Ugrás a cikkhez
Reklám

Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) kuratóriumi elnöke legutóbb arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy szeptemberben elindul a „másodgenerációs holokauszt-túlélők” támogatása. Az ősatyák földjéről alig egy évtizedes lét után Magyarországra visszatért Szabó korábban a Fidesz aktív politikusa volt, s most reméli, hogy a kormány is kiveszi részét az általa is egyedülállónak mondott kezdeményezés anyagi támogatásából. Augusztus 20-án átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkereszt (polgári tagozat) kitüntetést, s ezért aztán semmi kétség nem fér ahhoz, hogy pártunk és kormányunk az ő kedvéért is belenyúl - a mi bugyellárisunkba.



Szabó György

Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) kuratóriumi elnöke, korábban Budapest XIII. kerületében a Fidesz önkormányzati képviselője, a KDNP Barankovics István Izraelita Műhelyének alelnöke akkor került be igazán a hírek folyamába, amikor 2008-ban „antifasiszta tüntetést” szervezett az újlipótvárosi Hollán Ernő utcában. Szabó 1989-ben vándorolt ki Izraelbe, amikor ezt már különösebb gond nélkül megtehette, majd később vissza is lehetett jönni az antiszemita magyarok országába. Számára is inkább Magyarország jelenti az ígéret földjét, ezért vissza is jött, méghozzá izraeli feleségestül. Budapesten tüstént bekapcsolódott a Fidesz politikai tevékenységébe és a zsidó közösségi életbe. Állítólag az izraeli felesége ráhatására szentesedett meg, s az elmúlt esztendőkben a Fidesz másik kitartottja, Köves Slomó óbudai zsinagógájába jár imádkozni.



Szabó György a Siratófallal, Budapesten

Szabó György a Mazsök elnökeként már 2018 februárjában fölvetette a magyarországi zsidóságot nyomasztó, s megoldásért kiáltó súlyos problémát, miszerint nem csak maguk a holokauszt-túlélők (teljesen mindegy, hogy hol és milyen körülmények között, de éltek a második világháború éveiben – a szerk.), hanem azoknak a gyermekei, tehát az úgynevezett „másodgenerációs holokauszt-túlélők” is súlyos egészségügyi, főleg pszichés problémákkal, s az ezzel járó anyagi gondokkal küzdenek. (Nem is beszélve a "harmadgenerációs holokauszt-túlélő leszármazottakról"... - a szerk.)  Ezért aztán az 1945 és az 1960-as esztendők eleje között született zsidók is sürgős támogatásra szorulnak. A Mazsök a támogatás szükségéről már tavaly meghozta a döntést.



Szabó György kevesebb arcszőrzettel, még antifatüntetés-szervező korszakából (kép: Piroslapok)

Nem is értjük, hogy a döntést követően miért és mire várt ilyen sokáig a Mazsök, illetve annak kuratóriumi elnöke, Szabó György. A Kossuth Rádió 2019. augusztus 9-én sugárzott zsidó felekezeti műsorában Szabó végre nagyobb nyilvánosság előtt is kifejthette a „második generációs holokauszt-túlélők” megváltására vonatkozó elképzeléseit. Elmondta: A Mazsök kuratóriuma megszavazta, hogy a túlélők gyermekei, tehát a második generáció gyermekeiről is gondoskodni kell. A támogatás az idén szeptember elején indul, azaz megkezdődik a támogatást igénylők jelentkezésének fogadása, adatainak rögzítése, majd döntés születik a szolgáltatás formájáról és mértékéről. Szabó hangsúlyozta, hogy nem pénzbeli juttatásról van szó, hanem szociális rászorultság esetén szóba jöhet lakbér- és rezsiköltség-támogatás, egészségügyi szolgáltatások, jogi tanácsadás, élelmiszercsomagok adományozása, takarítás elvégzése, otthon ápolás etc.



A Burg Hotel, a Mazsök egyik drága ingatlanja Budapesten, az I. kerület, Szentháromság téren

„Minden ellenkező híresztelésekkel ellentétben a Mazsök a saját vagyonából, s nem kormányzati vagy hitközségi pénzekből finanszírozza mindezt”, mondta Szabó, elhallgatván azt, hogy vagyonának jó részére a Mazsök nem a Likud, hanem a Fidesz jóvoltából tesz szert. Ezután megszólalt a Magyarországra szintén Izraelből visszavándorolt Breuer Péter, a budapesti kormány zsidóügyi tanácsadója (az ő és riportalanya megszólalását eredeti valóságában idézzük – a szerk.):

„A kérdés az, hogy a későbbiek során sikerül-e a magyar kormányszerveket  is meggyőzni, hogy forrásaikból tovább támogassák ezt az egyedülálló vállalkozást?”

„Én úgy gondolom, hogy mindenképpen folytatásának kell lennie ennek a támogatásnak. Az, hogy milyen forrásból, egyelőre másodlagos. Nem zárjuk ki azt sem teljes egészében, sőt, hogy a kormányzati oldalról valamely támogatás érkezzen”

- jelentette ki Szabó György, aki a rádiónyilatkozat után tíz nappal, Szent István király ünnepe alkalmából a Magyar Érdemrend Lovagkereszt (polgári tagozat) kitüntetést vehette át az Országházban. A kitüntetést átadó Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a következő szavakat mondta: Büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország Európa egyik legősibb államaként ma is létezik, szabadon él és jövőt tervez, amelyben minden magyarnak helye kell, hogy legyen, éljen bárhol is a világon”.

Végül, óvatosan bár, de feltesszük a kérdést: mikor és melyik zsidó szervezet kér bocsánatot, vagy ajánl föl jóvátételt a keresztény magyar emberek tízezreit megnyomorító, megkínzó, bebörtönző, egzisztenciálisan és intellektuálisan tönkretevő, az 1945 után főleg zsidók létrehozta, irányította és működtetett állami terrorszervezetek cselekedeteiért?

Kuruc.info

Kapcsolódó: Kóser kultúrcsomag





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából