Megint szoborügy borzolja a kedélyeket. A sajtóhírek alapján bizonyosra vehető, hogy Nagy Imre néhai miniszterelnök szobrát hamarosan eltávolítják a Vértanúk teréről, s a tervek szerint a Jászai Mari téren, a képviselői irodaház mellett helyezik el. Egy szűk csoport tiltakozik, a baloldali sajtó ennek a szűk körű tiltakozásnak a hangját fölerősíti, a kormányzat pedig leginkább hallgat. Ez utóbbi a baj.
Nagy Imre szobrának tervezett eltávolítása, illetve a Vértanúk tere átalakításának a híre a néhai miniszterelnök unokáját, Jánosi Katalint nagyon fölháborította. Facebook-oldalán több bejegyzést is közzétett, ezek közül csak egyet emelünk ki.
Jánosi Katalin szerint tehát olyanok „helyezik át” nagyapja szobrát, akik Nagy Imre cipője sarkáig sem érnek föl. Megértjük az unoka indulatát, hiszen a nagyapjáról van szó. Ugyanakkor szükséges már elöljáróban megjegyezni, hogy nem ok nélkül „helyezik át” a szobrot, erről azonban Jánosi Katalin nem ír egy szót sem.
A Nagy Imre Alapítvány Kuratóriuma is tiltakozott. Ennek a kuratóriumnak a tagja többek között az említett unoka, illetve két egykori, híres-hírhedt sztálinista újságíró, Kende Péter és a koreai tudósításaiért Kossuth-díjjal (!!) kitüntetett Méray Tibor. Az alapítvány tiltakozásában sem olvasható semmi a tervezett áthelyezés indokáról.
Miért sértené az emlékmű áthelyezése az 1956-os forradalom mártírjainak az emlékét? Erre sem kapunk választ.
Természetesen megszólalt az ügyben Ungváry Krisztián történész is, aki az utóbbi időben a politikai publicisztika területére tévedt, ami egy történész esetében nem feltétlenül pozitív fejlemény. Ungváry bejegyzését azért is tesszük közzé, mert neves történészről van szó, akadémiai doktorról, akitől elvárható lenne, hogy tisztességesen tudjon magyarul. Mint a mellékelt példa is mutatja, Ungváry rövid szövege hemzseg a nyelvhelyességi hibáktól, a központozás szabályait még érett férfikorában sem sikerült elsajátítania.
Ungváry az Index.hu cikkét osztotta meg Facebook-oldalán, s bejegyzését ezzel a megállapítással kezdte: „Pontos látlelet.” Nem igaz. Egyrészt az Index.hu cikkében nincs semmi látlelet, másrészt azt olvassuk a rövid cikkben, hogy a nemzet vértanúinak emlékművét 1936-ban avatták fel, holott erre az aktusra, mint majd látni fogjuk, 1934-ben került sor.
Miről hallgatnak a tiltakozók? Arról, hogy a Vértanúk terén 1945 előtt is állt egy szobor, amely nem véletlenül került oda, s amelyet a szovjet megszállás után leromboltak. Nem véletlenül rombolták le szélsőséges elemek Budapest ostroma után. Egy korabeli fényképen jól látható a kommunista párt lobogója. Annak a kommunista pártnak a lobogója, amely pártnak egyik vezetője éppen Nagy Imre volt.
Jól nézzük meg a ledöntött szobrot! Egy sárkányszerű lényt látunk, a szobor többi része kivehetetlen.
Milyen szobor állt a Vértanúk terén hazánk szovjet megszállása előtt?
A nemzet vértanúinak emlékműve, amelyet 1934. március 18-án avattak fel.
Az emlékmű ötlete már évekkel korábban fölmerült, az antibolsevista Fehér Ház Bajtársi Egyesület volt a kezdeményező. Azoknak a magyaroknak kívántak emléket állítani, akiket az 1918-1919-es forradalmak során öltek meg. A monumentális emlékmű keletkezésének és felállításának történetét nem részletezzük, mellékeljük Liber Endre 1934-ben megjelent, „Budapest szobrai és emléktáblái” című művének két oldalát.
Mint említettük, a nemzet vértanúinak emlékművét 1934. március 18-án avatták fel a Vértanúk terén. Az ünnepségen, amelyről minden napilap beszámolt, s amelyről egy rövid híradófelvétel is fönnmaradt, több neves közéleti személyiség is megjelent Horthy Miklós kormányzóval az élen. Az avató beszédet a mára már szinte teljesen elfeledett Pekár Gyula író, politikus mondta, és saját versét szavalta el Somogyváry Gyula, a Gyula diák néven híressé vált író-költő, később országgyűlési képviselő. Itt álljunk meg egy pillanatra. Somogyváry Gyulát 1944-ben a németek a mauthauseni koncentrációs táborba deportálták, a háború után hazatért, majd néhány év múlva a kommunisták Kistarcsára deportálták. A fogságban halt meg. Családját sem kímélte a vörös hatalom: volt, aki a Gulágra került, a család többségét azonban kitelepítették Budapestről. Somogyváry Gyula fogsága és halála idején Nagy Imre a kommunista párt egyik vezetője (a politikai bizottság tagja), miniszterelnök-helyettes volt.
