Rendszeresen elfog a gyomorideg, ha J. K. Rowling brit írónő nevével találkozom az internet lapjain. Pedig ez nem volt mindig így. Gyerekkorom egyik kedvenc olvasmánya volt az általa írt, hét részes Harry Potter sorozat. Nyíltan liberális, az LMBTQ-lobbit rendre reklámozó mivolta ellenére mind a mai napig egy igen jó tollú írónőnek tartom. Úgy gondolom, ennyi dicséretet, ha többet nem is, de megérdemel. Tudjuk elismerni az ellenség tehetségét is.
Fotó: Getty
Tizenéves korszakom első felében volt szerencsém olvasni a köteteket, s természetesen akkor még fogalmam sem volt olyanokról, hogy mi az a homoszexuális, vagy LMBTQ-lobbi, sőt, azt sem tudtam a koordinátarendszerben még elhelyezni 13 éves kiskamaszként, hogy mit jelent a való életben az, ha valaki liberálisnak vallja magát. Egyszerűen csak élveztem az izgalmasan megírt köteteket, és a kiváló karakterábrázolást. Fogalmam sem volt róla, hogy Dumbledore professzor valójában homoszexuális, arról meg végképp nem, hogy elvileg szexuális viszonyt tartott fent ifjúkora legnagyobb ellenfelével, a sötét varázsló Gellert Grindelwalddal (mármint mielőtt még sötét varázsló lett). J. K. Rowling volt szíves, és múlt heti nyilatkozatában felhívta a figyelmemet erre a nyilvánvaló hiányosságra. A könyvekben erre semmiféle utalás nem volt, nem én voltam figyelmetlen olvasó, tehát elég kétséges, mit akart ezzel az írónő üzenni.
Rowling egyébként a Grindelwald bűntettei című film DVD változatának megjelenésekor hintette el ezt a hihetetlenül fontos információt. Grindelwald a 7 kötetes alaptörténetben amúgy nem sokat szerepel, ennek ellenére, vagy pont ezért, és az őt övező rejtély miatt, az egyik olyan karakter volt, amelyet különösen nagy érdeklődéssel figyeltem, ha nagy ritkán feltűnt (az előbb említett filmet még nem láttam). Egészen addig a pillanatig, amíg sajnálatosan rá nem kattintottam az írónő nyilatkozatára egy gyanútlan márciusi reggelen. Bizony, így kell totálisan szétzúzni a gyerekkorom egy darabját.
Megvallom őszintén, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy a két varázsló ápolt-e egymással szerelmi viszonyt, vagy nem, de már az is taszít, hogy ez gondolat szintjén felmerül. Egyébként egy pár éve jöttem rá, szintén már felnőtt fejjel, hogy a szintén sötét varázsló Voldemort és csatlósai, a halálfalók, kiket akartak szimbolizálni a valódi történelem alapján, és miért tartották az egyik legfontosabb erénynek a varázslók tiszta vérét, vagyis az „aranyvérűséget” (csak varázslók vannak a felmenőik között). Ez körülbelül akkortájt esett le, amikor megtudtam Rowling eszmei irányultságát. Több, mint egy évtized távolságból, rendkívül örülök neki, hogy akkor még nem értettem ezt a „nyilvánvaló” párhuzamot. Egyáltalán nem is értem, miért kell egy fantasy történetbe beleerőltetni az írónő beteg lelkivilágát. Ez persze szövegalkotói túlzás csupán, hiszen akinek ilyen gondolatai vannak, az akarva-akaratlanul rányomja azokat az egyéb szellemi termékeire is, így a jelenség nagyon is érthető.
Nyugaton egyébként óriási méreteket ölt az LMBTQ-propaganda. Nagyobbakat, mint ahogy azt bármelyikünk is gondolná. Gyerekeknek szánt meséket, filmeket, könyveket mérgeznek meg beteg elképzeléseikkel. A legvisszataszítóbb esetekről jelen sorok írója úgy tervezi, hogy mindig beszámol majd a tisztelt olvasóközönség számára.
Szerencsés helyzetben vagyok. Normális családban, normális környezetben lehettem gyerek. Ez a mai fiatalok tetemes hányadáról, főleg a nyugati világban, sajnos nem mondható el. Az említett csatornákon túl az internet világa sem feltétlenül a javukat szolgálja minden esetben. Amíg a „náci” tartalmakat a Facebook rendszeresen szűri, a különböző beteges, ferde hajlamú bejegyzésekre és az egyéb természetellenes förmedvényekre már nem vadásznak olyan lelkesen. Sőt, számos olyan ismerősöm van, aki éppen Facebook-tiltását tölti, ugyanis a normalitás védelmében ellenvéleményt fogalmaztak meg az LMBTQ-propagandával és társaival szemben.
Csak reménykedni tudok, hogy ezen mostoha körülmények között is lesznek olyan fiatalok, akik egészséges környezetben nőnek fel, és maximum utólagosan fognak elvenni a gyerekkorából egy-egy szeletet, mint ahogyan tette velem J. K. Rowling. Az pedig már csak a saját „fantasy világom” marad csupán, hogy az írói világ önként vesse ki magából a Rowlinghoz hasonló destruktív elemeket…
Ábrahám Barnabás - Kuruc.info
