Előző cikkemben A nők menthetik meg Európát! címmel azt tekintettem át, hogy a női princípium hogyan lehet újra építő erő. A múlt századi világégések olyan traumákat okoztak mind a nőknek, mind a férfiaknak, amelyek lerombolták mindazt, amit addig az emberek önmagukról, a családban és a társadalomban betöltött helyzetükről és szerepükről gondoltak. A gyermekeiket megvédeni képtelen apák fájdalma, a szétszakított családok iszonya, a frontra kényszerített, munkatáborba hurcolt emberek magára hagyatottsága társadalmi sokkot is okozott. Különösen, hogy a kommunizmus évei a tagadással, az elhallgattatással, a látszatmegoldásokkal csak még mélyebbre lökték az embereket. Mindezt az örökséget utódokként mi magunk is hurcoljuk a mai napig.

Mindaz a sokk, amit a biztos világ feldúlása jelentett, mindaz a szenvedés, amit elődeink álltak ki, bennünk is ott pusztít még. Hiába próbálták azóta sokan és sokféleképpen újradefiniálni a férfi és az apa szerepét a családban és a társadalomban, és hiába vált nyilvánvalóvá, hogy a régi szerepeket nem lehet visszaállítani, az mégis kikristályosodott, hogy vannak olyan hagyományos értékek, alapvető tulajdonságok, amelyekre szükség van ahhoz, hogy a családok működni tudjanak. A férfi alapvető hivatása, hogy apa legyen, részese az isteni teremtés folyamatának, és az anyagiakon túl elsősorban lelki biztonságot nyújtson a családjának. Theodore M. Hesburgh katolikus pap, a Notre Dame Egyetem elnöke így fogalmaz: „A legfontosabb, amit egy apa tehet a gyermekeiért, hogy szereti az anyjukat.” A harmonikus férfi–nő kapcsolat az, ami meghatározza a férfiak szerepét a mai modern világban is. A statisztikák sajnos nem hazudnak, híján vagyunk ennek a harmóniának, pedig ez a jó és békés, biztonságos társadalom alapja.

A liberális oldal azonban sokféle módon próbálja aláásni ezt a kapcsolatot. Azt próbálják belénk sulykolni, hogy a boldogságunk a gazdagságtól, a szerzéstől és a birtoklástól függ, ezért azt hangsúlyozzák, hogy a gyermek lemondásokkal jár. Ötgyerekes édesapaként bizonyos dolgok valóban kimaradtak az életemből, a kicsikre, nagyokra költött pénzt fordíthattam volna jóléti kiadásokra is, vitathatatlan. De ezt soha nem éltem meg lemondásként, mivel soha nem tudnék összemérni semmilyen pénzen szerzett élményt vagy vagyontárgyat azzal az örömmel, amit a gyermekeim léte jelent számomra. Egyszerűen nincs is egy síkon számomra a kettő. A gyermek csoda, ami rengeteget ad: örömet, szeretetet, boldogságot és hálát. Számomra olyan erős lelki erőforrást jelent, hogy apa lehetek, olyan megtartó erő a tudat, hogy van öt csodálatos gyermekem, ami semmilyen anyagi tulajdonnal sem mérhető össze. Milan Kundera így fogalmaz: „Ha gyerekem van, ez azt jelenti, hogy az emberre szavazok. Ha gyerekem van, ezzel mintha azt mondanám a világnak: megszülettem, kipróbáltam az életet, és olyan jónak találtam, hogy úgy döntöttem, érdemes megismételni.” Az a gondolkodás, amely a vagyontárgyakat előrébb helyezi, mint a gyerekeket, amely új, csillogó, de talmi játékszereket villant fel életcélként felnőtt emberek számára, valójában infantilizálja őket. Nem véletlenül, hiszen az infantilis ember a legbefolyásolhatóbb – és így még arra is képtelenné teszik őket, hogy saját életet merjenek élni. „A teljes élet a családos élet: a fészek. Akinek nincs családja, csak fél életet él: mindholtáig hiányzik neki valami” – írta Gárdonyi Géza. Hogyan várhatjuk el egy fél életet élő férfitól, hogy az egész életet élők dolgában döntsön?

Más módon is megpróbálják elbizonytalanítani az embereket: olyan női és olyan férfiképet tolnak elénk, amelyet látva soha senki nem lehetne elégedett önmagával, mivel ennek magától nem tud megfelelni: sovány, de izmos, drága ruha, szép autó, frissen mosott haj, csillogó fogsor, pálmafák, szivar… A fogyasztói társadalom célja éppen ez: azt sulykolják, hogy ahhoz, hogy valaki közelebb kerüljön ezekhez az idealizált alakokhoz, még meg kell vennie egy terméket, még be kell fizetnie egy kezelésre. Az önmagukkal elégedetlen emberek frusztrálttá és döntésképtelenné válva bennragadnak a valódi vagy virtuális mamahotelek világában. A multikulturális sokszínűség álarca alá bújt emberek mindent megtesznek azért, hogy a férfiakat elbizonytalanítsák: olyan újfajta férfiidolt kreálnak, amely tétova, lelkileg elgyengült és labilis – és mindez majd párkapcsolati devianciák sokaságához is vezet.

