Húsvétvasárnap a Kurucon is megjelent a Vasárnapi Újság egyik adásának leirata, A hit nem magánügy! - keresztény blog a "Z-generációnak" címmel. Mint kiderült, az ott hozzászólók többsége magánügyként tekint a „hitre”. Ehhez fűznék néhány gondolatot.
1. Hit. A hit az, aminek van alapja. Aminek nincs, azt hiszékenységnek hívjuk.
2. Magánügy:
- a hit nem magánügy. Mivel egy társadalom hite, vagy hitetlensége, vagy ennek különböző változatai (miben, kiben, miért, hogyan hisz) a társadalom (jobb esetben nemzet) mindennapjait befolyásolják. Nem úgy, hogy minden nap együtt járunk templomba, hanem a hozzáállását az élethez, a munkához, a családhoz…
- a hit magánügy: nyilván magánügy a tekintetben, hogy az ember Isten felé mikor, hogyan, miért fordul, tehát a benső lelki élet. Hogy milyen kérdések merülnek föl benne a hittel, Istennel, hitrendszerrel kapcsolatban. Ehhez tartozhatnak olyan emberek, akikkel e témákról tud beszélgetni, elmélkedni. Papok, barátok, közösség.
Kapisztrán Szent János és keresztesei elfoglalják a török tábort - nem úgy tűnik, mint akik magánügynek fognák fel a hitet (ismeretlen mester munkája; XIX. sz.)
A hit magánügy című fejezet a XVIII-XIX. sz.-ban előretörő eszmékből (amelyek baloldali, liberális, szocialista, nemzetközi) nőttek ki, és ezen eszmék hívei terjesztették. Ennek előzménye a protestantizmus volt, ami nem katolikus. Katolikus: egyetemes, egységes.
Mivel 1517-ig Európában ilyetén volt a vallás, ezért tudott maradandót alkotni e földrész, és egyébként máig ezért vagyunk lendületben. Mikor az inkvizícióról beszélünk (jelentése: felkutatás. A tévtanítások felkutatása volt a célja, majd az illetővel való eszmecsere, és ha nem sikerült meggyőzni, ítélet. A közhiedelemmel ellentétben - melyet tudjuk kik terjesztenek -, az inkvizíció „áldozatai” ebből kifolyólag 95%-ban egyházi személyek voltak), nem a lobogó máglyák Európája kéne eszünkbe jusson (ami szintén nem igaz…), hanem, hogy az egésznek az egységben maradás volt a célja. Ez nem sikerült, teret hódított a protestantizmus, amely egyáltalán nem egységes, kis túlzással bárki azt mond, amit akar (nyilván ők azért a biztonság kedvéért egymás ellen is háborúztak…). Hogy mennyire nem egységes, mindannyian tudjuk. Példaként javaslom, egy bátor jelentkező nyugodtan vesse föl az egyneműek házasságának ötletét mondjuk Hegedűs Loránt tiszteletes úrnak, hiszen vannak országok, ahol a református felekezetnél már bőven történik hasonló…
A katolikus egyházban nem történhet, hogy az egyik országban mások az egyházi törvények, mint máshol. Mint látjuk ebből, egyenesen következik a bekezdés elején leírtak, mint okozatok…
Manapság egy iszonyatosan kényelmes, kényelemkereső, boldogsághajszoló, szabados világot élünk. Légkondi, okostelefon, a kötelességek elengedése, ha nincs hozzá kedvünk. Hiszen majd jön a következő lehetőség. Ez a hozzáállás kéz a kézben jár a fogyasztói társadalommal (ami a modern kori rabszolgaságtól kezdve a családok széthullásán át, a globális éghajlatváltozásig vezet). Egy dologért vagyunk képesek harcolni: pénz. A lelki békénk, üdvünk már nevetség tárgya (ahogyan a nemzet, a Szent Korona, anyanyelvünk, történelmünk is…).
Tehát elkényelmesedésünk az oka annak, hogy kifogásokat keresünk arra, miért is nem vagyunk hívők („majd én a magam módján!”), vallásosak, vallásunkat gyakorló emberek. Néhány ezek közül: nekem ne mondja meg a pap (miközben nem is beszéltél még pappal), az Egyház a zsidók kezében van (persze erre sincs komoly alapod, csak pár internetes cikk), vagy a minden pap pedofil (úgy, hogy - Istennek hála - nem találkoztál még eggyel sem…). Ezek egy dologra jók: a lelkiismeret-nyugtatásra. Erre szolgál a Da Vinci kód-vonal is: „ha Jézus nem is Isten, miért kéne nekem úgy élnem?”.
Miközben keressük, kutatjuk a boldogságot, hiszen érezzük a lelkünk, életünk hiányos. Ha már itt tartunk. A boldogságot nem érdemes üldöznünk. A lelkesedés valamiért, az értékek fölfedezése, és az értékteremtés: ettől leszünk boldogok. És ezek a másik ember segítését, a Jó, a Szép és az Igaz szolgálatát jelentik. Ha megvannak, ott lesz a boldogság. Hát igen, tudom, ez ma nem népszerű, a Libri könyvesboltokban található sikerkönyvek is mást tanítanak: találd meg önmagad, valósítsd meg álmaid, karrier stb. Ezt egoizmusnak nevezzük.
A kereszténység nem énközpontú, hanem Isten-központú, aki felé együtt, egymással tudunk haladni. Ha mindig magamat tolom előtérbe, se ebben, se a túlvilágon nem leszek boldog.
Hogy a másikért való élés néha fáradtsággal jár? Kevesebb pénzzel? Na igen. De az öröm, a tudat, hogy a másikért tettél, majd kárpótol.
Nos, kezdünk rájönni, miért is nyomják belénk a „hit magánügy” eszmerendszert, igaz? Bárkinek bármilyen hite lehet, bárki bármit higgyen (bárki-bármit=senki-semmit), senki ne szóljon bele. Mindenkinek megvan a maga igazsága. Aha, rendben, akkor viszont éltessük a kizsákmányoló kapitalizmust, a nemzetköziséget, szabadság-egyenlőség-testvériség, szűnjenek meg a nemzetek, hiszen nekik is igazuk van, mindenkinek mindenkit ugyanúgy kell tisztelnie, elfogadnia… Nem folytatom, szerintem itt tudjuk, ez hová vezet…
A másik: a katolikus egyház hitrendszere egy (elnézést a kifejezésért) baromi erős, következetes tan. De tényleg. Aki nem hiszi, az járjon utána. Tehát nem néhány elmebeteg kitalál dolgokat, hanem teljesen logikus, észszerű. Viszont ehhez az kell, hogy legalább utánajárjunk, rákérdezzünk, majd véleményt mondjunk. Ellenérvként, hogy „kiskoromban mérgesen nézett rám egy pap, azóta nem megyek templom közelébe”, kevés. Azóta felnőttünk, vannak jó fej papok, közösségek, keressük fel őket, akár többet is, és akkor már előbb-utóbb a lelki sivárságunk is kezd kizöldülni.
Természetesen a „hit magánügy” vonalat, ha nem is nyugodtan, de inkább el tudom fogadni - mondjuk a romkocsmák mélyéből, vagy a primitív átlagtól a buszon. De azért itt a Kurucon ne együk már be ezt a maszlagot.
Hámori Viktor
(A szerző teológus)
Kapcsolódó: Korunk nagy hazugságai: a sötét középkor meséje
