Ugrás a cikkhez

A nyugati civilizáció azzal vészelt át számos mély válságot, hogy jól működött politikai kultúránk immunrendszere. A társadalmat fenyegető dolgokat, illetve véleményeket kiküszöbölte, a felmerülő problémákra közös válaszokat tudott találni a vita eszközeivel, közös döntésekkel. Ez a kulturális immunrendszer napjainkra leépült, szemünk láttára agonizál. Kardos Gábor filozófus írása az Indexnek, melyben az elmaradhatatlan, kényszeres hitlerezés mellett fontos tételeket fogalmaz meg.



Illusztráció: Monica Garwood

A legújabb KSH-felmérés alapján a magyarok 34,6%-a talán beoltatná magát, és 11,7% nem tudja vagy nem kíván válaszolni. A kettőt összeadva azt látjuk, hogy a magyarok mintegy felét leginkább az oltásóvatosság jellemezi.

Ha idesoroljuk a 31,8% eltökélt oltásellenest is, akkor

már a teljes lakosság mintegy négyötödét hülyézik le folyamatosan a szinte minden médiafelületet elfoglaló oltáspárti tábor hívei, akik mindössze egyötödös (21,9%) kisebbség nevében lépnek fel úgy, mintha a többséget képviselnék.

A korrekt, minden szempontot tiszteletben tartó társadalmi vita így lehetetlen, és nagy eséllyel durván visszaüt majd az, hogy nagyon sokféle oltásóvatos nézőpontra sommásan azt fogják rá: köztük mindenki ostobán „oltásellenes”, vagy mások tömeges haláláért felelősnek kikiáltott népellenségeknek bélyegezik azokat, akik jelenleg a többségi álláspontot képviselik. A vita hiszterizálása és a másik fél verbális lincselése kisebb horderejű ügyekben is káros, de jelen esetben súlyos kommunikációs hiba is, ami az oltási program kudarcához vezethet, ha továbbra is ennyire kisebbségben maradnak és a nyájimmunitást nem sikerül elérniük.

Tévedés, hogy csak igenlők és tagadók vannak, inkább elég markánsan négy csoportot kellene megkülönböztetni: más az oltásóvatosság, más az oltásszkeptikusság és e kettőtől sokban eltér a szektás jegyeket is mutató eltökélt oltásellenesség, ami legfeljebb a lakosság ötödét jellemzi – nagyjából a kritikákat elutasító oltáshívők táborához hasonlóan. A közbeszédet hiszterizáló vádak ellenére a többség nagyon is igyekszik a szakértők által nyilvánossá tett információk alapján tájékozódva dönteni, de figyelembe véve mindazokat a szakértők által is elismert bizonytalansági tényezőket, amelyeket az oltáspárti kampány alig vagy egyáltalán nem emleget.

Az oltás melletti fő érvek a tömegtájékoztatásban túlreprezentáltan jelennek meg, ezért itt az óvatossági elvet követve inkább azokat a szempontokat gyűjtöm össze, melyekről elvétve esik szó a médiában, bár a szakértők szerint valós kérdések.

Az eddigi oltások tudományos garanciái alapján a hozzájuk fűzött tömegremények nagyrészt illúziók.

Ha logikusan végiggondoljuk, tudományos megalapozottsággal mit is ígérnek nekünk, akkor az eddigi vakcinák sajnos nem váltják be a hozzájuk tömegesen fűzött remények nagy részét, illetve egyelőre biztosan nem váltanak meg minket a pandémiamizériától. Még akkor sem, ha elfogadjuk fő ígéretüket, hogy hatásosan megakadályozzák a súlyosabb Covid–19-megbetegedéseket, amire irányult a kifejlesztésük.

