Érdekes kérdés, hogy az amerikai politika alakítói honnan tudják, hogy Magyarországon ki a zsidó, mivel hazánkban e kérdés feltevése politikailag nem korrekt, tehát kifejezetten üldözendő. A szabad identitásválasztás pedig csak növeli az e kérdéskörben létező zűrzavart.

Érdekes és méltatlanul elhallgatott interjú jelent meg a Magyar Nemzet 2008. március elsejei számában, ahol a Sitkei Levente által kérdezett Tomi Lapid - Izrael korábbi miniszterelnök-helyettese, a Jad Vasem Intézet elnöke - így fogalmazott:

„Nem azért telepedtünk le Izraelben, hogy együtt éljünk más népekkel, hanem azért, mert a holokauszt után arra jutottunk, hogy kell a zsidóknak egy saját állam.”

A zsidó-palesztin együttélésre vonatkozóan az izraeli politikus határozottan kijelentette: szóba sem jöhet az együttélés. Ez a vélemény nyilvánvalóan eltekint attól, hogy Izrael Állam 1948-ban mégiscsak egy palesztinok által lakott területen jött létre.

Lapid úr álláspontja egyébként zsidó szempontból teljesen érthető, hiszen az érintett területen jelenleg 5,4 millió zsidóval szemben 5,2 millió arab él. (Gázában és a megszállt Ciszjordániában 3,8 millió a palesztinok száma. A többiek Izraelben élnek, kisebbségi sorban.)

A nagy népszaporulat miatt az arabok száma hamarosan meghaladja a zsidókét, ami egy liberális tömegdemokráciában teljesen új helyzetet teremtene. Éppen ezért Cipi Livni, Izrael külügyminisztere szerint országának le kellene mondania a történelmi terület egy részéről, ha azt akarja, hogy Izrael zsidó és demokratikus állam maradjon.

A mai Izraelben nincs egyetlen liberális párt sem, ráadásul a polgári házasság intézményét sem ismerik. Az interjúalany szerint ennek ellenére „Izrael egy teljesen nyugati stílusú liberális állam”, ahol a törvény előtt mindenki egyenlő. Az arabok helyzete azért rosszabb, mert „az izraeliek alapvetően polgárok, főként az intellektuális téren tűnnek ki, míg az arabok inkább földművesek, akiknél nem alakult ki egy olyan középréteg, amely a gerincét képezné az arab társadalomnak.”

A beszélgetés későbbi részében egyértelművé válik, hogy ez a kissé rasszista és küldetéstudatról árulkodó szöveg nem a véletlen műve. Gyanítható, hogy Lapid úr a korlátozott demokrácia híve, ahol az egyenlőknél mindig vannak egyenlőbbek: „Ha zsidók írnak zsidókról, akkor olyat is megengedhetnek maguknak, amit a keresztények nem.” Tomi Lapid például azért használhat erős jelzőket másokkal szemben, mert ő már sokat szenvedett, emiatt nem férhet kétség ahhoz, hogy őt kizárólag humanista szempontok vezérlik.

Alapelvként közölte: „Izrael a zsidók állama, de ez nem jelenti azt, hogy mások ne élhetnének ott teljes polgári joggal.” A jobboldali Magyarország képviselői ugyanezt a racionális, ám mégis sokat és sokak által támadott álláspontot képviselik. Ebben a kérdésben tehát teljes az egyetértés: Magyarország a magyarok állama, de ez nem jelenti azt, hogy mások ne élhetnének itt teljes polgári joggal.

Ráadásul hazánkban a polgári házasság intézménye széles körben elfogadott. Az izraeli politikus ennek ellenére elégedetlen a magyarországi helyzettel. Szó szerint ezt mondta: „Most többet engednek meg maguknak, mint korábban.” Nem világos, hogy ez a többes szám kikre vonatkozik: úgy általában a magyarokra vagy csak bizonyos politikai pártokra? Az sem tudható, hogy ebben a kontextusban kiknek a nevében lép fel a zsidó állam politikusa, azaz kik döntik el, hogy mit engedhetünk meg magunknak?

