Tegnap lezajlott a sajnos már szokásossá vált homokosvonaglás, részleteiben nem kívánok az értékelésébe belefolyni, megtették és meg is fogják még tenni mások helyettem, azonban egy másik jelenségre fogom felhívni a figyelmet. Úgy történt, a vasárnapi nap folyamán, viszonylag több időt töltöttem autóban, ilyenkor a különböző rádióállomások között keresgélek abban a reményben, hátha találok valami érdekes műsort.

E böngészés közben botlottam a Sola Rádióba, mely, ha valaki esetleg nem tudná, főként vallási és kulturális témákat ölel fel, ami valójában szép és jó. Felvételről ment már a műsor, hiszen egy olyan esemény beharangozójáról volt szó, mely a homokosvonaglással zajlott egy időben. Akkor még természetesen nem tudhatták, hogy sikerül, de nem is ez a lényeg. Nézzen, olvasson utána bárki.

A rendezvény egyfajta ökumenikus, keresztény kiállást volt hivatott demonstrálni, megképezni a homoszexuális devianciák, normalitást képviselő ellenpárját a szombati napon. A különböző felhívásokban bizonyára találkozhattunk is az esemény meghívójával, a Bazilika előtt gyülekeztek résztvevői, nem keverendő össze tehát a nemzeti radikálisok tiltakozásaival.

Ez önmagában természetesen több mint üdvözlendő volt. A műsor hallgatásába nem az elején csöppentem bele, így a két úriember nevét nem hallottam, és bár később utána néztem, azt gondolom, nem a neveken fekszik a hangsúly, így nem írom azokat. Mert Isten lássa lelkemet, a lehető legnagyobb jóindulattal jegyzem soraimat, nincs bennem negatív jellegű és bántó szándék. Mert hát mégiscsak egy oldalon állunk, de iskolapéldáját szolgáltatta az ott előadott gondolatmenet annak, „hogyan ne!”

Rájuk sem igazán van ez hatással…

A műsor hemzsegett a mentegetőző, önnön maguk puszta létéért tulajdonképpen bocsánatot kérő, esedező hajlongásokból, alig győzték kihangsúlyozni, ők mennyire szeretik a "Pride" résztvevőit is, nem ítélik el őket. Hozzájuk jöhet bárki, hívő és ateista, heteroszexuális és homokos, ugyanis nem az a lényeg. Perceken keresztül próbálták minél jelentéktelenebbnek, lényegtelenebbnek feltüntetni magukat, a „legbátrabb” kiszólás az volt, mikor bátortalanul közbevetette egyikük, céljuk, hogy „esetleg” elmondják ők is a véleményüket erről a kérdésről…

De aztán, mintha érezte volt az úr, „túl messzire ment”, gyorsan hozzáfűzte, a "Pride-hónap" keretén belül több mint 100 rendezvény volt az országban, akkor talán (nem számoltam, hányszor hangzott el e szó) megengedhető, hogy legyen 1 (!), mely nem olyan.

Megtudhattam továbbá azt is, az esemény fiataloknak is szól, hiszen lesz zene. No, de nem ám valami „régimódi, vallásos humbuk”, hanem olyan, ami a „fiatalok között is népszerű”, tehát valamiféle elektronikus.

Itt, ezen a ponton ragadom meg az alkalmat arra, rámutassak, az esemény keretein is túlmutatva, a jelenlegi Egyház irányvonala olyan az ifjúság felé, mintha azok csak a gagyira, csak a modernre, csak a tartalmatlanra lennének nyitottak. Ez az ő totális leértékelésük. Fájdalmas látni, amikor azt gondolják, a fiatalok felé csak úgy szabad közelíteni, hogy eleve leértékeljük, deszakralizáljuk a vallási tartalmakat. Istennek hála, azért vannak pozitív ellenpéldák is, ajánlom például Barsi atya gondolatait erről (is).