1. A nagy többség gyors és végleges védettséget várna a vakcináktól, ami által hamar fel lehetne oldani a korlátozásokat, és visszatérhetne régi életformánk – de reálisan a mai vakcinák mindezekkel egyáltalán nem kecsegtetnek a szakértők szerint. Az első két engedélyezett vakcinánál (Pfizer és Moderna) csupán három hónapos védettséget sikerült bizonyítani a tesztidő rövidsége miatt, bár némi jóindulattal mára bizonyítottnak tűnik akár a féléves védettség is. Azonban az antitestek „szavatosságát” általában félévesre taksálják a szakértők, mivel az eddigi ismeretek alapján azoknál sem hosszabb félévesnél a védettség, akik oltás nélkül estek át a betegségen. Alapelvénél fogva egy vakcina sem tud logikusan többet, mint saját antitestjeink – működési mechanizmusa ugyanis pont arra épül, hogy minél enyhébb tünetekkel váltson ki immunreakciót, védettséget biztosító antitesteket. Emiatt várhatóan félévente kellene újraoltani mindenkit ahhoz, hogy a védettség tartósan megmaradjon, legalább másfél-két évig, a kellő nyájimmunitásig. Egyszóval

végleges megoldást kínáló csodavakcinák nincsenek a láthatáron, csak szezonális védettséget kínáló oltások, mint az influenza elleniek.

A WHO nemrég jelezte, hogy globális nyájimmunitás 2021-re sem alakul ki, az intenzív oltási programok ellenére sem.

2. További illúzió a vakcinahívők részéről a szigorú korlátozások gyors feloldását várni az oltástól, mivel az oltottaknál sok tünetmentesen fertőződő és részlegesen továbbfertőző eset lehet, ami miatt még a korlátozások további szigorításait is maga után vonhatja az oltási program elindulása, és legkorábban kétéves távlatban hozhatná el jó eséllyel a korlátozások tartós feloldását… ha közben nem borít minden várakozást a lezárások miatt elmélyülő gazdasági válság.

3. „Régi szabad életünk és jólétünk visszatérése” a felsorolt epidemiológiai fenntartásokon kívül más, strukturális gazdasági, ökológiai és politikai okokból kifolyólag is meglehetősen illuzórikus várakozás. Éppúgy félelem-, illetve vágyvezérelt elképzelések ezek, mint a vakon oltásellenes tábor érveinek és vélelmeinek nagy része. Hogy miért, arra még visszatérek.

4. Mivel a tünetmentes fertőződést nem akadályozza meg az oltás, az sem kizárható (a rövid tesztelési idő miatt sem), hogy a long Covid-tünetekhez hasonlóak a beoltottaknál is előfordulhatnak, a szintén kevéssé ismert közvetlen mellékhatásokon túl, a tünetmentes fertőzöttség szövődményeiként. Ez is kevésbé vonzó opcióvá tenné az oltást. Norvégiában 23 idős halt meg az oltás után.

5. Tökéletesen ártalmatlannak mondják az oltásokat. Ehhez képest elég aggasztó jel, hogy a Covid-vakcina-gyártók jogi úton teszik lehetetlenné azt, hogy perelhessék őket súlyos mellékhatások esetén, ami elég alapvető gyanút ébreszthet bennünk egész kampányuk őszinteségét és hitelességét illetően.

6. Ha egy pillanatra megnézzük, hogyan jelenik meg a Covid-vakcina mint termék, akkor azt kell megállapítanunk, hogy bármilyen piacra kerülő termékre, akár egy fogpiszkálóra is mintha komolyabb jogi garanciákat kellene vállalnia a gyártónak. Az biztosan nonszensz és az elemi polgári jogbiztonság kiiktatása, hogy ne lehessen perelni. Közben másfelől meg azt látjuk, hogy a világon egyetlen termék se kapott még ekkora ingyenreklámot.

A történelem vélhetően legnagyobb oltásbiznisze, hogy nagyjából félévenként beolthatnak mintegy kétmilliárd embert. A Pfizer–Moderna esetében nyilvánosságra került árak alapján fejenként 40-50 dollár közpénz válhat így magánprofittá. Ha felszorozzuk, félévenként globálisan 30 ezer milliárd forintos bevételen osztozhatnak a gyártók. Erről a dübörgő oltáskampány szemérmesen hallgat, sőt: folyamatosan az oltás „ingyenességét” hangsúlyozzák, ami megtévesztő: a közpénz nem ingyen van, mindannyian fizetünk érte.