De Lapid úr mást is kifogásolt: „maguk a szólásszabadságot odáig vitték, hogy annak ernyője alatt a legszörnyűbb nyilas propaganda folyik Magyarországon. Amit ma maguk megengednek a demokrácia nevében, mint például a Magyar Gárda, az sehol máshol nincsen Európában.” Később hozzáteszi: ezek a jelenségek „nemcsak Izraelt bántják, hanem rossz hatással vannak az amerikai kapcsolataikra is.” Itt már nyilvánvaló, hogy Tomi Lapid a korlátozott demokrácia, és nem a szólásszabadság híve. Felvethető, hogy könnyű úgy demokratának lenni, ha csak a velem egyetértők juthatnak nyilvánossághoz, míg a másként gondolkodókat elegánsan ellehetetlenítem. Az izraeli politikus kissé elfogult, amikor a hazánkban folyó nyilas propagandát és a Magyar Gárdát említi. Ez a szervezet ráadásul alkotmányos keretek között, a jogállami normákat betartva működik.

Szélsőséges megnyilvánulások mindenütt akadnak, ezek a demokrácia nem kívánatos melléktermékei. Nyilván Lapid úr sem venné jó néven, ha hazája megítélésekor kizárólag annak az ortodox zsidó képviselőnek az álláspontjára figyelnénk, aki a Talmudra hivatkozva arra figyelmeztette zsidó képviselőtársait, hogy a homoszexualitás eltűrése földrengésekhez vezet…

Nyilatkozatának legfurcsább része mégis az volt, amikor arról beszélt, hogy a korlátlan szólásszabadság következményei rossz hatással lesznek az amerikai kapcsolatainkra. Ezek szerint Tomi Lapid úgy tekint ránk, mint akik számára nyilvánvalóan létkérdés az Amerikai Egyesült Államokhoz fűződő jó viszony. Nem csak azt hozta egyértelműen a tudomásunkra, hogy mi az, ami nem tetszik Izraelnek, de sugallata szerint még ennél is fontosabb, hogy az amerikai elvárásoknak sem feleltünk meg…

Ebből logikailag az következik, hogy a két ország - Izrael és az USA - álláspontja azonos.

Tomi Lapid aggódása megalapozatlannak tűnik, hiszen néhány évvel ezelőtt az USA külügyminisztériuma tudatta mindenkivel, hogy a magyarországi zsidók hazánkban megfelelően reprezentáltak az élet minden területén. Más források zsidó reneszánszról beszéltek.

Érdekes kérdés, hogy az amerikai politika alakítói honnan tudják, hogy Magyarországon ki a zsidó, mivel hazánkban e kérdés feltevése politikailag nem korrekt, tehát kifejezetten üldözendő. A szabad identitásválasztás pedig csak növeli az e kérdéskörben létező zűrzavart.

Tomi Lapid intoleráns véleménye aligha segíti a zsidók együttélését más népekkel. A nyilatkozat szerencsétlen voltát növeli az a tény, hogy sokan emlékeznek még Simon Peresz, izraeli államelnök lekezelő, nagyzási hóbortról árulkodó kijelentésére, amely szerint Izrael felvásárolta Magyarországot. A helyzetet csak súlyosbította, hogy az általa elmondottakat utólag viccnek minősítette, amit a beszéd szövegkörnyezete teljesen kizárt.

E kérdéskörben nem árt az óvatosság, mert az izraeli politikusoknak otthon is akad tennivalójuk bőven. Ezt bizonyítja, hogy a Polgári Jogok Izraeli Szövetségének (ACRI) legújabb kutatása szerint az izraeli zsidó fiatalok kétharmada az arabokat műveletleneknek, koszosnak és erőszakosnak tartja. Az izraeli zsidók 75 százaléka nem akar arabokkal egy épületben lakni, 50 százalékuk pedig úgy véli, hogy az arabok nem érdemelnek ugyanolyan jogokat, mint a zsidók.

Ilyen körülmények között nem lehet könnyű a békés egymás mellett élés megvalósítása. A jövőben valószínűleg mindenki jobban járna a tényeken alapuló, átgondolt vélemények megfogalmazásával.

(Megjelent a Magyar Nemzet 2008. március 18-i számában)

Kapcsolódó: Zsidó: a magyarok trágyaemberek