Lassan nehezebb lenne kibogarászni, hány cikk született Orbán Viktor nagy-magyarországos szurkolói sáljáról, mint összegyűjteni Kossuth Lajos összes nyilvános beszédét. A bomba felrobbant, Orbán Viktor pedig ismét jól taktikázott.

Olyan korokat élünk, amikor egy-egy jelkép, amely nyilvánosan megjelenik – lássuk azt bármilyen felületen – olyan hisztériát vált ki a közvéleményben, hogy azt korábban elképzelni is lehetetlen volt, ebben persze „segítséget” nyújt a közösségi média is. Ezzel párhuzamosan viszont – paradox módon – jóval könnyebben felejtenek is az emberek. „Minden csoda három napig tart”, aztán amin tegnap még replikáztak, holnap már a feledés homályába merül. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a médiát is jóval nehezebb berobbantani, mert, ha a reakció nem is marad el, a következő hírek, egy újabb koronavírus-variáns, vagy háború, vagy akármi, gyorsan tovasodorják azt.

Orbán Viktor nyilvánvalóan nem azért vette fel az ominózus sálját, mert otthon ez esett ki a szekrényből, és már nem volt ideje másikat keresni, hanem tudatos üzenet, de leginkább egyfajta igény- és reakciófelmérés. Tudnivaló, hogy a Fidesz mindent patikamérlegen mér ki, igazából ez adja a rendszer sava-borsát, működőképességét. Ez olyannyira működik is, hogy a nyilvánvaló ellentétes kommunikáció és/vagy cselekedet sem tűnik fel az emberek jelentős részének, hiszen a szétzilált világunkban nem látják a teljes összképet. Hogy csak egy példát mondjak, az Orbán-rendszer hivatalosan szankcióellenes narratívát használ idehaza, sőt, még a lakosságot is megszondáztatja, majd egy, az átlag magyar számára kevésbé látható platformon megszavazza azokat. Működik? Működik, hiszen a kormány a helyén van, és nem úgy tűnik, hogy ez belátható időn belül megváltozik. Elfogadható ez úgy politikailag, mint morálisan? Természetesen nem, mégis sokan inkább tagadják a valóságot, semmint beismernék azt.

Orbán sálja is NER-gyermek, patikamérlegen látta meg a napvilágot, felmérte a hazai és a Kárpát-medencei közvéleményt, majd tágabb utakra merészkedett, mert még a BBC is hisztériázott rajta egy sort, hogy aztán pár hét elteltével hamarosan jobb létre szenderüljön. Mindenki kitombolhatta magát, aki ki akarta, a hobbijobboldali Fidesz-szavazó pedig megnyugtathatja esetlegesen ébredező lelkiismeretét, hogy igazából nincs itt semmi baj, „a Miniszterelnök Úr nagy-magyarországos sálban jelent meg, jó ember ez”. Hogy e mögött van-e mélységi tartalom, vagy bármi komolyabb üzenet a hatásvadászaton kívül? A kutyát nem érdekli.

Nem érdekli a felháborodott szomszédainkat, nem érdekli a magyar átlagembert, sőt, még a „politikai elitünket” sem. Mindenkinek megvan a maga szerepe ebben a történetben, s az a helyzet, hogy ez a sztori legkevésbé az egykori Magyar Királyságról szól. Orbán nem azért vette fel a sálat, mert arra számított, hogy miután megszondáztatja Magyarország szomszédait, azok tetszésüket fejezik ki a sál iránt és önként visszacsatlakoznak hozzánk, hanem azért, mert kellett valami kis „balhé”, ami még a vállalható kategória a NER-számára, de „jó üzenet” kifelé is. S itt nyilván nem azt várom, vagy arra számítok, hogy záros határidőn belül bármiféle revíziója várható a párizsi békeszerződésnek, hanem azt szemléltetem, hogy egy sálon kívül a jelenlegi rendszer nem igazán szokta szóba hozni ezt a témát, megálltak a kettős állampolgárság megvalósításánál, hiszen a céljukat (90% feletti Fidesz-szavazatok külhonból) így is elérték. Na jó, meg kaptunk egy kissé hiányos, de alapvetően jó Trianon-filmet, és egy vele párhuzamosan futó középiskolás vetélkedőt.

Ezért is duplán röhejes Ukrajna, vagy Románia fontoskodása, értelmetlen frusztrációjuk közepette gépfegyverrel lőnek egy hangyára, s akkor még egyes nyugati hangadók bicskanyitogató vészmadárkodásáról még szót sem ejtettem. Ilyetén Ausztria, vagy a horvát államfő humoros megközelítése sokkal inkább találó és a valósághoz is jobban igazodik, hiszen ahogy Orbán Viktor sem gondolja komolyan a revíziót, ők sem vették komolyan a sálat. Valószínűleg ez mindkét szomszédunk részéről tudatos, jól átgondolt lépés volt, tisztábban látnak, mert nem fátyolozza el a szemüket az ostoba sovinizmus, mint Románia vagy Ukrajna esetében.

Másik részről pedig – visszatérve a sálra – most rövid és velős leszek: még mindig messze jobb ez így, mintha nagy-magyarországos helyett izraeli kék-fehéret viselne.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info