7. Nem ismerjük eléggé az elérhető vakcinák hatékonyságát olyan új vírusváltozatok ellen, mint a brit vagy a héten felfedezett japán. A jövőben várható mutációkkal szemben még kevésbé lehet bármit garantálni. Leginkább az lenne reális, ha a Covid–19-vakcinákról ugyanúgy szezonális oltásként beszélnénk, mint az influenza elleniekről, mert a két vírustörzs jelentős különbségei ellenére e tekintetben mégis szignifikáns hasonlóság mutatkozik.

8. Hiába tesztelték le klinikailag a vakcinákat gyártóik, ha végül olyan barkácsolva hígított verzióban adják be, amit viszont sehol nem teszteltek le komolyabban.

9. Végül röviden utalhatunk az általában legtöbbet vitatott kérdésekre, hogy az új mRNS-technológiának milyen vélelmezhető vagy ma még beláthatatlan egészségkockázatai lehetnek. Vagy miért gondolhatnánk a vakcináról is azt, amit a várandós nőknek és csecsemőknek nem ajánlott termékekről általában, hogy az óvatosság alapelvét követve bölcsebb mindenkinek kerülni azt, amit várandósoknak és csecsemőknek nem adnak? Ennek tárgyalásába azért nem mennék itt bele, mert viszonylag nagyobb nyilvánosságot kapnak az ilyen típusú kérdések, itt viszont olyan szempontok összegyűjtése a cél, melyekről elvétve vagy egyáltalán nem hallunk máshol.

Honnan ered az oltásellenesség, és mennyiben felelős érte az egészségügyben globálisan tapasztalható rendszerkorrupció?

Az mRNS-vakcina kifejlesztésében kulcsszerepet játszó magyar kutatónő, Karikó Katalin a vakcinapártiak nagy részével ellentétben „megérti, ha vannak kételkedők”. Ez a módszeres kétely a tudományos gondolkodás alapja. Sajnálatos, ha a szcientista-technokrata tábort egyre kevésbé jellemzi, sőt: a velük szembeszegülő oltásóvatosakat jellemzi inkább a módszeres kétely alkalmazása.

A Mediapart hírportál szakértők bevonásával tárta fel, hogy miért vált oltásóvatossá a francia lakosság többsége, sőt, az orvostársadalom jelentős része is. Korábban nemzeti büszkeségnek tekintették az oltási programokat Pasteur hazájában, és a világ talán leginkább oltáspárti társadalma volt a francia… Mi változtatta meg ezt? Először a hepatitis B elleni oltási programról derült ki, hogy a gyártók manipulálták a kommunikációt, illetve nemcsak a gyerekeket oltották, hanem a gyártói lobbik indokolatlanul sok oltást vetettek meg közpénzből felnőttek részére. Közben elég súlyos mellékhatásokat is igyekeztek eltussolni, míg 1997-ben a nagyobb botrányok elkerülésére az egészségügyi vezetés leállíttatta az egész oltási programot, amivel beismerték annak kudarcát.

Ezzel még nem rendült meg végleg a közbizalom, csak 2009-ben a sertésinfluenza (H1N1) elleni oltási program nyomán, ami globális oltási kampány volt a WHO vezetésével, és hamar fiaskó lett belőle. A francia közvélemény és az orvosszakmai közvélemény is különösen nagy bizalmatlansággal reagált annak ismételt jeleire, hogy átverhették őket egy újabb oltási programmal – gazdaságilag is és egészségügyileg is.

A gyógyszergyártók érdekeit a közérdek elé helyező rendszerkorrupció nyilvánvaló jeleire olyan országokban még hevesebben reagálnak, ahol a demokratikus döntéshozatalra és kontrollra különösen érzékeny a közvélemény.

A sertésinfluenza (ahogy a madárinfluenza is) szintén állatról emberre átterjedő, globálisan életveszélyesnek beharangozott pandémia volt, amire egyedül a vakcinák kínáltak volna megoldást, legalábbis a WHO és a gyártó lobbik propagandája alapján, ami elég kísértetiesen hasonló a Covid–19 sztorijához. A fő különbség, hogy az utóbbi kommunikációs termékként sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint a sertés- és madárinfluenza-kampány. Már csak ez a példa is elég lehetne, hogy sokkal komolyabban vegyük ma az oltásóvatos álláspontot.

