az igazságot mondaná el a világról, aligha maradhatna meg a pápai trónon. Sőt, talán még az élete is veszélyben forogna. De legalább úgy cselekedne, ahogy Jézus Krisztus is elvárná tőle.
Gergely Bence
