Hazudnék, ha azt mondanám, hogy különösebben meglepett vagy megdöbbentett a héten felröppent James Bond körüli polkorrektkedés.

Régen egyértelmű már, hogy a liberális gőzhengert senki és semmi nem kerülheti el. Legyen szó gyerekekről, társadalmi rétegekről vagy éppen filmekről, sorozatokról. Utóbbiak kiválóan alkalmasak arra, hogy egyszerre tetemes mennyiségű ember gondolatait befolyásolják, hiszen otthonról könnyedén bárki elérheti őket televízión vagy interneten keresztül. Kell-e ennél jobb metapolitika a balliberálisok számára? Ráadásul Hollywood mindig is élen járt az „innovációban”, szóval összenő, ami összetartozik.

Fotó: galpost.com

Nyilvánvalóan rám nincsenek hatással ezek a metapolitikai fogások, nem tudják átalakítani a gondolkodásmódom, de amikor megerőszakolnak egy-egy általam is szeretett klasszikust, jobban mondva szó szerint „befeketítik” azt, azért az mindig elvesz az ember lelkéből egy-egy darabot.

Fotó: twentytwowords.com

Egyértelmű, hogy nem ez lesz az utolsó eset, hogy hasonló történéseken kell majd elmélkednem, s ha kell, még százezerszer is átrágom majd magam rajta, miket művelnek a filmvilágban, no de a James Bond azért egy eléggé fájó pont. Gyerekként különösebben nem rajongtam a sokszor öncélú és látszólag a való életben lehetetlen szituációkat megörökítő akciófilmekért (Rambo és társai), annál jobban szerettem Ian Fleming filmvászonra adaptált kémtörténeteit. Azontúl, hogy emlékek kötnek hozzá és az összes részt láttam legalább egyszer, egy alkotásnál nyilvánvaló volt, hogy hordoznak valamiféle üzenetet. Például a kétpólusú világ és a hidegháborús frusztráció idején természetes, hogy az ügyeletes rosszfiúk gyakorta voltak szovjetek. Ez az üzenet azonban nem ment a történet rovására, nem „tolakodott”, mint manapság a liberális lobbi, ráadásul ahhoz, hogy a szovjetet rossznak ábrázolják, nem kellett különösebben nagy fantázia.

Fotó: thejasminebrand.com

A világ természetesen változik, a hidegháború a múlté, de James Bond karaktere mindezt túlélte, hogy újabb és újabb generációk ismerkedhessenek meg történeteivel. A változásokkal a történet, a mondanivaló is változott, új korok új kihívások – ez világos is – de, hogy a világhírű angol kém egy néger nő legyen… Még a Bond-filmek producere, Barbara Broccoli is elismerte, hogy a Bond-történetek az ötvenes években születtek, így a „szereplő DNS-ében vannak bizonyos dolgok, amelyek nem tudnak megváltozni.” Úgy látszik, Broccoliék mégis kísérletet tesznek erre. Igazából csak annyi a lényeg, hogy James Bond alakja ne heteroszexuális fehér férfi legyen, hiszen az „kirekesztő”. Ariel esetében, mivel nőnemű lényről van szó, meg tudjuk az egészet magyarázni azzal (már önmagában rossz érzés ilyet „magyarázni”), hogy a hableány meséje a rasszkvóta áldozatául esett. James Bond esetében viszont, azontúl, hogy természetesen itt is néger lesz az új főszereplő, bizonyos viselkedésmintákat is át kell alakítani, hiszen a 007-es ügynök világéletében nagy nőcsábász volt, ami a szórakoztatáson túl a cselekményszálakat is mozgatta, arról nem is beszélve, hogy egy film csinos hölgyekkel való feltuningolása mindig jó pont a férfi közönség szemében. Persze a liberális propaganda nem ismer határokat, így a nők elcsábítását mondjuk úgy is megoldhatják, hogy az új karakter leszbikus lesz, de nem akarok tippeket adni az alkotóknak. Hogy pontosan mit értenek a készítők azon, hogy „Bondnak fejlődnie kell”, illetve „közelebb kell hozni a mai élethez”, egyelőre nem teljesen fejtették ki, de a ködös megfogalmazások közepette és a tények ismeretében a „fejlődés” szó alatt nem sok jóra számíthatunk. A karakter „fejlődésével” pedig borítékolhatjuk, hogy maga a történet is hasonló változásokon fog átesni.

Fotó: Tim P. Whitby/Getty Images

Én addig is úgy fogok emlékezni James Bond karakterére, ahogy azt a filmekben (és videojátékokban) megismertem, időnként vissza-visszanézve a régebbi részeket, bízva abban, hogy egyszer úgyis megakad a liberális gőzhenger. Elvégre a történelem ciklikussága révén minden rossz elpusztul egyszer.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info