Nemcsak az a kérdés ugyanis, hogy ki ért a témához, hanem hogy a szakértők mennyire tudnak eljuttatni nekünk a tömegmédián keresztül minden információt, amiről tudnunk kéne, illetve mennyire tudják őket gazdasági érdekeltségekkel és a tudományos karrierjükön keresztül manipulálni lobbicsoportok. Mennyire hatja át ilyen típusú multikorrupció a kommunikációs és döntéshozási rendszert? Hiába vannak akár a legkiválóbb vírus- és járványszakértők, ha a médiaüzeneteket végül a Big Pharma határozza meg. Nem az itt a döntő kérdés, hogy a lakosság a szakértőkre hallgat-e, hanem az, hogy egyáltalán vannak-e még bárhol valóban független szakértői testületek, melyek olyan társadalmi kontrollt gyakorolhatnának a döntéshozás és a tömegtájékoztatás felett, ami ma elég nyilvánvaló módon hiányzik.

Jószerével azt is lehetetlen kinyomoznunk, hogy Brüsszelben pontosan kik és hogyan döntenek a nevünkben eurómilliárdos szerződésekről a vakcinákat gyártó multikkal. Ha ezúttal merő véletlenségből lenne közpénzcsilliárdokból magánprofit, a durva demokráciadeficitnek még akkor is kiemelt témának kellene lennie a sajtóban.

Az egyre fenyegetőbb mértékű rendszerkorrupció lehet a fő oka, hogy ma már nemcsak laikusok bírálják az oltási programokat. A francia oltásellenes mozgalom vezéralakja Luc Montagnier speciel Nobel-díjas virológus. Az orvostársadalomban is széles körű az ellenállás, miközben ők a leginkább veszélyeztetett csoport, és egyben a legtájékozottabbak is. Többségük nyilván nem vakon vakcinaellenes, hanem óvatosságpárti.

Az emberek leginkább világnézeti alapon lesznek vakcinapártiak vagy vakcinaellenesek, és nem a konkrét technikai pró és kontra tudományos érvek mérlegelése alapján.

Aki hisz a technokrata megoldások világában, az jellemzően vakcinapárti, akinek pedig alapvető fenntartásai vannak a ma globálisan domináns rendszerekkel és civilizációs modellel kapcsolatban, az inkább vakcinaellenes, még akkor is, ha sok vakcinahívőnél jóval több információja van az oltás mechanizmusáról.

Míg a halálos Covid-kimenetel kockázata csupán valószínűség (ráadásul elég alacsony), a pandémia miatti szabadságkorlátozások 100%-ban bekövetkező tények, és mindenkit egészen biztosan érintenek – akkor is, ha sokan nem akarnak tudomást venni róla.

A megingó bal-jobb megosztottság helyére kerülhet a vakcinapolarizáció

A vakcinapárti–vakcinaellenes törésvonal mélyebben és élesebben osztja meg a társadalmat, mint a hagyományos bal-jobb pártpolitikai szembenállás, amivel nincs fedésben, de egyre inkább felül fogja írni, ami súlyosbodó politikai válságot vetít előre. A bal-jobb ideológiai ellentét elvontabb a mostani vakcina-szembenállásnál, mely a háborúkra jellemző „vagy ők vagy mi” éles túlélési konfrontációt képez, ami sajnos nem kompatibilis a békés egymás mellett éléssel.

A jóléti ígéret se a régi, mert a pandémia világában elég vacak életkörülményeket ígér már a technokrata rendszer a korábban korlátlannak vélt jóléti társadalomhoz képest. A globális jóléti kapitalizmus fénykorában még szabadnak érezhette magát az a sok millió ember, akinek egyre kevésbé lesz mit szétosztani a maradék természeti erőforrás széthordásából.

A pandémia kora ennek a jóléti modellnek a végjátéka.