A magam részéről semmi felemelőt, emelkedett nem látok az ún. „gitáros misékben”, ámbár, kinek ez kedvére való, látogassa, nem ítélem el. De nem lehet nem észrevenni, hogy példának okáért a régi rítusú (tridenti) misékre látogatók nagy része igenis fiatal. Hogy miért van ez? Azért, mert „sivatagban nem érdemes homokot árulni”. Az a fajta liberális tingli-tangli, amivel ők be akarják vonzani a fiatalokat, egyáltalán nem egyedi, se nem különleges, az a mainstream fogalomalkotó lényegét jelenti. És ha egy egészséges lelkületű fiatalról van szó, kinek vérében van a lázadás, pont ez ellen fog lázadni.

Mert akkor, mikor a fősodor sajátja a liberális, mákonyos, szétfolyós „semmi”, akkor a rend és a hierarchia, a mély szakralitás és méltóság szelleme válik a lázadó szellemi vezérlő elvévé.

Sok keresztény fiatalt ez visz arra az útra, hogy latin rítusú misékre járjon, vagy ilyen közösségeket keressen, de akár arra is, hogy érdeklődését a keleti ortodoxia felé irányítsa.

Reméljük, nem kell ilyet látnunk Budapest utcáin! (kép: lifesitenews.com.)

Egy szó, mint száz, meggyőződésem, hogy keresztény egyházak bírnának a lehető legerősebb legitimációval az irányban, hogy szót emeljenek az agresszív homoszexuális propaganda vagy a genderizmus ellen, ehelyett azt halljuk, „csak szeretetlenség” ne legyen. Hát az igazság? Ezt a kérdést már maga Pilátus is feltette: Mi az igazság? - Quid est veritas?

Jelen esetben az igazság az, az ilyen, eleve bocsánatot kérő meghunyászkodás pont annyiban fogja felvenni a küzdelmet a homoszexuális propaganda ellen, mint amennyire eddig is tette.

Semennyire.

Lantos János – Kuruc.info

Frissítés: a "koncert-istentisztelet" szervezőinek levele:

Tisztelt Kuruc.info!

Mint szervező, Vadász Sándor, egyik egyháznak sem tagja, szeretnék tisztelettel válaszolni Lantos János úr „ Aminek sosem lesz hatása ” című cikkére, amelyik a mai napon jelent meg Önöknél.

Talán mi azt írhatnánk nagy tisztelettel Lantos úr felé, hogy „ Aminek mindig lesz hatása ”.

Amennyiben válaszomat leközlik, nagyon korrektek, és köszönet érte. Egy oldalon harcolunk, csak más és más játékosok vagyunk ugyanabban a csapatban, ezt kérem legyen szíves, ne feledje!!

Mindenesetre jó lenne a kedves olvasóknak is látni, miért, hogyan szerveztük mindössze egy hívő házaspárként a Bazilikánál a koncert-Istentiszteletet a pride napján.

Köszönjük Lantos János úr véleményét, de kiegészítéseket kell tennünk.

Először is sajnáljuk, ha az jött le, hogy sűrű bocsánatot kérünk, meghunyázkodunk stb. a Sola Rádióban.

Alapvetően nem tagadjuk, stílusunk alázatos, ugye e században ez már eleve furcsa, mert alig van.

Aki viszont mélyen hisz az Úr Jézusban, nem csodálkozik rajta. Ki volt Nála alázatosabb?

Aki eltűrt minden gyalázást, ütleget, még a kereszten is megbocsátott a latornak, ki volt Nála alázatosabb??

Mi csak követni akarjuk Őt, ezért furcsa a mi hozzáállásunk, ami áthatotta a Bazilika előtti Alkalmat is.

No de nézzük, mit érnek el a világban az erőszakos fellépéssel? Azt, hogy erőszakot szülnek, azt, hogy nem sikerül legyőzni a gonoszt. Mára nem tud sehol, senki felmutatni olyat, ami megállította volna a tomboló pride szellemet, pedig hazánkban is volt már sok próbálkozás, mind kudarcba fulladt.

A megoldás legeslegvégére mindig Isten marad, mindenki hozzá menekül, néha életünk legvégén.

Tudjuk, a zuhanó repülőgépen már sok a hívő…

Tehát mi egyszerű hívő emberek Őt akartuk meghívni a pride napjára (is). Magát a Teremtő Istent!