Ha azonban képesek vagyunk arra, hogy azzal a szeretettel nézzünk önmagunkra, ahogy Isten néz ránk, képesek leszünk nemet mondani a ránk erőltetett hamis képeknek. Képesek leszünk hinni a saját értékeinkben, bízni önmagunkban és abban, hogy képesek vagyunk a saját valódi igényeink alapján párt találni.

„A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed” – írta Robert Schuman. Schuman Európa gondolkodásmódját gyakorlatilag az evangéliumi irányelvek szerint képzelte el. Ezek az evangéliumi, keresztény irányelvek tiszták, és megteremtik egy olyan koherens erkölcsi és szociális rendszer alapjait, amit a demokráciában is alkalmazni lehet. Ennek egyik alapja a hitében és önazonosságában erős férfi.

„A kereszténység nemcsak hitrendszer, hanem egyben világnézet, azaz részleteiben kidolgozott kulturális szemlélet és társadalomtudomány is, amely gyakorlati útmutatást jelent a társadalmi és gazdasági élet számtalan területén” – fogalmazta meg Barankovics István. Jézus tanítványait az elköteleződés, a remény és a bizalom jellemezte: hittek Jézusban, a tanításában és abban, hogy annak társadalmi kisugárzása is lehet. A liberális demokráciák, amelyek nyitottnak és toleránsnak hirdetik magukat valójában az emberek elbizonytalanítására és félelemben tartására alapoznak azáltal, hogy megkérdőjeleznek minden értéket, így a férfi eredeti férfiasságát. Ma már vannak női hölgyek mellett férfi hölgyek is, divat lett deviánsnak lenni. Ezek a moslékjellemek ömlenek mindenhonnan. A médiá­ban is ez a kép rajzolódik ki, a példaadó férfiaknak, családos, boldog nagycsaládos, tisztes férfiaknak hovatovább nem is jut hely.

Keresztényként, felelős polgárként, férfiként, férjként azonban képesnek kell lennünk Krisztus-követő feladataink ellátására a családban és a társadalomban egyaránt. A férfiak azzal menthetik meg Európát, ha ők is a családban, a párkapcsolatban és a gyermekek számára a megfelelő szeretetháttér biztosításában teljesítik ki magukat. A mai férfi is akkor lesz képes a társadalmat – akár egész Európát – átformálni, ha a nők értékteremtő képességének és az anyai hivatás méltóságának elismerésével tud tisztán a női nem felé fordulni, hittel megélt párkapcsolattal erős lelki, szellemi köteléket biztosítani családjának, szűkebb közösségeinek, amelyek így együttesen újra tartóoszlopaivá lehetnek egy országnak és a kontinensnek is.

Kiss Antal - Magyar Hírlap

A cikk elején említett előző írás:

A nők teremthetik újjá Európát

Az elmúlt hetek a Magyarország elleni támadássorozatokról szóltak. Több fronton vívnak ellenünk háborút, legfontosabb értékeink megsemmisítésére készülnek. A helyzet még annál is rosszabb, mint amilyen a 20. századi világégések után volt. Európa 1945-ben romokban hevert, de a férfi és a nő egymást beteljesítő kapcsolata, a házasság és a legerősebb megtartó erő, a család értéke kikezdhetetlen maradt.

Ma állnak az épületek, általános az európai jólét, de romokban hevernek az alapvetőnek hitt emberi, társadalmi értékek. Azt az alapot akarják lerombolni, amire több mint ezer évvel ezelőtt Szent István királyunk építette a nemzetet, és ami a legvészterhesebb időkben is erőt adott, hogy kitartsunk, és hitet, hogyha kell, újrakezdjük. Veszélyben vagyunk, mert a métely a nemzet legbensőbb értékeit támadja. Ezek a támadások több irányból, a liberalizálódott Európából, a kozmopolita magyar értelmiség és a muszlim migránsok felől egyszerre érkeznek.

Éva, a népek anyja

Beletörődünk abba, hogy a családról és a nőkről való gondolkodás elveszíti keresztény jellegét? El tudjuk fogadni azt is, hogy lányainkra már az iszlám nőkép szerint tekintsenek, hogy olyan tárgyakként kezelik majd unokáinkat, akiket – ahogy azt a migránsoknál látjuk – pajzsként előre lehet tolni a veszélyben, eszközökként használni a célok elérésében? Képesek vagyunk belenyugodni abba, hogy a magány és az elidegenedés legyen a társadalom jövőképe?