Nemcsak azért nem jön vissza a korábban korlátlannak érzett fogyasztói aranykor, mert azok a multik, melyek a pandémia révén még dominánsabbá váltak, valójában nem érdekeltek a korlátozások felszámolásában, hanem azért sem lesz visszaút, mert nyolcmilliárd ember számára többé nem adottak a korábbi jólét és gazdasági növekedés feltételei a természeti erőforrások rendszerszintű megrendülésével, és egyre nagyobb térségekben egyre fenyegetőbb összeomlásával. Főleg akkor nem, ha a vakcinával mindenki életben marad, és újra beleveti magát a túlfogyasztásba... Így akkor sem várnak minket kisebb túlélési problémák ezen a bolygón, ha a Covid-pandémiát teljesen felszámolják a vakcinák.

Szathmáry Eörs evolúcióbiológus szerint sincs visszaút a korábbi jólétbe és korlátlannak vélt (fogyasztói) szabadságba. Sőt: a járványok eszkalációja és a civilizáció megroppanása a valószínűbb szerinte.

Ugyan miért ne hagyhatnánk meg az embereknek a szabad választás jogát az általában felsorolt emberjogi és demokráciavédő érveken túl evolúciós megfontolásokból is? Ha a vakcinapártiaknak lesz igazuk, úgyis megvédi őket az oltás, de ha netán mégsem, akkor viszont a túlélő oltásellenesek immunitása biztosíthatná az emberiség túlélését. Ha pedig ők tévednek, úgyis kiszelektálja őket a járvány…

A svéd példa a jövőben mégiscsak igazolhatja azt, hogy a szigorú korlátozások hosszabb távon nem vezetnek sokkal jobb eredményekhez, mint az, ha alapvetően a nyájimmunitásra és ezzel a természetre bízzák a megoldást. Nem kizárt még az sem, hogy évek múlva a félévenként vagy szezonálisan újraoltott populációkban nem lesz jobb a pandémiahelyzet, mint ott, ahol inkább a természetes nyájimmunitás hoz gyorsabb és talán drámaibbnak tűnő megoldást.

A végelszámolásnál nem garantált, hogy nagy különbség lesz a két megközelítés áldozatszámaiban.

Főleg, ha a lezárások gazdasági áldozatait és a Covid-orientált egészségügyi rendszerben elmaradt vizsgálatok, illetve kezelések vagy műtétek miatti járulékos áldozatokat is hozzászámoljuk… meg a tömeges karanténmagány, illetve elzártsági szorongás pszichiátriai pandémiájának áldozatait.

A kritikai gondolkodás az alapja a nyugati tudománynak, nem a ma járványként terjedő tudománydogmatizmus

A nyugati civilizáció azzal vészelt át számos mély válságot (köztük egyébként a mainál halálosabb járványokat is), hogy viszonylag jól működött politikai kultúránk immunrendszere: a társadalmat létében fenyegető dolgokat, illetve véleményeket kiküszöbölte, a felmerülő problémákra közös válaszokat tudott találni a társadalmi párbeszéd és vita eszközeivel, közös döntésekkel. Ez a kulturális immunrendszer napjainkra drámaian leépült, szemünk láttára agonizál a pandémiaválságban. Tehetnénk azért még egy kísérletet, hogy józan ésszel, közösség iránti távlati felelősséggel gondolkodjunk a túlélésről, öntudatos polgárhoz méltó módon. Nem kéne megfeledkezni róla, hogy nem elsősorban a Covid-pandémia fenyegeti létében az emberiséget, hanem ez is csupán része a civilizációnk által előidézett ökokatasztrófáknak.

Mindez a vakcinaóvatosság mellett szól, és biztató jel, hogy mi vagyunk többségben. Az már kevésbé biztató, hogy ez ma egy néma, sőt egyre durvább eszközökkel elnémított többség. Demokratikus állampolgári kötelességünk hallatni a hangunkat és megvédeni alapértékeinket. Ha Hitler és Sztálin látnák a mai pandémiasztorit, egymás vállán zokognának, hogy egy ilyen korlátlan hatalmat és totális központi kontrollt „legitimáló” pandémia nem jött össze nekik, mert akkor jó eséllyel még ma is hatalmon lehetne totális rendszerük.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából