A gyászos évforduló elmúlása kapcsán sok fájó emlék felbukkan és kavarog bennem. Nagyon hiányoznak a két világégést végigharcoló nagyszüleim bölcs szavai és intelmei. Hiányoznak a kommunizmus alatt leinternált Apám és Keresztapám mélyreható atyai tanácsai és figyelmeztetései. Hiányoznak azon művelt és intelligens kortársaim, akikkel rövidebb-hosszabb ideig együtt küzdöttem egy jobb, igazságosabb és átláthatóbb világért. (Mindhiába!)

Száz év elmúltával hiányzik, nagyon hiányzik egy nemzetközi hírű Trianon Emlékmúzeum. Hiányzik a "Szabadság" téri Ereklyés Országzászló és emlékmű. Hiányzik, hogy még mindig "békediktátumnak" nevezik ezt a szörnyű trianoni döntést, miközben valódi háborús diktátumként előkészítette és megalapozta a II. világégést. Hiányzik, hogy soha senki sem vitte ezt a szégyenletes döntést az ENSZ és az Európai Unió legfelsőbb döntéshozó testületei elé. Hiányzik azon államok részéről legalább a nyilvános bocsánatkérés, akik egykor meghozták ezt az égbekiáltóan igazságtalan és nemzetromboló ítéletet. Mindmáig kegyetlenül hiányzik a következetes és céltudatos politikai bátorság és elvhűség.

Hiányzik, hogy száz év elmúltával a történelmi ismeretek, a jelképek és szimbólumok szintjén sem tudtuk megszólítani a mai ifjúságot. Hagyományaink tiszteletben tartásával nem tudtuk új, fiatalos, élettel telített tartalommal megtölteni Trianon velünk élő emlékezetét. Hiányzik, hogy nincs kellően pozicionálva és tematizálva a magyar közoktatásban ez a borzalmas és gyászos esemény. Hiányzik, hogy szaporodó köztéri szobraink mellett nincs mértékadó és időtálló filmünk, színpadi drámánk, operánk, oratóriumunk vagy éppen kortárs képzőművészeti anyagunk erről a tragikus, katartikus, ember és jellempróbáló időszakról.

Hiányik, hogy nincs kiemelt kutatóintézetünk, amely folyamatosan szemlézné, vizsgálná és elemezné Trianon máig élő gazdasági, kulturális, szociális és lelki hatásait. Hiányzik továbbá egy önálló minisztériumi ágazat, amely csak és kizárólag az emigráció és a külhonban rekedt magyarok kapcsolattartásával és ügyeivel foglalkozik. Végül, ideje lenne már rendezni a kormányzat és a Magyarok Világszövetsége között fennálló irdatlanul békétlen állapotokat! Ezekben a gyorsan eliramló időkben nem sorolom tovább fájó hiányérzeteimet.

Furcsa bennünk, emberi lényekben az örök élni akarás és a belső lelki lobogás. Most a fájó évforduló alatt és miatt - valamiféle belső kényszerűség hatására -, elkezdtem életfa-képeket készíteni, amelyeket hamarosan megmutatok majd a barátaimnak. Az elmúlt hetekben volt egy furcsa és igen különös álmom is: egy magas hegy tetején hatalmas, kőből faragott, gótikus kalitka állt. Ajtaja kitárva, benne, fogva tartott madárként légiesen ott lebegett a megcsonkolt Magyarország sziluettje. Odakint - a kalitkán kívül -, szintén ott lebegtek és várakoztak az elcsatolt nemzetrészek. Mintha mindannyian arra várakoznának, hogy végre találkozzanak, összeforrjanak és összeölelkezzenek. Ennyi volt ez a realista és szárnyaszegett álom, ami lehet, hogy örök álom marad csupán...