Az eddigi trendekkel ellentétben a II. kerületben tartott időközi önkormányzati választáson a DK jelöltje győzött a fideszes kihívójával szemben, ami, valljuk be, nem túl gyakori manapság. A győzelmekre kiéhezett baloldal persze éhes farkasként vetette rá magát a vasárnapi diadalra, de nem abban a formában, ahogy az ember gondolná. Ahogy a mesterségesen tákolt összefogásnak sosem sikerült egy összetartó csapatként működnie, úgy élik meg a győzelmeiket is. Sokat elárul ugyanis egy szövetség erősségéről az, ha még a győzelem is éket ver közéjük, de itt valójában ez történt, jobban mondva tanúi lehetünk az elkerülhetetlennek, hogyan kerekedik felül a DK a többi baloldali párton.
"Indul a fordulat. Velünk" - jelentette ki magabiztosan Gyurcsány, nyíltan üzenve ezzel "szövetségeseinek"
Nagy Esztert az egyesült baloldali ellenzék indította, de DK-sként jut be a testületbe, Gyurcsány Ferenc saját közösségi oldalán pedig mindent meg is tett azért, hogy mindezt kidomborítsa, majd másnap ugyanitt 14 pontban osztotta meg a „politikáról, ellenzékről, Demokratikus Koalícióról” szóló gondolatait a publikummal. Ebben a 14 pontban egyébként meglepő módon sok jó gondolat van, például, hogy „A politikusoknak ambíciói vannak. Ez természetes. Akinek nincs ambíciója, az nem politikus.”, vagy éppen a 9. pont, amely a megfelelési kényszer helytelenségéről értekezik („Nem változtathatsz állandóan politikát és/vagy vezetést! Nem kérhetsz mindig bocsánatot!”). Reméljük, „nem haragszik meg” Gyurcsány úr, ha utóbbit például mi is megfogadjuk, és nem kérünk bocsánatot, ha rasszista, esetleg urambocsá! antiszemita szólamokat pengetünk. A sort még folytathatnánk, és a jó gondolatok mellett nyilván Gyurcsány Ferenc lenne a legjobban felháborodva, ha ezeket a tételeket az igazi jobboldal is érvényesítené. Azonban mondanivalónk szempontjából most nem ez a lényeg.
A leírtakból kitűnik, hogy a DK közösségét egy együtt lélegző, kerek egész, egymást támogató közegként fogja fel, amely egyrészt jó taktika, másrészt pedig üzenet a többi baloldali ellenzéki pártnak is. Az erős, összetartó közösség kihangsúlyozása – különösen egy szövetségi rendszeren belül – mindig kidomborítja a közösségen belüli vezető szerep igényét, nincs ez másképp itt sem. Ha ez azonban nem lenne elég, Gyurcsány még világosabban fogalmaz a 4. pontban. Itt az identitásközösségek és a pártok közti hasonlóságokat, különbségeket fejtegeti és kijelenti, hogy „Magyarországon több ma a politikai identitásközösség, mint a valódi párt”, s leszögezi továbbá, hogy „Egy pártnak mindenki mástól megkülönböztethető mondanivalója kell legyen. Ha ilyen nincs, akkor szűnjön meg, olvadjon be egy másik pártba, vagy alakuljon át közéleti civil társasággá!” Vitán felül áll, hogy igaza van, különösen amikor a mindenki mástól megkülönböztethető mondanivalóról beszél, egyszersmind ez nyílt hadüzenet az állam emlőin csüngő baloldali mikropártok felé, amelyek a DK céljait inkább hátráltatják, semmint segítik.
Megmondtuk már a baloldali összefogás hajnalán, különösen a szánalmas Jobbik vergődését elemezve, hogy ez lesz? Meg. Több írásomban még a régi receptet is megneveztem, és a DK hosszú távú céljait az 1945 utáni magyar politikai életnek feleltettem meg, ahol a szovjet szuronyok biztonságában politizáló Rákosiék (Gyurcsányék védereje a nemzetközi nagytőke) sorra zabálták fel a teljesen impotens polgári és kisgazda pártokat, amelyeknek létezni sem szabadott volna, nemhogy politizálni. Ahogy Rákosiéknak útban voltak a polgári szalonok lamentáló fantasztái, vagy a megbízhatatlan, ide-oda hajlongó kisgazdák, úgy van a DK-nak elege a baloldali mikropártokból, akik egyrészt nagyobb frakcióval rendelkeznek, mint a tagsági létszámuk, másrészt a DK-val ellentétben nincs víziójuk, harmadrészt elveszik a helyeket (és a pénzt) Gyurcsány pártjától. A saját szemszögéből pedig teljesen igazuk is van, hogy le kívánják szalámizni ezeket a terhes útitársakat.
Áprilisban eldőlt, hogy a magyar belpolitikai élet kétpólusú helyett hárompólusú lett, azonban a mozgástér még nem csontosodott be, a válságba jutott baloldalon folyamatosak a változások. Olyan hárompólusú játéktér van kialakulóban, jár gyerekcipőben, ahol az egyik oldalt az áljobboldali Fidesz, a másikat a DK és az időközben leszalámizott, beolvasztott pártmaradványok alkotják, a harmadikat pedig a Mi Hazánk. Ezt a felosztást akarva-akaratlanul maga a DK elnöke is szentesítette, hiszen víziója, mindenki mástól megkülönböztethető mondanivalója ma három pártnak van, a Mi Hazánknak, a Fidesznek és a DK-nak, Gyurcsány Ferenc pedig felismerte, hogy az egyesült baloldal folyamatos civakodásánál, kaotikus viselkedésénél a jobboldali ellenzéki párt sokkal életképesebb, vonzóbb, biztosabb alternatívát képes nyújtani, meg kell tehát semmisíteni azokat, akik a DK szerint a baloldal sikereit gátolják: a mikropártokat, akiknek beleszólásuk ugyan van a dolgok menetébe, támogatottságuk viszont alig.
A magam részéről rendkívüli érdeklődéssel várom, hogyan kívánja a DK szétverni, beolvasztani, leszalámizni a feleslegessé vált pártokat, mert, hogy kísérletet tesz rá, az biztos. Arra pedig még kíváncsibb vagyok, mekkora sikerrel teszi ezt.
Végül fontos megállapítani azt is, hogy nincsen Orbán Gyurcsány nélkül és fordítva, tehát, ha nem ragaszkodunk a pontos politológiai leírásokhoz, akkor az a három pólus valójában kettő, a Mi Hazánk alternatívája pedig nem a harmadik, hanem az egyetlen lehetséges út, hogy lerázzuk magunkról az egyre szorosabb bilincset.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
