Hosszan tartó soviniszta hadjárat végére tettek pontot a héten Ukrajnában, amikor az eredetileg 1896-ban, Munkács várára felállított turulszobor helyére a saját címerüket helyezték 2022. október 25-én. Maga a ledöntés rekordsebesség alatt történt, ahogy az arról született határozat is, így október 14-én délelőtt már egy turul nélküli látkép fogadta az arra járókat, alig pár órával a legitimációs szempontból több mint vitatható közgyűlés döntése után.

A turul eltávolítása hazánkban is nagy felháborodást váltott ki (a soviniszta cselekedet befejező akkordja, vagyis az ukrán címer felavatása már kevésbé kapott nagy sajtóvisszhangot, ami azért érdekes, mert legalább annyira, ha nem jobban jelképes, mint a turul eltávolítása), amely természetesen jogos és érthető, sőt, olyan nemzeti ügy ez, amelyen még egy baloldalnak is fel kellene háborodnia, ha egy minimális nemzeti érezés lenne bennük, de nekünk persze belőlük is a legrosszabb jutott. A soviniszta elhajlások – legyen szó akármilyen nemzetről – a legkártékonyabb politikai tettek közé sorolhatóak, a felesleges és értelmetlen viszály szításának legfőbb eszközei, különösen, ha két fehér nemzetről beszélünk.

A turulemlékmű helyére került, háromágú szigonyt formázó ukrán címer hivatalos felavatása 2022. október 25-én (forrás: Andrij Baloga, Munkács polgármesterének Facebook-oldala)

Persze felháborodni is többféleképpen lehet, ennek személyes ismerőseim is széles tárházát mutatták be az elmúlt két hétben, jómagam inkább úgy gondoltam, akkor „írom ki” magamból a dolgot, amikor már teljesen lejátszódott a szomorú folyamat.

Amikor először hallottam a történtekről, akkor két gondolat, illetőleg fogalom vert gyökeret a gondolataimban: a hálátlanság, de leginkább az értelmetlenség. A hálátlanságot úgy gondolom, nem kell túlmagyarázni, ha nem is követjük vakon a Nyugat egypólusú értelmezését a háborút illetően – ezt senki nem is várhatja tőlünk – számos humanitárius segítséget nyújtott Magyarország a háború elől menekülő ukránoknak (illetőleg küldtünk egészségügyi felszereléseket Ukrajnába), sőt, az ország keleti feléről érkező menekülteket – önkéntes alapon – kárpátaljai magyar családok is segítettek elszállásolni.

A még nagyobb kontraszt kedvéért Viktor Mikitának, Kárpátalja kormányzójának szeptemberi szavait érdemes idecitálni, rég olvastam ennél rosszabbul öregedő interjút. Itt kitérnek arra is, hogy Mikita már márciusban védelmébe vette Magyarországot, amikor a Zelenszkij-féle rezsim célba vette a „nem elég lelkes magatartásáért”, azonban az interjú leglényegesebb része mégsem ez, hanem a kormányzó egy meglepően kendőzetlen és formabontó gondolata.

A szankciókat persze sajnálatos módon ő sem tartja károsnak az európai gazdaságra nézve, de kijelenti, hogy „az ellenség megpróbálja felhasználni a helyzetet arra, hogy konfliktust szítson az országok, a nemzetiségek között, ezért fontos, hogy ne vonódjunk be ilyesmibe.” Majd azzal, folytatja, hogy sok ukrajnai magyar harcol a fronton, és hozzáteszi, „Kárpátalja sok kultúrának, nemzetiségnek ad otthont, szóval próbáljuk elkerülni az ilyen konfliktusokat” – mármint a nemzetiségek közötti konfliktusokat.

Józan gondolatok, legkésőbb az első világháború óta tudjuk, hogy háborús győzelem múlhat azon, milyen hátországot képes biztosítani magának a harcoló ország (akkoriban ez Németországnak a lázongó vörösök miatt nem sikerült, így anélkül omlott össze a német hadsereg és hadiipar, hogy döntően kikapott volna a frontokon, innen ered a Dolchstoss- vagy magyarul tőrdöfésjelenség).

Magyarul, s itt a háláról áttérünk az értelmetlenségre, ukrán szemszögből sem volt semmi értelme ennek a rapid cserének, hiszen egyrészt csökkentheti a fronton harcoló magyarok morálját, valamint nyugtalanságot biztosít a hátországban, bónuszként pedig elmélyíti az amúgy sem túl rózsás viszonyt Magyarország és Ukrajna között. Mindamellett tehát, hogy egyetlen nemzeti gondolatnak sem szabad sovinizmusra épülnie (ez vonatkozik a magyarságra is), még soviniszta szemszögből sem volt értelme pont most a váltásnak, főleg, hogy városi tanács már 2018 óta próbálkozott a turul eltávolításával és az ukrán címer felállításával, érthetetlen tehát, erre miért pont most kerítettek sort, főleg annak tükrében, hogy éppen október 23-a előtt nem sokkal kárpátaljai magyarok foglaltak vissza több harkivi települést is az oroszoktól.

A Zelenszkij-féle vezetés persze sosem az értelmes kommunikációjáról volt híres, habár azt nehezen tudom elképzelni, hogy viszonyuljanak bárhogy a magyarokhoz, a munkácsi turul volt a legnagyobb problémájuk. Persze Viktor Mikita szavait meg is lehet fordítani, pontosabban más országra is rávetíteni. Noha nem teszi egyértelművé, de feltételezem, hogy „az ellenség” címke alatt a kormányzó az oroszokat érti, pedig a békétlenség szítása az Egyesült Államokra legalább annyira, sőt, az elmúlt bő három évtized mérlege alapján sokkal inkább jellemző, mint Oroszországra. A rendelkezésünkre álló információk alapján persze nem állítható, hogy a munkácsi turulemlékmű eltávolítása mögött atlantista aknamunka rejlik, de hogy a nemzetiségek egymásnak ugrása, a káosz mindkét nagyhatalomnak kedvez, az egészen biztos.

Ami pedig Viktor Mikitát illeti, nos, nem tartotta magát ahhoz, amit szeptemberben lefektetett. Nem mondom, hogy olvasni is rossz, amit október közepén nyilatkozott (ekkor még a címer csupán tervben volt), mert így is messze józanabb, mintha egy elborult soviniszta véleményét hallanánk, de végtére is a visszaállításra szerinte sincs esély. Paradox módon egyébként ő maga is rosszul jöhet ki az ügyből, már ami a politikai renoméját és a nemzetiségek egymás iránti tiszteletéről mondottakat illeti.

A hálát tehát sajnálatos módon felülírta egy minden oldalról teljesen értelmetlen szoborgyalázás, ha ennyire ragaszkodnak a címerükhöz (amit egyébként ukrán oldalról meg lehet érteni), akárhova máshová is kirakhatták volna a turul eltávolítása nélkül, így minden bizonnyal maga a jelképes tett volt a lényeg, kevésbé a háromágú szigony.

Egyébként emlékszünk még, hogy többek között milyen ürüggyel indított háborút Oroszország Ukrajna ellen? Moszkva egyik érve az volt, hogy rosszul bánnak az ország területén található kisebbségekkel. Én Ukrajna helyében ilyen vád esetén minden erőmmel azon lennék, hogy bizonyítsam az ellenkezőjét, jelen állás szerint mégsem ebbe az irányba indultak el.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info