Meggyőződésem, ha a rendszerváltás utáni cigánybűnözés témaköréről beszélünk, ha abból az aspektusból közelítjük, hol kapott igazán rossz irányt a kérdés kezelése, ha azt vizsgáljuk, vajon hol kezdődött, akkor megkerülhetetlen egy város, egy dátum, egy áldozat.

Mégpedig Kecskemét, 1993. augusztus 23-a és Kiss Norbert. Ha cigánybűnözés alatt a köréje fonódó jelenséget is tárgyaljuk, márpedig ezt kell tennünk, hogy különböző liberális „jogvédők” az elkövetők „kisebbségi mivoltára” való hivatkozással enyhíteni, elmosni igyekeznek a bűnt, akkor ez a későnyári nap jelölhető meg kezdőpontjaként annak a hosszú és fájdalmas folyamatnak, mely mind a mai napig tart.

Mert az kétségtelen, a cigányságnak korábban is létezett egy olyan rétege, mellyel az együttélés finoman szólva is problémás volt, de addig az nem, vagy csak minimális mértékben találkozott azzal a liberális törekvéssel, mely a cigányságot etnikai pajzsként tolja maga előtt – a magyarság ellenében.

De utazzunk vissza az időben 26 évet! A „hírös város” egyik forgalmas utcáján történt az eset, a kora esti órákban, tehát még világosban, amikor az akkor 16 esztendős Kiss Norbert, ki egyébként hazafias meggyőződését ruházatán keresztül is felvállalta, két társával konfliktusba keveredett a közeli kocsmából előjövő 3 cigány származású bűnözővel. A támadók idősebbek voltak, egy fakaróval - melyet a földből kaptak ki, amit az éppen akkor ültettet facsemete végett volt leszúrva -, olyan erővel sújtottak a földön fekvő magyar fiú mellkasára, hogy azonnal szörnyethalt.

A gyilkosok a Kanalas és a Sztojka családból kerültek ki, és döbbenetes módon a bíróság az elsőfokú ítéletet, ami jóval súlyosabb volt (7 év, persze még ez is kevés), az elkövetők „hátrányos helyzetére” való tekintettel enyhítette. Ami annyit jelentett, hogy a gyilkos 3,5 évet, a felbujtó Kanalas Mária pedig 3 (!) hónapot kapott. Tudomásom szerint ő volt, aki azt kiabálta, „Üsd agyon!”. A másodfokú ítélethirdetéskor egyébként már az MSZP-SZDSZ-kormány uralkodott az országban.

Helyi szinten az a fa, melynek a tövében történt a rémálomszerű gyilkosság, egyfajta zarándokhellyé változott minden év augusztus 23-án, ugyanis az egykori barátok, bajtársak folyamatosan lerótták kegyeletüket virágokkal, mécsesekkel, koszorúkkal. Egyébként azt is tegyük hozzá az igazság kedvéért, hogy a 90-es évekből rengeteg történetet lehetett hallani, hogy az aljas, gyáva és brutális gyilkosság, maradjunk annyiban, nem maradt viszonzatlan a hazafiak részéről.

Bár koromnál fogva személyen nem ismerhettem Norbertet, de kecskeméti hazafiakkal együtt több alkalommal, a 2000-es évek elején részt vettem ezeken a zárt körű megemlékezéseken. Majd pár évvel később, 2008 és 2011 között a Pax Hungarica Mozgalom tagjaként szervezőként, felszólalóként is jelen voltam több, nyilvános megemlékezésen.

Őszintének kell lennünk önmagunkhoz, valljuk be, sajnos az utóbbi időben méltatlanul feledésbe merült Norbert emléke. Pedig idén tavasszal szembesültem vele, hogy az esetről ennyi év távlatából is többen tudnak, mégpedig olyanok, kik nem is helyiek. Áprilisban, mikor a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és a Mi Hazánk közösen szervezett megemlékezést Kecskemét főterén a Rongyos Gárda megalakításának 100. évfordulóján, a rendezvény végeztével a vármegyés bajtársak olyan kéréssel fordultak hozzám - aki bár már nem él Kecskeméten, de mégis szülővárosom, itt nőttem fel -, hogy mutassam meg nekik a helyet, ahol történt egykor gyilkosság, és ismertessem néhány szóban, mit tudok a történésekről.

Arra biztatok mindenkit, ha teheti, ezen a napon helyezzen el egy mécsest vagy virágot a tett helyszínén, a helyieknek biztos nem kell bemutatni, hol történt (a Rákóczi út főtérhez közelebb eső harmadában.)

Már csak annál is inkább, mert Norbert halála két dologra mutat rá. Egyrészt arra a jelenségre, miért is kapnak vérszemet a cigánybűnözők, ugyanis az eset tulajdonképpen még fényes nappal történt, egy rendkívül forgalmas részen a belvárosnak. Nyilván voltak előzményei az összetűzésnek, és nem volt senki, aki oda mert volna menni, hogy megakadályozza a tragédiát. Mint ahogy az is nagyon szomorú és lesújtó, ha egy magyar azt látja, hogy az utca túloldalán cigánybűnözők kipécéznek maguknak egy magyart, sajnos fájdalmasan ritkán sietnek a segítségére.

Pedig a cigánybűnözők ereje a mi gyengeségünk, az önvédelemre való készség gyengülése.

A másik pedig az, a rendszerváltás után talán ez volt az első olyan eset, ami áttörte a hallgatás falát, és ahol szinte deklaráltan érvényesült a „pozitív diszkrimináció” elve, melyből egyenesen következett az újkori magyar történelem egyik legkártékonyabb társaságának, annak elnökének gondolata, a „megélhetési bűnözés”. 1993. augusztus 23-án léptünk rá arra a tragikus útra, mely azóta olyan borzalmas kövekkel van kirakva, mint Olaszliszka, Veszprém vagy akár Kiskunlacháza, a sor napestig folytatható. Azóta egyetlen egy kormány nem regnált, amely ehhez a kérdéshez hozzá mert volna nyúlni.

Bőven itt az ideje, hogy ez a jövőben másképpen legyen.

Mert ezt a problémát nem fogja felszámolni sem az „érdekelvű jobboldal”, sem pedig a balliberális összeborulás, szükség van tehát a harmadik útra.

Rendet az országban, le a cigánybűnözéssel!

Emlékezzünk Kiss Norbertre az Egészséges Fejbőr, Emlékezz c. dalával, melynek dalszövegét Domokos Endre János szerezte:

Lantos János – Kuruc.info