Nekünk, magyaroknak igen fontos és nagy tiszteletnek örved Kölcsey Ferenc, hiszen ő nemzeti imádságunk, a Himnusz szerzője. Ezért hát szimbolikus értelemben is komoly jelentősége van személyének. Tudják ezt a 21. század egyik legerőszakosabb totalitárius ideológiájának, a genderizmusnak hívei is.

De mielőtt rátérnénk, mi történt pontosan, egy rövid, ámde fontos kitérő.

Ezerszer elcsépelt állítás, hogy a szexualitás magánügy. Ám legyen, akkor viszont mi szükség van nyilvános konferenciákat, felvonulásokat szervezni? Miért kell szivárványos zászlókkal elborítani mindent? Gondolkodó ember előtt aligha lehet kérdés, mert a homoszexualitás – főként a nyugati civilizációban – nemcsak, hogy nem magán-, hanem közügy, de egyenesen ideológiai kérdés. Mégpedig egy olyan világnézeté, melynek nagyon is jól és körülhatárolható céljai vannak. Kezdeti stádiumában még a valóban létező homoszexuális kisebbség dolgait karolta fel, természetesen irracionális módon, majd pedig tovább lépett, és már olyanokat is képviselni szándékozott, melyek a valóságban nem léteznek.

Ezt nevezzük genderizmusnak.

De tökéletesen tetten érhető, miért, ha belső logikájára tekintünk. Mert az nem más, minthogy ezeket a „szexuális kisebbségeket” agresszíven és mindenkor keresztény- és tradícióellenesen, illetve az adott nemzet hagyományos identitásképző elemeit támadva és mocskolva, főként a hagyományos családmodell ellenében kell „védeni és képviselni”. Ezt neveztem el jómagam „nemi bolsevizmusnak”, és ennek az eszmeiségnek a zászlaja az úton-útfélen arcunkba nyomott szivárványos rongy.

E kontextusból érdemes, pontosabban fogalmazva kizárólag ebből lehetséges értelmeznünk a támadást, mit Kölcsey személye ellen intéztek.

Történt ugyanis, hogy az éves természetellenes fajtalankodók felvonulását szervező társaság (Budapest Pride) szivárványos háttérrel ellátott képet közölt a Himnusz szerzőjéről, és kijelentették, ő is „meleg” volt. Ezt a vágyvezérelt hipotézist a következővel igyekeztek alátámogatni. „Ölellek véghetetlen szerelemmel, mint mátkád ölelni soha sem foghat – ez a szív nem a lyánykájé” – írta Kölcsey legjobb barátjának, Szemere Pálnak.

Azon túl, ha naivan azt mernénk hinni, tényleg úgy gondolkodnak ezek a szivárványos felforgatók, hogy magánügy a szexuális hovatartozás, akkor vajon nem mindegy, Kölcseynek mi volt a nemi hovatartozása? Miért kellene akkor ebből hírt gyártani? Kilóg a lóláb. Ezt a sztorit egyébként Nyáry Krisztián hozta be még pár évvel ezelőtt.

De ezen túlmenően viszont az idézet az égvilágon semmit nem bizonyít. Ha csak azt nem, újabb ismérvét tette egyértelművé a homokos propagandagépezet, miszerint egy totalitárius ideológia hangja, hiszen azokra jellemző, hogy nem a tények érdekesek elsősorban, hanem az elképzelt alapvetések. Ha a valóság nem igazodik az elképzelésekhez, az a valóság baja.

Ismerős gondolat ez a régi bolsevik teoretikusoktól, ugye?

Ebben az esetben sem igazán passzol a valóság a vágyakhoz, ugyanis meglehetősen tudománytalan 21. századi szemüvegen át értelmezni egy 19. századi szövegezést, akkoriban ezek a formulák nem bírtak olyan jelentéstartalommal, mint amilyennel a mai, szivárványos mocsokkal bekent „belpesti világban”. Ehhez hasonlókat akár citálhatnának Katona Józseftől vagy Petőfi Sándortól is, bár nem akarunk ötleteket adni.

Viszont azt gondolom, ezt a provokációt a normalitáspártiak közül nem kevesen értékelik egy „benyújtott számlának”, amelynek „kiegyenlítése” egy bizonyos nyári hónapban válhat esedékessé…

Meleg lesz a hangulat.

Lantos János – Kuruc.info