Az 1934-ben felállított emlékmű leírását a kozterkep.hu oldalról idézem:
A hatalmas kőpillér tetején egy kőkoporsó látható. A pillér előtt Hungária alakja áll, alatta a következő felirat olvasható:
„A nemzet vértanúinak 1918-1919”
A pillér hátoldalán egy izmos férfi vív sikeres harcot egy sárkányszerű szörnnyel. A férfi a magyarságot, a szörny a bolsevizmust jelképezi. A felirat:
„A Fehér Ház kezdeményezésére kegyelettel emelte a magyar nemzet”
Most már némileg érthető, miért kellett a szovjet megszállás után lerombolni az emlékművet. Az 1945-ös szobordöntésről fönnmaradt, fentebb látható képen éppen a sárkányszerű szörny és az azt leteperő férfialak látható. Ezt kellett eltüntetni a berendezkedő új hatalomnak.
Volt azonban más oka is a szoborrombolásnak. Az elmúlt napok során több nyilatkozatban is azt olvashattuk, hogy Nagy Imre áthelyezendő szobrának csak és kizárólag a Vértanúk terén van létjogosultsága. Hogy miért? Azért, mondják, mert Nagy Imre az Országház felé néz, éppen oda, ahonnan 1956. október 23-án este szólt a tömeghez. Ez igaz. De a nemzet vértanúinak emlékműve sem állhat máshol, csak ott, ahová eredetileg felállították. Vagyis Nagy Imre szobra helyén.
Az 1934-ben felavatott emlékmű egyik szoboralakja, Hungária is a Parlament felé néz, akárcsak kései utóda, a Nagy-szobor. Miért?
Kérdezzünk meg ismeretségi körünkben embereket, tudják-e, hol működött az 1919-es diktatúra idején a Belügyi Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztálya, vagyis a későbbi hírhedt ÁVH elődje? Bizonyára kevesen adnának helyes választ. A kommün ellenfeleire vadászó politikai rendőrség az Országház főrendiházi szárnyában tanyázott. Hungária tehát nézi az Országház épületét, amely a kommün napjaiban nem a törvényhozásnak és a kormányzásnak, hanem a terrornak adott helyet. Erre emlékezni és emlékeztetni ma is kötelesség. Ezért kell ismét felállítani az 1934-es emlékművet, méghozzá eredeti helyén. Hogy ma is és a jövőben is emlékeztessen arra, mi zajlott az országház falai között a kommün napjaiban.
A lerombolt szobor és a Vértanúk tere szimbolikus üzenetéről persze ma nem illik beszélni. Nem illik, mert az 1919-es politikai rendőrség vezetője Korvin Ottó volt, aki Klein néven látta meg a napvilágot. helyettese pedig az a Sallai Imre, aki Hollendernek született. Mindkét zsidó gazember bitófán végezte, Korvin-Klein 1919 végén, a Moszkvába szökött Sallai-Hollender pedig 1932-ben, amikor illegális munkára hazatért. A púpos, ritka csúnya Korvin-Kleinről több rajz is megjelent bírósági pere idején. Érdekes, hogy Miklós Andor (született Klein Ármin) lapja sem kímélte a fajtárs Korvin-Kleint, amint a mellékelt rajz is mutatja (megjelent: Az Est 1919. november 30., 3. o.)
Még egy apró, záró megjegyzés. Nagy Imre szobra 1996 óta áll a Vértanúk terén. Miféle vértanúkról kapta a tér a nevét? Nagy Imréről és társairól? Nem.
Ez a tér a rendszerváltozás előtt Ságvári-Spitzer Endre nevét viselte, aztán átkeresztelték Vértanúk terére. Mert a háború előtt is ez volt a tér neve. A főváros polgármestere 1937. január 9-én kelt 300.466./1937-III. számú határozatával tudomásul vette a Fővárosi Közmunkák Tanácsának 1936. december 15-én kelt 11.601. számú határozatát, „amely szerint az V. kerületben a Földművelésügyi Minisztérium épülete mellett, a Báthory-, Vécsey- és Nádor-utcák találkozásánál kialakult és nyugatról a Kossuth Lajos-tér által határolt teret Vértanuk-terének” nevezte el. (Fővárosi Közlöny, 1937. március 12., 455. o.) Érthető a névválasztás: a nemzet vértanúinak emlékművéről kapta a tér a nevét akkor, amikor Nagy Imre még Moszkvában tengette napjait.
Sajnálatos, hogy a kormányzati propaganda elhallgatja mindazt, amit fentebb az 1934-es emlékmű felállításáról, az országházzal való kapcsolatáról és a tér névadásáról röviden elmondtunk. Gyávaság? Nem tudjuk. Ennek ellenére helyes döntés, hogy a nemzet vértanúinak emlékművét végre visszakapja a Vértanúk tere. Mert eddig volt egy tér, amelynek a neve hallatán senki nem tudta, miért épp ezt a nevet viseli. Reméljük tehát, hogy mihamarabb eljön az idő, amikor ismét fölavatják dr. Lechner Jenő és Füredi Richárd 1934-es emlékművének a mását, amelynek női alakja vádlón tekint a magyar törvényhozás, az Országház épületére, melyet egykor a korvin-kleinek, sallai-hollenderek és bűntársaik gyaláztak meg.
B.
Néhány kapcsolódó Nagy Imréről, álszenten diktatúrázó demokratáink példaképéről:
- "A szocializmus harcosa, marxista-leninista forradalmár vagyok" - Nagy Imre arcképéhez