De mielőtt ezekre a kérdésekre válaszolnánk, tekintsük át együtt, hogy a Biblia milyen nőképet tár elénk. Az ószövetségi tanítás szerint a nő küldetése Isten tervében, hogy életet adjon: már az első asszony neve is a hivatására utal: Éva „az élők anyja”.

Mária, az istenszülő, az ANYA kevés helyen szerepel a Bibliában, de Jézus a földi életben töltött harminchárom évének mérföldköveinél jelen van. A születés, a tanítás, majd a csodák kezdete és a halál: Mária jelenléte mindig a leglényegesebb pontokon kristályosodik ki. „Íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék!” – Mária e szavakkal éli meg a női lét valódi misztériumát és méltóságát: szerepet kapott Isten tervében.

Jézus születésekor a pásztorok adják hírül az Úr angyalának szavait: „És mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek nekik. Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében.” Odaadó, szemlélődő, lényeglátó, aki a magasabb igazságok megismerésére hivatott. De ha szükséges, ebből a csendes, tanúságtevő szerepből egy pillanat alatt képes kilépni, és rögtön kiderül, hogy elfogadó szelídsége mögött hatalmas erők vannak. Bátran kérdez az angyaltól, határozottan szól Jézusnak is a kánai menyegzőn.

Ez a képesség minden nőben megvan. A nők odaadó és meghitt hátországot építenek, de ha kell, képesek előre lépni, és a legerősebbnek, legkeményebbnek lenni – mint ahogy a 20. századi világégések után történt, amikor a nők újrateremtették Európát.

A 20. század legnagyobb vesztesei a nők voltak. A meggyalázott, megkínzott nők szenvedése felfoghatatlan. Elvesztették apjukat, fivérüket, fiaikat, özvegyen maradtak. A menekülő, az elhajtott, az elhurcolt asszonyok nőiségükben is szenvedtek: az anyák, akik utolsó erőfeszítéseikkel is gyermeküket emelték karjaikba, akik feláldozták magukat, hogy lányaikat mentsék, akiket újra és újra meggyalázott az ellenség. De az önmagából kifordult világ, a háború és az erőszak pusztítása, a megszállók brutalitása sem tudta kiölni a nőkből azt az erőt, amellyel hivatásukat és küldetésüket teljesítik be. Isten tervének részesei: életükhöz hozzátartozik a születés – de az újjászületés is. Szűz Mária elkísérte Jézust a keresztúton, de utána találkozott a feltámadott Jézussal.

A 20. század világégései után a nők mentették meg Európát. Minden szörnyűséggel dacolva képesek voltak újra igent mondani az életre. Újrateremtették a családokat, újraépítették a közösségeket, megteremtették a társadalom és a nemzet életét. Az ő csodálatos erejük nélkül a kontinens belefulladt volna a pusztítás mocskába.

A mai európai nők azonban újra olyan helyzetben vannak, mint a világégéskor: a vadidegen kultúra betörésével ugyanolyan védtelenné és kiszolgáltatottakká váltak, mint annak idején. És csak ők képesek arra, hogy újra megmentsék Európát. Most is háború zajlik: kultúrák háborúja. Kétezer éves keresztény értékeink ellen indítottak háborút. Ez a harc mindenkit megszólít – és vannak nők, akik jó válaszokat adnak: vállalják, hogy újrateremtik Európát. „A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani. Sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre” – írta Teréz anya, aki megszentelt életet élő szerzetesnővérként is igazi anyaként élte meg hivatását. Azok a nők, akik igent mondanak a szeretetre, anyaként – vér szerint és szív szerint, akár édesanyaként, akár örökbefogadó anyaként – gondját viselik a rájuk bízott életnek, a teremtő Isten képmásainak, és vállalják a gyerekneveléshez kapcsolódó értékközvetítői szerepet is. Ez maga a teremtés folytatása. Lehet ennél magasabb szintű kiteljesedése az embernek? Isten azért bízta a nőkre, mert a nők olyan képességekkel is rendelkeznek, amelyek a férfiaknak nem adattattak meg. Ilyen képesség a mélyebb összefüggések és a magasabb valóság meglátásának misztériuma.

