Hivatalosan a mai napon, február 25-én tartják Magyarországon a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Kovács Béla egykori kisgazda politikus elhurcolásának évfordulója ez, lehet vitatkozni azon, vajon miért nem ezt vagy azt választották, miért ekkor, de a lényegen mit sem változtat. Mert gyakorlatilag az év minden napjára juthatna. Inkább töltsük meg tartalommal, mert kötelességünk elmondani, s kötelességük lesz a soron következő generációknak is megemlékezni a világtörténelem eddigi legsátánibb ideológiájának pusztításáról.

Mi, magyarok pontosan tudjuk, mit jelentett a vérgőzös bolsevizmus, kezdve 1919-cel, folytatva 1945-tel, 1956-tal, az azt követő 6 millió abortusszal, és a világ mindazon nemzetei tudják, akikből összetevődik e dicstelen eszme nagyságrendileg 100 milliós halálos áldozata.

A magam részéről egy dolgot kívánok hangsúlyozni az emléknap kapcsán. Talán leírhatom, s ez nem von le semmit érdemeiből és a személye iránti tiszteletemből, de a néhai Csurka István egy alkalommal azt mondta, szüksége volna ennek a nemzetnek egy „tisztességes baloldalra”, ugyanis a „jelenlegi nem az”.

Persze, mikor volt az? És ha soha, vajon miért? Csurka nyilván súlyozta azért a különbségeket, elképzelhető, ő baloldal alatt nem feltétlenül a bolsevikokat értette. Bár ezt már nem tudjuk meg, de ami tény, az tény, évtizedek óta tapasztalom, léteznek nézetek, amelyek úgy tartják, tulajdonképpen a kommunista elképzelések alapvetően szépek és jók voltak, csupán a megvalósításba „csúszott hiba”, emberi gyarlóság vitte félre, ezért torkollott tömeggyilkosságokba.

Merem állítani, a világtörténelem legnagyobb hazugsága ez, és a célkitűzések még borzalmasabbak, még szörnyűségesebbek voltak, mint ami megvalósult belőle, csak azért nem ölthetett teljesen gyakorlati formát az idea, mert olyannyira utópisztikus.

A kora marxizmus, mely még csupán előfutára volt a későbbi lenini, majd sztálini bolsevizmusnak, már igen világosan fogalmazott. A 19. századi kommunista kiáltvány nyíltan hadat üzen a hagyománynak, családnak és magántulajdonnak. Felfogásunkban ez a hármasság alapfeltétele egy egészséges társadalomnak, a „prekommunisták” pedig már igen korai szakaszban célul tűzték ki mindezek kiirtását.

De tényleges eszmei gyökerei a nagynak mondott francia forradalomig nyúlnak vissza, egyazon romboló ideológia állomásai. Francia forradalom, bolsevik forradalom, majd pedig szexuális forradalom, ha úgy tetszik, a kulturmarxizmus, összefoglaló nevükön „68-as ideológiák”.

Valójában Hindy Iván szavainál tökéletesebb, rövidebb és lényeget megragadóbb idézet nem létezik arra, mi ennek az ideológiának esszenciája:

A kommunizmus az én szememben és elképzelésemben csak a rablást, a gyilkosságot, és mindenekelőtt a teljes vallástalanságot és ezen túlmenően az erkölcsi fertőt jelentette.

Örökké őrizzük emlékét mindazoknak, akik áldozatai voltak a bolsevizmusnak, de büszkeséggel gondoljunk azokra is, akik viszont hősökként éltek, haltak, szemben a vörös pestissel. Ilyen volt többek között Hindy Iván is.

S végül, mintegy epilógusként csak hadd jegyezzem meg, hogyan fordulhat elő, hogy 2020 Magyarországán, Tatabányán egy városi megemlékezésen szóhoz jusson egy olyan alak, mégpedig Fekete Miklós MSZP-s alpolgármester, aki az előző rezsimben komoly tisztségviselő volt?

Szégyen a köbön.

Lantos János – Kuruc.info