Át is keresztelhetnék magukat kettős mércére, ugyanis nem először engednek meg maguknak ilyesfélét. Nemrégiben megjelent egy írás Hubai László tollából, kit úgy határoznak meg, mint a „történelemtudományok kandidátusát” és „választáskutatót”.

(Kép: Múlt-kor)

A cikk lényege tulajdonképpen az, hogy az 1945-ös választások teljesen tiszták, vitán felül demokratikusak voltak, nem is értik, az utókor miért van más véleményen. De e helyütt adjuk át a szót nekik:

„Soha korábban nem tapasztalt demokratizálási hullám söpört végig az országon. A településeken az „urak futása” után a nemzeti bizottságok végezték el a szükséges életfeladatok többségét a legalább részben megújult helyi igazgatási szervek helyett. Az élénk pártélet legalább annyira a helyi és országos feladatok megoldását szolgálta, mint a választások előkészítését. Eltörölték a zsidók szégyenletes jogfosztását kimondó törvényeket, s feloszlattak minden korábbi szélsőjobboldali pártot, szervezetet, s ilyenek újjá sem alakulhattak. Ekkor már a női emancipáció jócskán elmaradott állapota sem csak a férfihiány miatt indult fejlődésnek.”

Itt már azért feltűnik, hogy bár ők örömködnek, hogy az általuk szélsőjobboldalinak nevezett pártok nem indulhattak, hiszen fel lettek oszlatva, de akkor hogyan is lehetett volna teljes körű a választás? Pláne úgy, ha tekintetbe vesszük, 1939-ban hogyan szerepeltek, nem éppen marginális szerepet vittek… De folytassuk, hiszen „magyarázattal” is rendelkeznek:

„Feltűnhet, hogy a nagy politikai pártcsaládoknak a fele nem szerepel a pártválasztékban. A szélsőjobb pártok feloszlatását és újjászerveződésének tilalmát az antifasiszta világkoalíció írta elő a vesztes országokban. A Szálasi-féle rémuralom és a háborúvesztés miatt társadalmi támogatottságot sem élvezett, vezetőik Németország nyugati részére menekültek, a fő háborús bűnösök kiadatása éppen szerveződött. Az időszak nem kedvezett a zsidónak minősített magyar állampolgárok deportálásával, megsemmisítésével és/vagy gettósításával való kollektív szembenézésnek, így egyszerűbb volt az összes ilyen bűnt a szélsőjobbra hárítani. A nemzeti konzervatív pártcsaládot képviselő önálló párt sem indulhatott a választásokon. Az antifasiszta hatalmak előírták, hogy nem alakulhatnak újjá azok a pártok, amelyek a háború alatt propagandát folytattak a szövetségesek ellen.” 

Mint tudjuk, a választásokat nagy fölénnyel a kisgazdák nyerték. Akikről jegyezzük meg mindenfajta érzelem nélkül, a teljes objektivitás jegyében, ami természetesen nem von le és nem másít meg semmit a rendszerváltás utáni kisgazdák jobboldalibb orientáltságából, de akkoriban ez finoman szólva sem volt egyértelmű. Gondoljunk csak arra, a hazaáruló, a szovjettel kokettáló Bajcsy-Zsilinszky Endre is kisgazdapárti vezető volt, hogy mégis nagy fölénnyel ők győztek, az annak tudható be, a felhozatalból valóban ők voltak a leginkább jobboldaliak és nemzetiek, a Mérce ekképpen konstatálja:

„Így alakult ki az a helyzet, hogy a demokratikusan is kiélhető nemzeti konzervativizmus és a politikai katolicizmus szavazótábora csak a kisgazdapártban találhatott – legalább ideiglenes – politikai otthonra.”

Majd így lelkendeznek: 

„Az első szabad választás: 1945 vagy 1990? Az általunk feltett kérdésre egyértelműen 1945 a vállalt válasz. Az adott történelmi körülmények között – s mindig csak ilyen van – az 1945. évi nemzetgyűlési választásokat szabadnak, tisztának és demokratikusnak tartotta a korszak mindhárom meghatározó tényezője: az ország lakossága, az antifasiszta koalíció vezető hatalmai (Szovjetunió, USA, Nagy-Britannia) és a nemzetközi sajtó is. Ellenérv szokott lenni, hogy egy megszállt országban nem lehet szabad választásokat tartani. Kiváló ellenpélda erre Olaszország, majd később az NSZK választásai, ezek az országok angolszász megszállás alatt állottak, mégsem merül fel velük kapcsolatban, hogy a választások nem felelnének meg a korabeli demokratikus sztenderdnek.”

Igazán bagatell ellenérv, hogy ugyan mi különbség volna egy angolszász és egy szovjet megszállás között? Talán ezt ők maguk sem hiszik el, mindenesetre a történelem tökéletesen aláhúzta azoknak a kételyeit, akik már akkor sem érezték túl szabadnak a levegőt. Hogyan is érezhették volna, miután a Vörös Hadsereg kifosztotta az országot, megerőszakolta a magyar lányokat és asszonyokat, ezt józan ésszel elgondolni nem lehet, ehhez tényleg kommunistának kell lenni.

De a legnagyobb skandalum még hátra van, ugyanis, mint írják:

„Az 1945-ös választásoknak is vannak fogyatékosságai, de ezek mértéke nem kérdőjelezi meg a fenti állításunkat. A legjelentősebb említésre méltó fogyatékosság a német nemzetiség választójogtól való megfosztása volt. Mindazok, akik az 1941. évi népszámláláson német nemzetiségűnek, vagy német anyanyelvűeknek vallották magukat, minden másra való tekintet nélkül elvesztették választójogukat.”

Tehát apró fogyatékosság szerintük, hogy pusztán etnikai alapon kizártak a választásból több százezer embert. Az 1941-es népszámlálás adatait böngészve látjuk, 274 ezren vallották magukat német származásúnak, és 192 ezren nyilatkoztak úgy, hogy anyanyelvük a német. Természetesen átfedés lehetett, de nem minden esetben. Nagyon sokan voltak, kik magukat magyarnak vallották, de német anyanyelvvel. Bárhogyan is, már önmagában ez a tény alkalmas arra, hogy az 1945-ös választásokat nem tartsuk tisztának.

Annak pedig külön megvan a maga bája, hogy a napokban azon háborgott a Mérce, hogy Dúró Dóra írni és olvasni tudáshoz kötné a szavazati jogot (komolyan, rajtuk kívül ezzel ki nem ért egyet?), de történelmi viszonylatban a hazai németség kollektív bűnösségének elve csuprán „apró fogyatékosság”!

A világ, ahogy a Mérce látja: négereket verő magyar rendőrök?

Szerintünk viszont egy eldöntendő kérdés maradt: fogyatékosok ők vagy gazemberek?

Ismerjük ugyebár a szakállas viccet, három tulajdonságot nem birtokolhat egy ember egyszerre. Ezek a következők: becsületes, intelligens, kommunista. Mert aki intelligens és kommunista, az nem lehet becsületes, aki viszont becsületes és kommunista, az nem lehet intelligens, de aki egyszerre becsületes és intelligens, semmiképpen sem lehet kommunista…

Lantos János – Kuruc.info