Ősi erő, mély tudás

„Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: »Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!« Az Úr azonban így felelt neki: »Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.«”

Mária és Márta alakja a női lélek két felének jelképe. Márta a női lélek tevékeny, Mária pedig a szemlélődő, a dolgokat mélyebb összefüggéseiben vizsgáló lélekrész megjelenítője. A keresztény tanításban Jézus Máriát emeli ki, mint aki a magasabb valóságot meglátni képes komponense a nőnek. A mai világ a nőt tevékeny nőként, munkavállalóként ismeri el, de nem kíváncsi a nőre mint anyára, aki a világ mélyebb összefüggéseit, mélységeit is átélni és felismerni képes. Az a nő, aki nem tud ráébredni arra, hogy küldetésének van egy magasabb, emelkedettebb része is – az vállalja kevésbé az anyaságot. A nő, aki gyereket vállal, a teremtő Isten képmását hozza a világra.

Ez a képesség a nő misztériumának és méltóságának alapja, de a mai közvélekedés a nőnek ezt a csendes, tanúságtevő szerepét nem fogadja el, nem tekint rá kitüntetett figyelemmel, ahogy értéket teremt a gyerekek nevelésében. Pedig ez az ősi erő, ez a mély tudás minden nőben megvan, de ha a világ kiöli a magasabb valóságra nyitott és ezt felismerni képes oldalukat, akkor nem tesz mást, mint amit a kommunizmusban: megfosztja őket valódi küldetésüktől és hivatásuktól, és pusztán dolgozó nővé silányítja őket.

A tevékeny nő, aki most a világ ideálja, mindent előrébb helyez, mint a gyermeknevelést, és számára a gyerekvállalás is egy tevékenységgé válik – ráadásul a tevékenységi sora utolsó, kötelezőnek vélt darabjává a diploma, a nyelvvizsgák, a külföldi utak, a kocsi, a lakás, a kutya megszerzése után.

A nő egyensúlya tartja össze a családokat és a közösségeket, építi a társadalmat és a nemzetet. Ez az egyensúly megbomlott, ezt látjuk, érezzük a jelen értéktorzulásában, zűrzavarában, a média és a celebvilág torz ideáljaiban. A rend csak akkor fog helyreállni, ha a tenni vágyás, a tetterő és a mélyebb valóság felismerésének képessége egymásra épül: ha a tevékeny és a szemlélődő, lényeglátó nő egyensúlya visszaáll. Ez azonban a férfiak felelőssége és feladata is.

Ha megnézzük, hogy az egyház alapítója, Jézus milyen szerepet szánt a saját édesanyjának, azt látjuk, hogy az anyaságot adta neki legfontosabb küldetésének. „Asszony, íme, a te Fiad”; „Íme a te anyád!” – e szavakkal bízta Jánost Szűz Máriára és Szűz Máriát Jánosra.

A férfiaknak abban kell segíteniük a nőket, hogy az anyai hivatásukat érezhessék a legfontosabbnak. A keresztény gondolkodás minden nőre anyaként tekint: mint a világ kiteljesítésének eszközére. Ahogy Jézus azt adta feladatként Jánosnak, hogy Szűz Máriára mint anyára tekintsen, úgy tekintünk mi is anyaként minden nőre, hiszen a világ újrateremtésének részesei.

A férfiak felelőssége

A magából kifordult társadalomban azonban a férfiaknak először ezt el kell fogadniuk önmagukban, mert a nőkben már nem az anyát, hanem a munkatársnőt, a szakmai vetélytársat látják. A genderelméletek, a női egyenjogúság túlhangsúlyozása nagyon sok társadalmi és pszichológiai problémát okoz, többek között a férfiak súlyos identitástudat-válságát. Tudatos folyamatról van szó, amelynek célja a keresztény tanításon alapuló férfi- és nőkép, a család megsemmisítése? Igen, igen, igen! Mondjuk ki!

Ebben a felfordult világban a férfiak feladata, hogy helyreállítsák a saját erejüket, önbizalmukat és társadalmi szerepüket. Olyan erős, magabiztos, határozott férfiakra van szükség, akik képesek az elköteleződésre, örülnek a családnak, és hálásak a gyermekeikért.

Férfi és nő Isten tervében kölcsönösen teljesíti be egymást. A férfi felelőssége, hogy a nőnek lehetősége legyen arra, hogy felfedezze önmagában a máriai oldalt, és a férfi feladata, hogy elismerje ezt az értékteremtő képességet, és visszaadja az anyai hivatás méltóságát. „A nőben mindig az anyát tiszteljük. [...] A Végtelenség láthatatlan örök folyama érint meg mindig, ha anyát látok. Isten gyümölcsfája ő. Őrá száll virágul a Végtelenségből jött lélek. Az ő szíve véréből sző magának testet. Mindig érzem, hogy Isten megbízottja ő.” (Gárdonyi Géza)

Igen sok erőt, kitartást, szeretet, elfogadást kívánok magunknak, férfiaknak!