Van, hogy a sors különös fintora révén mi, magyarok egy évben, ugyanabban a hónapban emlékezhetünk hol dicsőséges, hol pedig szomorú, esetenként pedig kimondottan szégyenteljes évfordulókra. December három ilyen eseményt is tartogat számunkra.

Erdély elbitorlásának kezdete

December 1-én, immár 101 évvel ezelőtt zajlott le az úgynevezett „gyulafehérvári román nemzetgyűlés”, melyben kimondták csatlakozási szándékukat Romániához. Mármint teljes Erdélyét, mintha abban kizárólag ők lettek volna illetékesek, az ott élő más nemzetiségek igényeit mintegy semmibe vették.

Ahogyan továbbra is semmibe veszik, még annak tükrében is, hogy éppen a gyulafehérvári gyűlés deklarálta azokat a kisebbségi jogokat, melyek a magyarokra is vonatkoznának, amelyeket egy évszázad alatt sem sikerült a gyakorlatba átültetniük.

Többek között ezt olvashattuk az 1918-as határozatban:

„Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben. Egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az Állam minden felekezete számára.”

Az ismert, utólag román trikolór színeire átretusált fotó… (kép: erdely.ma)

Ebből lényegében vajmi kevés valósult meg, sőt, a román politika ezt a dátumot kellően feltupírozta, nemzeti ünneppé tette, és amint olvastuk a napokban, Traian Basescu, volt román államelnök kerek perec kijelentette: „biztosan nem fogjuk elfogadni, hogy a kisebbségi népesség Romániában autonómiát kapjon.”

Majd hozzáfűzte, szerinte a magyar-román kapcsolatok „rendben vannak”, csupán egy a baj, hogy „a magyar vezetésű helyi hatóságok elutasítják a nemzeti ünnepünket. Ha ezt nem orvosolják, akkor nagyon valószínű, hogy mi is hasonlóan fogunk reagálni, és nem fogjuk elismerni a magyar nemzeti ünnepeket.”

Szó se róla, nem képezheti vita tárgyát, becsületes, tisztességes magyar ember semmilyen módon nem tekintheti ünnepnapnak december 1-ét. Egyértelmű gyásznap. További érdekesség a dátum kapcsán, az „őszirózsás forradalom” forgatagában hatalomra jutó „vörös gróf”, Károlyi Mihály és kormánya kötelezte a Magyar Államvasutakat arra, biztosítsanak ingyen utazási lehetőséget a „román nemzetgyűlésre” igyekvőknek…

Régi hagyomány tehát a bolsevikoknál és általában véve a baloldalon a nemzetárulás, ezt a „nemes” hagyományt pedig folytatták és folytatják kései utódiak is, mind a mai napig.

Hazaárulás mesterfokon

Például 2002-ben, mikor az akkor regnáló MSZP-kormány meghívására érkezett Budapestre Adrian Nastase, akkori román miniszterelnök, hogy aztán a „magyar” miniszterelnökkel, Medgyessy Péterrel közösen, pezsgővel koccintva üljék meg a román nemzeti ünnepet. Erdély elszakítását. A fővárosi Kempinski Hotel előtt, ahol gyomorforgató hazaárulás megtörtént, nagyjából öt-hatszáz ember gyűlt össze tüntetni Medgyessy ellen. Hatalmas rendőri jelenlét volt tapasztalható, „műveleti területté” nyilvánították a környéket, egy embert pedig egy kisebb dulakodást követően elő is állítottak.

Jól esett poharat üríteni hazánk ellen (kép: magyarnemzet.hu)

Érkezése után Nastase kijelentette, reméli, "túllépnek azon a múlton, amely Románia számára az 1918-ban történt újraegyesülés örömét, de Magyarország számára mást jelenthet"

Hogy aztán Medgyessynek mi volt a valódi motivációja, szimplán gazember, vagy ilyen szinten dilettáns, nem tudni. Beszélték róla, mivel a bankszakmából érkezett, ahol szokás az év végén fogadást tartani azokkal a banki vezetőkkel is, kikkel egész évben ádáz küzdelmet vívnak, azt gondolhatta, ez működik a politikában is, ám a végeredmény szempontjából édes mindegy. És akkor még nem is sejtettük, két esztendő múlva decemberben még innen is volt hová süllyedni.

A szégyen napja

2004-ben ugyan nem december 1-én, de meglehetősen közeli időpontban, 5-én tartották meg a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett ügydöntő népszavazást. A kérdés így szólt:

„Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?”

Ekkoriban már nem Medgyessy Péternek, hanem Gyurcsány Ferencnek hívták Magyarország miniszterelnökét. Lelki mozgatórugóit már aligha kell kutatnunk, a modern kori Magyarország egyik legelvakultabb és legmeggyőződésesebb magyargyűlölőjéről van szó.

Magyargyűlölet (kép: spiler.blog.hu)

Ennek megfelelően Gyurcsány és az MSZP kőkeményen beszállt a kampányba, teljes erővel uszítva a határon túli magyarok ellen. De ne feledkezzünk meg az SZDSZ-ről sem, akik szintén határozottan és nyíltan foglaltak állást a kettős állampolgárság megadásával szemben. Fodor Gábor az SZDSZ novemberi tanácskozásán óvott a „nemzetállami eszme” erősítésétől és nem szavazatra biztatta a párt tagságát. Az SZDSZ hangsúlyozta annak veszélyét, hogy a határon túli magyarok nem adózó, de jogaival élő tömegként jelennek majd meg, ezzel túlterhelve a magyar államháztartást. Kuncze Gábor a szocialistákhoz hasonlóan felelőtlen és a magyarok közé „éket verő” eseményként nyilatkozott a népszavazásról.

Valójában ezt az éket ők verték be, mégpedig olyan sikeresen, hogy aztán bár nagyjából 1,6 millió ember szavazott igennel, s persze mellette másfél millió (ez is döbbenetes szám) nemmel, összességében nem érte el a részvételi arány az 50%-ot, így a népszavazás érvénytelen maradt.

Egy alkalommal, mikor Kolozsváron fogadta Kádár Jánost Ceausescu, Kádár jóformán még a vonatról sem tette le lábát, a román diktátor sietve ment üdvözölni, kezet fogott vendégével, és nem mulasztotta el széles mosollyal közölni vele:

„Isten hozta ezen az ősi román földön!”

Kádárnak egyetlen szava sem volt. Visszamosolygott. Ez az egy jelenet hű keresztmetszetét adja a magyarországi bolsevikok és a mai napig velünk élő utódaik által képviselt szellemiségének.

Lantos János – Kuruc.info