Furcsa hatást válthat ki a kedves olvasóból a cím, de aztán a későbbiekben rájövünk, hogy mégsem ez a legfurcsább. Mint ismeretes, a balliberális oldal ferencvárosi polgármestere, Baranyi Krisztina szobrot állít a Black Lives Matter elnevezésű fehérellenes mozgalomnak. Már a látványtervek is nyilvánosságra kerültek.

Az alkotás az amerikai szabadságszobrot ábrázolja, amolyan BLM-stílusban. Tehát térdelve, ökle a magasban, másik kezében egy könyvet fog, vélhetően a Bibliára utalva, csakhogy borítóján az éktelenkedik, Black Lives Matter, ráadásul, hogy fokozzuk a „jót”, az egész kompozíció a nemzetközi LMBTQ-lobbi szivárványos színeiben ragyog.

Így néz majd ki:

Valamikor áprilisban kívánják két hétre felállítani a ferencvárosi Ferenc téren, bár szerintem nemhogy annyit, két órát sem fog megélni, de ez most mellékes, ez így van jól. De figyeljünk Baranyi érvelésére inkább. Szerinte a BLM-nek van üzenete hazánk számára is, hiszen rendőri túlkapások áldozatai a hazai cigányok, ráadásul rendszerszintű rasszizmus tombol, és ehhez hasonló baromságok. Tehát importálni kívánja a fehérellenes rasszizmust, mert ebből az égvilágon semmi nem igaz, a valóságban cigánybűnözők terrorizálják a magyar lakosságot, a rendőrség pedig nagyjából ölbe tett kezekkel szemléli az egészet.

No, és akkor most jöjjön a „mínuszos hír”, ami máshol nem is volna még az sem. Pedig akár lehetett is volna.

Egyik nagyon közeli hozzátartozómmal történt az eset, ők mesélték személyesen. Az úriembernek és feleségének dolga volt Esztergom kertvárosában, egyéves gyermekük részére akartak átvenni egy neki való játékot. A vásárlást az interneten bonyolították, ezért úton voltak autóval a címre, hogy átvegyék azt az eladó hölgytől. Az egyesztendős baba ott volt velük, a hátsó ülésen ült gyermekülésben.

A szűk, egymást mintegy derékszögben keresztező utcák között rótták a métereket, teszem hozzá, igen lassú, amolyan bóklászó tempóban, amikor váratlanul arra lettek figyelmesek, hogy oldalirányból feltűnt egy autó, s, tekintve, hogy jobbkezes utcákról beszélünk, utóbbinak kellett volna elsőbbséget adnia. Mivel egyikük sem közlekedett nagy sebességgel, látszólag gond nélkül tudtak lefékezni, nem történt koccanás. Azért egy-egy elnézést kérő kézmozdulattal intettek a másik sofőrnek, nem gondolták volna, hogy a történet ezzel nem ér véget.

Mivel már egyébként a megfelelő házszámot elérték, lassítottak, lehúzódtak az út szélére, parkolásra készültek. Ekkor tűnt fel a visszapillantó tükörben egy magából kikelve üvöltöző férfi, „álljatok meg a kurva anyátokat, ütköztünk miattatok, rendőrt hívunk” felszólítással.

Kiderült, a szóban forgó másik autó vontatott egy további járművet, és állításuk szerint az koccant neki az őt vontatóba a fékezés hatására. Ismerőseim szerint ez nem volt egyértelműen eldönthető egyébként, de inkább arra hajlanak, nem értek össze. Mindenesetre hamar világossá vált a helyzet, a férfi az ajtó mellett állva őrjöngött és fenyegette az autóban ülőket, ők pedig látták, itt többen is gyülekeznek már a távolban, mintegy kétautónyi „mérges fiatal”.

Illusztráció

Azt felelték, rendben, akkor hívjunk rendőrt, de akkor mi tesszük meg. Tárcsázták is a hívószámot, a diszpécser és ismerősöm között – többek között – az alábbi beszélgetés zajlott le:

- Körül-belül 4-5 férfi fenyeget minket fizikai erőszakkal

- Ittasak ezek a férfiak egyébként?

- Azt nem tudom, de cigányok…

- Ja, hogy cigányok…

Az utóbbi mondat hangsúlyozásában, mely a diszpécser hölgy száját hagyta el, benne is volt minden. Tudta pontosan, nem szükséges több kérdést feltennie, teljesen mindegy, részegek-e vagy sem, az önmagában döntő körülmény, cigányokról van szó.

A történet egyébként hála Istennek szerencsésen ért véget, mert a cigányok gondoltak egyet, és kereket oldottak a helyszínről, igazából nem tudni, pontosan miért. Lehet, hogy úgy voltak vele, ha kiérkezik a rendőrség, találnak náluk egy-két gyanús dolgot? Úgyhogy „megbasszuk a szátokat még, parasztok” ordibálás közepette elgurultak. Azt ugye tudjuk, az ő szubkultúrájukban a paraszt a magyar megfelelője.

Időszerű volna ilyen táblákat kihelyezni?

Mint fentebb írtam, talán furcsa hatást vált ki a cím, de ebben az országban nagyobb furcsaságok is akadnak, de elolvasva a történetet már világos, mire gondoltam. Mivel valójában nem történt „semmi”, nem került be a bűnügyi hírekbe, ha nekem nem mesélik el, és én nem írom le, nem értesül senki a történtekről. És vajon hány és hány ilyen eset van naponta az országban, ahol ugyan nem történik fizikai atrocitás vagy gyilkosság, de mégis potenciálisan bármelyik eszkalálódhat egy újabb Olaszliszkává?

Ez az igazi furcsaság, de ez már jóval több is annál. Vajon Baranyi Krisztina mit gondol erről?

Lantos János – Kuruc.info