Lassan, de biztosan közeleg az év vége, ám még mielőtt elbúcsúztatnánk az óévet, előttünk áll még a keresztény világ egyik legfontosabb eseménye, Jézus születésének ünnepe.

A téli esték egyhangú monotonságába a szó szoros értelmében életet csempésző karácsony minden emberi lélek számára elhozza az újjászületés, a megújhodás lehetőségét. Soha jobb alkalmat nem fogunk találni arra, hogy mélyen magunkba nézzünk, és elgondolkozzunk nemcsak a 2022-es évünkön, de a saját élethelyzetünkön, jó és rossz szokásainkon, viselkedésmintáinkon és még sorolhatnám. Az adventi időszak, mely felkészítette a lelket erre a belső szembenézésre, karácsonykor érik be.

Ehhez persze óriási erőre van szükség, a modern embertípus pedig sok más (lelki) dolog mellett ebben sem jeleskedik. Pedig nem hiába hangoztatták már oly sokan ennek a belső szembenézésnek, belső megélésnek a fontosságát. Csak az tud eredményesen teljesíteni az élet minden területén és „kifelé” is jól harcolni, aki saját belső békéjét is megteremtette. Hogy ez könnyű-e manapság? Természetesen nem, sőt, igazából kimondhatjuk, hogy talán sosem volt ilyen nehéz.

Imrédy Béla, egykori miniszterelnök a szebb napokat megélt Magyarországon így fogalmazott 1938 karácsonyára írt publicisztikájában:

A békesség ünnepe köszöntött ránk. Békesség, – vajjon nem hangzik-e idegenszerűen ez a szó a mai harcos világban? Vajjon tudjuk-e a régi ünnepek hangulatának átadni magunkat? Vajjon kínál-e tanulságokat számunkra ebben a küzdelmes korban az isteni gyermek földreérkezésének évfordulója? Megtaláljuk-e ezeket a tanulságokat, ha a mindennapi zakatolás szünetében befelé fordulva önmagunk mélyére nézünk és keressük az útbaigazítást, hogyan, milyen lélekkel fogadjuk az események pergését?

Persze ő „mai harcos világ” és „küzdelmes kor” alatt teljesen mást értett (a kerek egész írásával fogunk még foglalkozni egy lapszemlén belül), más volt az atmoszféra és a kontextus is, de furcsa módon az üzenet ma is aktuális, ezt hívjuk időtálló gondolkodásmódnak. Ugyanis ma is „küzdelmes korban” élünk, csak a súlypontok áthelyeződtek, és az orosz-ukrán háborút leszámítva gyakran már nem is fegyverekkel vívják azt.

Az Imrédy által is említett „mindennapi zakatolás” olyan szinten felerősödött és felemésztette az egyént, amelyet valószínűleg ő maga el sem hinne, ha vethetne egy pillantást 2022 Magyarországára, miközben a frontvonalak gyakran már nem is világnézetek mentén ütköznek, hanem a normalitás és a teljes abnormalitás között. Ma már nem a tengelyhatalmak és a szövetségesek néznek farkasszemet egymással, ahogy 1938-ban, hanem az emberi lét legalapvetőbb normáit, mikroközösségeit, organizmusait támadják. A családot, a nemi szerepeket, a fontos emberi kötelékeket, és minden olyan fogalmat, tulajdonságot, amely pozitív, építő jelentéssel bír, úgy, mint például hűség, alázat, türelem, szeretet, bizalom, stb., stb.

Bizony, a modern társadalomban a nemi szerepeket összekutyulták, a családot ezáltal átértelmezték valamilyen egész más, ördögi konglomerátummá, miközben például a hűség vagy az őszinte kommunikáció valamilyen egészen nevetséges, megvetendő jelenséggé silányodott.

Gondolom nem kell túlmagyarázni a jelenséget. Sérült vagy megrontott lelkekre még megpróbálni is felesleges egy egészséges társadalmi modellt ráhúzni, mert vezetheti az embert akármilyen jobbító szándék, a dolog nem fog működni. Ha tartós, pozitív változásokat akarunk elérni – márpedig ez a cél – akkor magunkat és közvetlen környezetünket kell első lépésben időről időre jobbítani, a számunkra fontos személyeket motiválni, vice versa erőt adni egymásnak. Nulladik lépés pedig egyértelműen a saját magunkkal való szembenézés, számvetés, hibáink javításának megkísérlése.

Ha ez működik, csak akkor léphetünk tovább, karácsony, a szeretet ünnepe pedig a legjobb alkalmat kínálja erre a szembenézésre, miközben a számunka fontos emberi kapcsolatainkat is lehetőségünk nyílik új, minőségibb alapokra helyezni.

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves olvasónknak!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info