Ugrás a cikkhez
Reklám

A Kuruc.info olvasói számára minden bizonnyal nem mondok újat, ha azt állítom, demográfiai, etnikai és kulturális tekintetben Nyugat-Európa igen nagy bajban van. Ezeket újra és újra alá lehet támasztani egy-egy újabb felméréssel. Tegyük meg azt most is. Például azzal, hogy a német általános iskolákban egyre kevesebben beszélnek németül.




Egy felmérést készítettek arról, hogy a bevándorló hátterű általános iskolások mekkora hányada beszél anyanyelvi szinten németül, és azt állapították meg, hogy rettenetesen kevesen. Dr. Ralf Krumpholz, a jelentést készítő politikus elmondta, a migrációs hátterű diákok mindössze 8,2 százalékáról mondható el, hogy folyékonyan beszéli az ország hivatalos nyelvét.

Krumpholz jelentésében kitért arra is, hogy a külföldi gyökerekkel rendelkező nebulók több mint 16 százaléka egyáltalán nem beszél németül.

A kutatás a Rheinische Post által készült, és többek között rámutat arra is, hogy ezen gyerekek mindössze felénél beszélnek csak otthon németül. Duisburg Hochfeld negyedében a legrosszabb a helyzet, ahol a családok 87,9 százalékában beszélnek otthon idegen nyelven. A térségben dolgozó orvosok is panaszkodnak, ugyanis egyre több az olyan beteg náluk, akik képtelenek elmagyarázni, milyen panaszuk van.



2016, Köln – Erdogan látogatása

Ha nyelvi nehézségek nincsenek is ilyen téren, de azért mi, magyarok sem dőlhetünk hátra nyugodtan. Mert persze azt halljuk nap mint nap a kormánysajtóban, hogy nem akarunk a bevándorlókkal együtt élni (azt én teszem hozzá, hogy letelepedési kötvényesekkel sem), ami helyes és rendben is van, viszont Magyarország három megyéjében a 18 éven aluli lakosság 30%-a cigány származású. Tekintve, hogy ez a népcsoport adja Magyarország legnagyobb bűnözői szubkultúrájának igen nagy részét, ez igenis baj. Azt a szubkultúrát, ahol az öncélú erőszak elfogadott, ahol bűnözőnek lenni menő. És ez igenis nagy baj.

Visszatérve a németekre, óva intenék mindenkit attól, hogy kárörvendően csettintsenek - mert tudom, hogy sokan vannak a nemzeti oldalon ilyen nézetekkel -, mondván, „azok a szemét nyugatiak megérdemlik!” Rettentő rövidlátó szemlélet. És ha 50 év múlva a szomszédos Ausztriában kiemelkedik egy kalifátus? Akkor is hasunkat fogva hahotázunk majd mi, magyarok, akiknek „természetesen” Keleten vannak az „igaz rokonaik”, különben is „Európa minket mindig csak elárult”, és jót szórakozunk a sógorok (labancok, fúj!) bajain? Ezt megtehetjük egészen addig, míg – a most már – „béke vallása” által uralt Ausztria meg nem indítja a dzsihádot hazánk felé… Ha a szomszéd házának teteje ég, és a sajátom még nem, az nem annyira idilli állapot – mert átterjed az enyémre, ha ő nem oltja el. Ha nem oltjuk el. Akár tetszik, akár nem.

Lantos János – Kuruc.info





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából