Noha mindjárt itt van a karácsony és nyakunkon az év vége, ez egyáltalán nem látszik meg a magyar belpolitikai élet viszonyain, mintha nem akarna senki pihenőt fújni még az ünnepekre sem. Végtére is érthető a dolog, rég volt ekkora tétje országgyűlési választásnak, mint a jövő áprilisinak. Én is nekiveselkedem – 2021-ben vélhetően utoljára – egy belpolitikai körképnek, különös tekintettel a balliberális ellenzék látványos botladozására. Vagy inkább egy helyben állására, mert csak az tud botladozni, aki legalább megpróbál járni.

Valószínűleg már maga a baloldal is átlátja, hogy ez az előválasztás talán mégsem volt olyan jó ötlet, mint ahogyan elsőre hangzott. Ugyanis az októberi nyüzsgés után látványosan nem csinálnak semmit a baloldali erők, és egyáltalán nem biztos, hogy azért, mert amúgy is ezt tervezték.

Az, hogy az előválasztáson meglepetés született, nem igazán hiányzott a baloldali pártoknak, a "házon belüli megmérettetés" kvázi ellenük fordult, mikor Márki-Zay Pétert hozták ki győztesen, és mindenki lefagyott, hogy "most ilyenkor mi van". Az azóta eltelt majdnem két hónap igazolta, hogy Márki-Zay bizony nem a legalkalmasabb jelölt számukra. Megnyilvánulásai, politikai tettei minimum gyanút ébreszthetett több baloldali prominens politikusban (s egyben magas labda volt a Fidesznek), nem mintha nekünk baj lenne, ha marják egymást. Teóriák tömkelege kapott lángra, ki ez az ember, mit akar, honnan jött.

Márki-Zay feltétlen hívei abban bíznak, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester "új színt" hoz a baloldali összefogásba, ami persze szerintük nem is baloldali, hiszen "jobboldali" elemek is helyet kaptak benne. Lelkük rajta. Viszont ez az "új szín", pár valóban formabontó nyilatkozaton kívül nem igazán akar összeállni, mint ahogy a korábban tervezett "Márki-Zay-féle politikai elit" sem akar színre lépni, valószínűleg azért, mert nincs ilyen. Mivel szemléletváltás nincs, a formabontó nyilatkozatok pedig kellemetlenek a tősgyökeres baloldaliak számára, Márki-Zayból egy konc lett, aki csak akadályozza Gyurcsányékat, hiszen bábfiguraként láthatóan nem működik, de helyébe új politikát sem teremtett (ez egyébként nagyrészt nem az ő hibája, a baloldalon nem igazán lehet megújulni).

Noha nyíltan nem mennek neki a baloldali pártok Márki-Zaynak – hülyék lennének – azért passzív-agresszív üzengetésekre (legújabban a nem éppen passzívan agresszív Lenin-fiú Jakabtól telik még az év végére is, a közvélemény-kutatásokról nem is beszélve. Nyilván senki nem gondolhatja komolyan, hogy nem szándékosan látnak napvilágot baloldali portálokon is olyan felmérések, ahol Márki-Zay népszerűségének csökkenéséről beszélnek, vagy az a szóbeszéd sem lehet alaptalan, hogy "egyesek" Donáth Annát látnák szívesebben Márki-Zay helyett. Jobban beleillene a képbe, ez tény.

Elborult elméletnek tűnhet, de többen állítják – jelen sorok írója is találkozott ilyen emberekkel – hogy Márki-Zay igazából a Fidesz mestercsele volt a balliberálisok ellen, sőt, egyenesen ők küldték a balliberális összefogás élére. Mivel az elmúlt évek során annyi mindent megtörtént már, és annak ellenkezője is, lassan semmit nem lehet kizárni, elméletnek mindenesetre érdekes. Tény, hogy a Fidesznek pár hónappal a választások előtt jól jön az a káosz, ami a baloldalon van, de azt tegyük hozzá, hogy utóbbiakért – a saját, keménymaghoz tartozó szimpatizánsaikon kívül – senki nem fog krokodilkönnyeket hullatni.

Márki-Zay Péter eleinte egy trójai faló volt, aki "jobboldaliként" tetszelegve "rendszerváltást" ígért a balliberális ellenzék soraiban. Mára már inkább csak egy megtűrt fekete bárány, aki néhány hangzatos kijelentésen kívül eddig nem sokat tett, s azok a hangzatos kijelentések is többet ártottak a szövetségeseinek mint használtak ("jobboldaliságát – reméljük – egyre többen vonják kétségbe). Ilyen öreg rókák, mint Gyurcsány, vagy olyan gátlástalan fiatalok mellett, mint Donáth, nem az a kérdés, Márki-Zay "megreformálja-e" a szivárványkoalíciót, hanem az, hogy egyáltalán kibírja-e jelöltként áprilisig. Ha van a balliberálisoknak bármilyen B terve, az már bizonyára készül a színfalak mögött, de ne felejtsük el, hogy a saját választóik felé sem jó üzenet, ha az általuk kiválasztott miniszterelnök-jelöltet egyszerűen félreállítják. Kivéve, ha azt mondják, hogy Fidesz-ügynök, amire Jakab – ha csak rettenetesen finoman is – de utalt. Az biztosan működne.

Összességében elmondható, hogy amíg októberben a csapból is a "világmegváltó" baloldal folyt, addig a lendület látványosan alábbhagyott, ennek pedig egyik sarkalatos pontja egészen biztosan Márki-Zay személye. Persze nem ez az egyetlen ok. A saját szimpatizánsokat egy kvázi "belső választásra" buzdítani sokkalta könnyebb volt mint releváns ellenzékként viselkedni, és olyan témákkal foglalkozni, amelyek valóban fontosak lennének. Sőt, amíg a balliberálisok láthatóan válságban vannak, a Fidesz pedig tovább folytatja az áljobboldali, "lassú halált" eredményező politikáját, most már azok sem tudják letagadni a Mi Hazánk folyamatos térnyerését, akik legszívesebben megtennék. Valószínűleg fogcsikorgatva kell begépelniük azt az 5%-os támogatottságot (ami persze szinte biztos, hogy jóval több, ha már a "hivatalos" felmérések is 5-ről beszélnek), vagy nem a semmiért rettegnek a baloldali véleményvezérek sem a jobboldali radikális pártról. Persze, aki tud olvasni a sorok között, az tudja, hogy van ennél egy még beszédesebb tény: nevezetesen pont a hallgatás. A kormánypárt és a csatolt médiája olyan elánnal hallgatja el a Mi Hazánk Mozgalmat, hogy még Sztálin cenzúragépezete is a csodájára járna. Nem "rettegnek", nem "démonizálnak", szimplán csak hallgatnak mint a sír. Ezt a falat persze nehéz áttörni, a hazai médiaviszonyokat ismerve különösen, de egyáltalán nem lehetetlen. Sőt, elsősorban nem is feltétlenül áttörni kell, hanem inkább megkerülni, mert a közmédia jelenlegi gyalázatos állapota úgysem fenntartható örökké.

Az elkövetkezendő néhány hónap úgy fog elrepülni – politikai értelemben bizonyosan – hogy észre sem vesszük majd, s az, hogy ki hogyan tudja aktivizálni a saját szimpatizánsait és legfőképpen ki tud eddig apolitikus embereket megszólítani, döntő jelentőségű lehet az eredmények szempontjából. Nem mintha a baloldalnak különösebb érdeke lenne leváltani a Fideszt (a két pólus valójában egy), de egyre inkább úgy tűnik, hogy nem is lennének képesek rá. Ezzel párhuzamosan a Mi Hazánk Mozgalom számos olyan sikert könyvelhetett el az elmúlt időszakban, amely tovább erősítette a valódi ellenzék megnevezését. Ez a szívós munka rengeteg időt vesz igénybe, de előbb-utóbb egészen biztosan meghálálja magát, főleg, ha olyan témákat tart napirenden, amivel sem a Fidesz, sem a baloldal nem mer, vagy nem óhajt érdemben foglalkozni.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info