Ugrás a cikkhez
Reklám

„Ich bereue nichts”, azaz „nem bántam meg semmit” – mondta nürnbergi tárgyalása során Rudolf Hess, akit gyakran csak a „béke mártírjaként” szoktunk emlegetni. Igazából már ez az egy mondat elég indok lenne arra, hogy miért tartom Hesst az egyik legkiválóbb német nemzetiszocialista politikusnak. Példaképeket, illetve olyan emberek, akik munkásságára egy az egyben fel lehet nézni, nem könnyű találni. Rudolf Hess viszont pont ilyen, aki egyaránt tanúsított végtelen alázatot és fegyelmet politikai pályafutása során, majd a nürnbergi tárgyalása során is.

Hess politikai pályafutása előtt azt az utat járta be, amit olyan sokan mások is későbbi társai közül. Az I. világháború alatt többször megsebesült, a vereség után kommunistaellenes szerveződésekben tevékenykedett, majd Hitlerrel való megismerkedése után a kezdetektől mellette állt és segítette a későbbi Führert a harcában, hosszú útra indulva a politika világában. 1933-tól a legmagasabb rangokat érte el, egészen a birodalmi miniszterségig jutott.



Rudolf Hess arcképe (fotó: Wikimedia / Bundesarchiv)

Ha valakivel Rudolf Hessről beszélgetek, a nagy többségnek Nagy-Britanniába való repülése és az ott sajnálatos módon sikertelen béketárgyalása jut eszébe. Ekkor 1941 májusában járunk, a váltakozó sikerek ellenére a tengelyhatalmaknak ekkor még nem lett volna szüksége feltétlenül a britekkel való békekötésre, Hess mégis odarepül, hogy együtt harcoljanak a kommunisták ellen. Nem tudhatta, hogy a szigetország – legalábbis annak vezetése – sajnos semmiben nem osztja a nemzetiszocialista politikus nézeteit, ami a közös európai ügyek és a németek és az angolok közötti rokonságot illeti. Mosley Nagy-Britanniájában bizonyára bajtársias légkörben fogadták volna, de Churchilltől semmi jóra nem lehetett számítani.

Rudolf Hess elképzelése visszhang nélkül maradt. Pedig, ha végignézünk a ma Európáján, példának okáért mondjuk Londonon, bizony az akkori brit vezetés is talán másképp vélekedett volna Hessről, nem az őrültet, hanem egy jövőbe látó, felelősen gondolkodó európai politikust látva benne. Mert ugyan miért kéne egymással folytatni véget nem érő testvérharcokat, amikor a közös ellenség akkor is és most is ott kopog Európa ajtaján? Vajon hogy nézne ki ma Anglia, ha akkor Hess elképzeléseit követve Németország oldalára állnak? Aligha lenne ma egy sor angol nagyváros a bevándorlók melegágya. Persze ilyen „mi lett volna, ha” kérdésekkel már tele van a padlás, az ember csak ritkán vetemedik arra, hogy ilyeneken gondolkozzon, hiszen ami történt, megtörtént. Rudolf Hess halálának évfordulója viszont pont ilyen ritka alkalom.



Rudolf Hess Nürnbergben, a "vádlottak padján". Balján, háttal Hermann Göring, jobbra mellette Joachim von Ribbentrop (fotó: History.info / Wikimedia)

A szigetországba vezető útja mellett Hess példásan viselkedett bírái előtt is. Mivel 1941-ben az angolok bezárták (jó tudni, hogy a méltán híres angol „gentlemanek” miként bánnak a kvázi követekkel), így a háború befejezéséig Hessnek már nem volt meghatározó szerepe. A cikk címében szerepelő mondatot már vádlott minőségben mondta, amellyel politikai életműve és hagyatéka teljesnek tekinthető. Sokakkal ellentétben viszont nem végezték ki, hanem életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ami – nézőpont kérdése – sok tekintetben talán még rosszabb is. Élete hátralévő részét tehát rács mögött töltve figyelte, hogyan változik minduntalan rosszabb és rosszabb helyzetbe Európa sorsa. A „béke mártírja” végül 1987. augusztus 17-én adta vissza lelkét a teremtőnek Spandau börtönében, 93 évesen. A történelem számos rejtélye közül az egyik, hogy vajon mi vezethetett rá egy 93 éves idős embert arra, hogy sajkát kezével vessen véget életének, amikor évtizedeket bírt ki ugyanilyen körülmények között? A legésszerűbb magyarázat szerint Hess nem öngyilkos lett, hanem a brit titkosszolgálatok vetettek véget életének. Ez a cselekedet pedig tökéletes mozaikként bele is illik a 80-as évek második felére jellemző nagy politikai változások korába. Rudolf Hess egymaga több terhelő bizonyítékot tudott volna felsorakoztatni Nagy-Britannia ellen, mint mindenki más együttvéve, kezdve a sokak által tisztelt, alkoholista és egyben hobbimészáros Churchill-lel.



Rudolf Hess idős korában, hosszú börtönévekkel a háta mögött (fotó: Pix Features)

Az egykori birodalmi csúcsvezető emléke ma is nagy tiszteletnek örvend az igazságra fogékony körökben. Dacára annak, hogy 2011-ben gusztustalan módon felszámolták nyughelyét (érthetetlen módon elvileg a családdal egyetértésben), pedig Hess végrendeletében következetesen leírta, hogy oda temessék el, ahol szülei is nyugszanak. Az indok persze szokás szerint az volt, ami Adolf Hitler szülőháza esetében is: a sírhely „náci zarándokhellyé” változott, ami nyilvánvalóan „megengedhetetlen” ilyen „demokratikus” világban, mint a mi modern Európánk.

Ilyen és ehhez hasonló tettekkel viszont nem törölhető sem Rudolf Hess politikai öröksége, sem pedig emlékezete. A nemzetiszocializmus – mint oly’ sok minden másban – az európai népek közötti testvéri és bajtársi kötelék hangsúlyozásában is messze meghaladta korát, egy sor olyan problémát előrelátva, amelyek ma már – sajnálatos módon – mindennapjaink részét képezik.

Rudolf Hess szelleme a nürnbergi padsorokból üzen Európa fiainak és lányainak még ennyi év távlatából is, erőt adva nekünk a mindennapi harcokhoz. Emlékezzünk erre, amikor nehéz döntések előtt állunk, vagy amikor a jelentéktelen percemberkék világnézetünket pocskondiázzák századszorra is: „Ich bereue nichts – Nem bántam meg semmit”.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából