Jelen írás nem egy átfogó kriminalisztikai tanulmány természetesen, azonban ettől még arra vállalkozunk, hogy érvényes megállapításokat tegyünk. Az, hogy egy emberből bűnöző válik-e felnőttkorában, sok mindenen múlhat. Lehet akár egy "véletlen", vagy legalábbis nem előre eltervezett szituáció is, nem megfelelő emberekkel ismerkedik meg, és rossz irányba viszik, és máris kisiklott az élete.

Vannak azonban ennél jóval determináltabb esetek is. Akkor, ha valaki olyan környezetben "nevelkedik", ahol eleve a bűnözés, az öncélú erőszak a példa, ilyen esetekben viszont már meg sem várják a felnőttkort, 18 év alatt is bőven követnek el bűncselekményeket.

Honnan tudjuk ezt? Természetesen nyilvános adatokból, elég ellátogatni a rendőrség hivatalos honlapjára. Mi is így tettünk. Rákerestünk az elfogatóparancs alapján kőrözött személyekre, azon belül pedig a 14 és 18 év közöttiekre.

Attól eltekintve, hogy egy-egy fotó alapján komolyabb rasszantropológiai elemzésekbe bonyolódnánk, s egyenként átvennénk mind a 27 fiatal körözött személyt, azért azt gondoljuk, igencsak felülreprezentáltak a cigányság képviselői. Annál is inkább, ha azt is hozzávesszük, hogy létszámuk az országban - becslések alapján - 500-700 ezer (van, aki szerint ennél is több), tehát a többségi társadalom még mindig sokszorosa. Ezt is érdemes hozzávennünk, mikor az alábbi képeket megvizsgáljuk:










Aki részletesen szeretné átböngészni, IDE kattintva megteheti. Egyébként a legnépszerűbbek a garázdaság, testi sértés, rablás, lopás. Ők Orbán Viktor szerint "rejtett erőforrások", a liberálisok szerint pedig nem jól látjuk, amit látunk, különben is a "rasszista intézményrendszer" és a környezet az oka, véletlenül sem ők. Ha pedig ezeket a jóravaló "fiúkat és lányokat" kérdeznénk, vélhetően az derülne ki, "ott se vótak".

Lantos János - Kuruc.info