Gyakorló pedagógusként számomra elfogadhatatlan az a magyar nemzeti tudat ellen folytatólagosan elkövetett bűncselekmény-sorozat, amit több oktatási miniszter és a közoktatás területén az utóbbi időben tevékenykedő partizánalakulat követ el diákjaink, kollégáink és az egész magyar oktatási rendszer ellen.
A történet azzal vette kezdetét, hogy 2005-ben Fidesz-es, SZDSZ-es, MSZP-s konszenzussal bevezették az ún. kétszintű érettségi vizsga rendszerét. Azért a közoktatási káoszért, amit ezzel az eszement „reformmal” előidéztek kár volt egyetlen fillért is kivenni a költségvetésből. Véleményem szerint az egész rendszer csapnivalóan úgy rossz, ahogyan van, ám én most itt csupán a szakterületemet érintő magyar nyelv és irodalom, illetve a történelem tantárgyak új vizsgarendjével foglalkozom.
Már azt a tényt is elképesztőnek találom, hogy a harmadik évezred elején úgy kezdődik egy érettségi vizsga, hogy középiskolai intézményvezetők afféle hordárként kamionra való mennyiségű papíranyagot szállítanak ki a vezetésük alatt álló intézménybe. Vajon mire jó ez? 150 évig úgy folyt az érettségi, hogy csupán egy borítéknyi tételre volt szükség, az írásbeli vizsga tételeit pedig a nyolcvanas évektől reggel beolvasták a rádióban, illetve a televízióban. Csak nem érintett üzletileg valamelyik papírgyártó, vagy nyomdaipari baráti cég abban, hogy országosan több százezer tonna mennyiségű iratot kell az érettségi napján kiszállítani?
Az érettségi vizsga színvonalának lezüllesztése önmagáért beszél. Úgy gondolom, hogy az egészen egyszerűen közbotrány, - bár jelen sorok íróját atyai büszkeséggel tölti el - hogy a tavalyi érettségi görög történelemre vonatkozó tesztfeladatait az akkor még ötödik (!) életévét sem betöltött gyermekem is gond nélkül megoldotta! Talán két éve szerepelt ún. rövid esszéfeladatként a reformáció és irányzatai című kérdés. A követelmény az volt, hogy a vizsgázó kb. tíz(!) sorban fejtse ki mondanivalóját kerek, egész mondatokban, szövegszerűen arról a témáról, amelyről a javítókulcs vázlatszerű megállapításokat tartalmazó útmutatása is kétszer olyan terjedelmű volt!
A tavalyelőtti érettségi vizsga javítási útmutatójában szerepelt egy 1956-os kérdés kapcsán, hogy a vizsgázó mutasson rá arra, hogy a kiszabott büntetések nem állottak mindenkor arányban az elkövetett bűncselekmény (!) súlyával. Akkor most a jó bolsevik „jogfelfogás” szerint 1956-ban harcoló hőseink, nemzeti mártírjaink bűnözők voltak? Tudjuk, szerintük, igen. S azt is tudjuk, két Magyarország van! Az egyik a gyurcsány-féléké (szándékosan írtam kis betűvel!) a másik pedig a miénk! Akik hiszünk a Kárpát–medence egészére kiterjedő, szent, magyar hazánkban.
A magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga anyagát tekintve, megszólalni sem lehet! Ma Magyarországon, az SZDSZ országlásának hetedik évében le lehet érettségizni akár úgy is, hogy a vizsgázó négy éven keresztül lényegében nem vette elő a középiskolás irodalom tankönyvét. És nem tud semmit nagy klasszikusainkról, Balassiról, Kölcseyről, Aranyról, Vörösmartyról. Mert idióta érvelő szövegeket kell szerkeszteni a nagy semmiről! Arról persze lenne értelme elmélkedni, hogy szükség van-e ma Magyarországon forradalomra. Mert a gyerekek szerint igen. Ők, a legjobbak, nem gyávák! Tisztán látják, hogy mi zajlik ebben az országban, és mindig visszatérő kérdésük: Magyarországon miért nem a magyarok uralkodnak? Nagyon jogos a kérdés!
Meg kell ezt a tizenéves korosztályt védenem, mert sokszor rágalmazzák őket, pedig állíthatom, végtelenül tiszták, és normális tanárokra vágynak, akik nem finnugrászatot, angolszász-bolsevik propagandahazugságot tanítanak a második világháborúról. És arra, hogy elmondják nekik őszintén, mi volt a bolsevizmus. Az Andrássy út 60-nal, Recskkel, Kistarcsával, a Hortobággyal, Gulággal, az 1956 utáni gyilkosságokkal, és mindennel!
Olyan aljas gaztetteket állami segédlettel ebben az országban még soha nem követtek el, mint 1956 . november negyedikét követően a kommunista elvtársak megtorlásképpen egész nemzetünkön. Ezt a tényt nem lehet elégszer ismételni, és a mártírokra emlékeznünk kell, mint ahogyan az aljas gyilkosok neveit sem feledhetjük. Mert ez a nemzeti emlékezet része, azzal együtt, hogy voltak hőseink, és aljas, puskacső elé való árulóink, muszkavezetőink. Akik - nem mellesleg - ma is a kezükben tartják a politikai hatalmat Magyarországon.
Lipusz Zsolt
középiskolai tanár