Amennyiben esetleg valamelyik nemzetben és hazában gondolkodó, jó szándékú honfitársunk előtt ez idáig nem lett volna egyértelmű a tény a Fidesz hovatartozását illetően, annak az embernek is felnyílhatott a szeme a saját apósát, Für Lajost és a Magyar Gárdát mocskoló, a Heti Válaszban megjelent Deutsch interjújának olvastán. Igen, Deutsch Tamás egy kokárdát minden érzelmi kötődés nélkül viselő SZDSZ-es elkötelezettségű liberális!

Kapcsolódó: Für Lajos letiltott válasza fasisztázó zsidó vejének: a Deutsch maradjon csak Deutsch!

A következőkben megpróbálom összegezni a Fidesz politikájával szembeni kifogásaimat. Úgy gondolom, hogy a Fidesz csupán retorikailag, szavakban nemzeti, konzervatív párt, s ennek 2002 óta (most tekintsük csupán ezt a viszonylag rövid, közelmúltbéli időszakot) számos esetben tanúbizonyságát adta.

1) A 2002-es választásokat az 1947-es „kék cédulás választási hadművelet” megismételt kiadásaként elcsalták az akkori kommunisták mai jogi és politikai örökösei, az MSZP-s elvtársak. Olyan mértékű és szervezettségű volt ez a „hadművelet”, amelynek lebonyolítása az állambiztonsági szervek és a rendőrség előtt sem maradhatott titokban. Elvileg két lehetőség adódik ezen állami szerveknek az üggyel szembeni tehetetlenségére és némaságára.: vagy tudtak a választás rendje ellen tervezett, majd megvalósított bűncselekményről, de mégsem tettek megakadályozására semmit, vagy pedig nem tudtak arról, hogy mi készül.

Az egyik lehetőség rosszabb, mint a másik, hiszen vagy az 1990 előttről megörökölt – politikai Jurassic-parkba való, paleobolsevik – figurák irányítják ma is a nemzetbiztonságot és a rendőrséget, vagy pedig tökéletesen alkalmatlanok feladatuk ellátására! Ám ennél is súlyosabb kérdés, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, aki Kövér László egykori titokminiszterrel együtt már 2002 tavaszán többször megemlítette a szocialisták által elkövetett választási csalás bűncselekményét, miért adta át a hatalmat a magyar nyelvtudással meglehetősen hadilábon álló Medgyessy Péternek, s gratulált neki már a választási csalás napjának éjszakáján? Kezükben volt az egész államapparátus, a hatalom és minden fegyveres testület Akkor miért is?

2 )Ha esetlegesen — maradjunk most teljesen jóhiszeműek — a Fidesz vezetői és maga Orbán Viktor sem tudott a választási csalás tényéről, de a későbbiekben ez mégis tudomásukra jutott, miért hagyták az éppen szerveződő és történetének fölfelé ívelő szakaszában lévő polgári köri mozgalmat kifulladni? E több milliós civil szerveződés élére állva megdönthették volna a makogó Medgyessy kormányát!

3) 2006 őszén minden korábbinál kedvezőbb lehetőség nyílt a kellő tömegmozgalom és emberi indulat viharának vitorlába fogásával a Gyurcsány-féle köztörvényes rablókompánia elkergetésére. Miért nem állt akkor a nemzeti forradalmi mozgalom élére a Fidesz? Bár híveit rövid ideig álltatta ezzel a lehetőséggel, de aztán szokása szerint nem tett semmit.

4) Orbán Viktor 2006 október 23-án, amikor Budapest utcáin vér folyt, és 1956 óta példa nélkül álló, pokoli állapotokat idéztek elő a Gergényi-féle bűnőrség – azóta is büntetlen! – keretlegényei, olyan ünnepi beszédet mondott az Astoriánál – noha nyilván tudomása volt arról, hogy mi zajlik néhány száz méterre a Fidesz nagygyűlésének színhelyétől –, mintha szónoklata egy politikailag konszolidált jogállamban hangzana el, békebeli viszonyok között. Akkor ott Orbán Viktornak – amennyiben a Fidesz valóban nemzeti, jobboldali polgári párt lenne – azonnal meg kellett volna szakítania beszédét, s bejelenteni az összegyűlt sokaságnak a következőket: „Honfitársaim, akkor most megindulunk, és elsöpörjük ezt az aljas, nemzetgyilkos hatalmat!”

Amennyiben e kijelentés elhangzása után a tömeg élére álló Orbán Viktorra a Gergényi-féle ÁVH egyetlen bűnöző tagja is kezet mert volna emelni, akkor nagy valószínűséggel az ott jelen lévők az egész REBISZ-es bűnőrség állományát a helyszínen meglincselték volna, s ma nem lenne Gyurcsány-kormányunk, sőt, mostani „miniszterelnökünk”, Kóka, Veres, Bene és Gergényi ma jól megérdemelt fegyházbüntetésüket töltenék valamelyik büntetés-végrehajtási intézményben.

5)További, nagyon fontos kérdés, hogy miért kell egy magát jobboldali, nemzeti, konzervatív irányultságúként meghatározó párt elnökének az izraeli Likudot testvérpártnak tekinteni? Továbbá miért kell az Egyesült Államokban egy egyébként teljesen súlytalan – azóta már az alvilági folyón, a Styxen a pokol legmélységesebb bugyrai felé evező – politikai percember, Tom Lantos előtt hajbókolni?

Természetesen a fentieken túl még számos a Fidesz politikáját érintő kérdés felvethető, de úgy gondolom, hogy az általam megfogalmazottakra 2002 óta egyetlen alkalommal sem kaptunk megnyugtató választ. S talán nem tévedek nagyot, ha azt feltételezem, a ködösítés a Fidesz vezetői részéről a jövőben is folytatódni fog. Lelkük rajta!

Lipusz Zsolt
Jobbik-alelnök
Nyíregyháza

Kapcsolódó: Vona Sólyomnak: szégyellje magát, paprikajancsi!