Alapvetően szelíden, szeretetben de igazságban is. Ezeket szuper nehéz összeegyeztetni. Elkezdtünk valamit, valahogyan, ami még nem volt! A koncertes Istentiszteletet tudatosan választottuk. Ez igenis mennyei csatorna lehet, igenis elsősorban a fiatalokat célozza meg, hiszen ők a célszemélyek első sorban a pride Ördögnél, őket kell elsősorban megvédeni vagy visszaszerezni a gonosztól.

Meg kell érteni mindenkinek, hogy szellemvilágban élünk, a valódi harc, ilyen a pride is, nem test és vér ellen, hanem szellemiségek ellen folyik, kőkemény háború van Isten és az Ördög között minden téren.

Ezért az eddigi fizikai háborúkat szellemi dimenziókba kell vinni, ahol minden eldől.

Egyházakat kerestünk és hívtunk – tiszta szívvel – utcai bátor, de szellemi harcra a Bazilikánál!

Azt csináltuk, amit hívő ember csinál a templomban, dicsértük Istent, imádkoztunk kegyelemért, gyógyulásért.

Minden egyház mindig így cselekszik. Mi ezt kivittük az utcára, mert ki kell már vinni végre a frontra is!!

Amerikában, Angliában már nem engednek pride időben rendezvényt tartani Jézussal összefüggésben!!!

Nem akarjuk ezt megvárni, amíg nálunk is így lesz. Tehát jó akarattal kezdeményeztünk, biztos sok hibát vétettünk, de elkezdtünk egy másfajta, még ha úttörő harcmodort is, ami hozhat, igenis hozhat áttörést Istentől!!

Nem kérdés, hogy az utolsó időkben élünk, életünk, jövőnk egyre inkább azon fog múlni, megtaláljuk-e újra a Teremtés Urát, visszafordulunk-e hozzá, és végre segítségül hívjuk-e az Ő nevét!

Hogy ezt templomban, vagy az otthonunkban és végre az utcán is tesszük, az mindegy.

Az Isten bennünk lakik, bárhol velünk van, csak hinni kell, küzdeni, teljes szívvel szeretni, látni kell, hol a cél, futni, futni kell könnyedén, ahogy Prazsák László énekelte egyik dicsőítő dalában a Bazilikánál.

Nem hallgattuk el az igazságot sem a Bazilikánál – keményen beszéltünk róla, nem igaz, hogy hallgattunk.

Egyik lelkészünk pont Sodoma-Gomoráról prédikált, de a többi négy(!) lelkipásztor is mondott kemény dolgokat, persze szeretetben, ahogy a Mester is tette, mert ne feledjük, kulcs a szeretet.

Kedves Kuruc!

A 2006-os években, amikor nagy volt a baj hazánkban, szinte minden tüntetésen, néha könnygázban is, ott voltunk a harcmezőn, az utcákon a magunk módján hirdettük az igét akkor is, mint akik hisznek Istenben, akik Nála keresik minden probléma, baj, megoldását.

Ma sincsen másképpen, a Sátán újabb és újabb pusztító arcát látva - akár a pride rendezvényeken, kürtöt fújunk a teljes szeretetért, de a teljes igazságért is. Mint már írtuk, ezeket összehozni elég nehéz, de nem lehetetlen, hiszen az Úr megoldotta, a mennyei harmónia segítségével lehetséges, hiszen az Ő képmására teremtettünk. Mivel egyenlőre hivatalosan egyik egyház sem állt ki még alulról kezdeményezett megmozdulásainkhoz, szinte egyedül vagyunk. Még hiányzik az a cselekedni is akaró nagy társadalmi többség, aki hallgat, aki nem akar, vagy nem tud valamiért akár az utcán is hinni a megoldásban, Istenben.

Mi hiszünk benne, hogy sok kurucos olvasóban is ott lappang az örök mennyei tűz, amely nem ismer lehetetlent.

Mi hiszünk benne, hogy hívő és nem hívő magyar emberek a rendelt időben – Istennel – legyőzik majd a Gonoszt, hiszünk benne, hazánknak elhívott szerepe van e történelmi jelentőségű harcban, magasztos küldetése van. Előtte vagyunk egy hatalmas ébredésnek, melyben kulcs szerep a pride legyőzése.

Áldott legyen Budapest és egész hazánk!

tisztelettel:

Vadász Sándor&Edit a Bazilika előtti koncert-Istentisztelet szervezői