Beer Miklós váci püspök hamarosan nyugdíjba vonul. Az egyházi előírások szerint már benyújtotta lemondását, utódját még nem nevezte ki Ferenc pápa. A püspök úr az utóbbi hónapokban sűrűn szerepelt a liberális médiában, ahol nagy megbecsülésnek örvend. Nyilatkozatait azonban érdekes módon a hivatalos katolikus hírportál, a Magyar Kurír nem közli, pedig fontos lenne, hogy a katolikus hívek is szembesülhessenek olykor meglepő gondolataival. Beer Miklós legutóbb a Vasárnapi Hírek című liberális lapnak adott interjút, amelynek két részletével az alábbiakban bővebben foglalkozunk.

Az „Úszás közben az Úristennel” című terjedelmes Beer-interjúban az alábbi kérdés és felelet olvasható:

- Az élet kezdete és a vége - az abortusz és az eutanázia - tabutéma az egyház számára. Kérlelhetetlenül?

- Az élet csodálatos ajándék, megismételhetetlen, szent dolog, amiért felelősek vagyunk. Ez az irány, e mentén kell a konkrét megoldást megtalálnunk. Nincsenek receptjeink. Bármilyen meglepő is, hogy kimondom, de vannak olyan szituációk - ahogy egy tanárom mondta egykor -, amikor a szülőkre kell bízni ezt a döntést. Ne mi, nőtlen papok adjunk okos tanácsokat. A szexuális szabadosság nagy veszély, és ebben őszintén, becsületesen segítenünk kellene a fiataloknak. Vannak olyan esetek, amikor nem törhetünk pálcát fölöttük, akik belesodródnak egy meggondolatlan kapcsolatba, és belemennek ebbe a borzalomba, ami az abortusz. Nem lehet úgy beszélni erről, mint egy vásárlási reklámról. Életről van szó és felelősségről. Az eutanáziáról orvos barátommal szoktam beszélgetni. Egyértelműen itt sem mondhatjuk ki, hogy adjunk be egy injekciót, de lehetnek olyan szituációk, amikor egy orvos őszinte vívódás után lekapcsolja a lélegeztetőgépet, és nem szabad őt ezért bántani. A konkrét megoldások és az eszmények egyszerre vannak jelen az életünkben, csak ezt nehéz megfogalmazni, mert jönnek a hangzatos szólamok az egyház maradiságáról, vagy másik oldalról a liberális világ elburjánzásáról. A szemben álló problémák megoldása - szabadalmaztatott filozófiai példám ez - sokszor az alagútban van. Minél nagyobb értékről van szó - ezt már szintén egy tanárom mondta -, annál kevésbé vannak egyértelmű válaszok.

Látjuk, a püspök úr megkerüli az egyértelmű választ. Pedig neki, az apostolok utódának, az Egyház püspökének éppen az lenne a feladata, hogy a katolikus Egyház tanítását hirdesse, azt közvetítse a világ felé. Elgondolkodtató, hogy Beer Miklós szó nélkül hagyja a kérdésben rejlő hamis állítást. Nem igaz ugyanis, hogy az abortusz és az eutanázia „tabutéma az egyház számára”. Szomorú, hogy hallgatásával éppen egy katolikus püspök osztozik ebben a hazugságban.

Az abortusz és az eutanázia nem tabu az Egyházban. Éppen ellenkezőleg. Az Egyház álláspontja mindkét kérdésben világos és egyértelmű. Épp ezt kellett volna elmondania a püspöknek. A Katolikus Egyház Katekizmusa a katolikus hitnek, az Egyház tanításának rendszerezett foglalata. Aki ettől eltérő véleményt fogalmaz meg, szembemegy az Egyház tanításával. Akkor is, ha történetesen püspök.

Mielőtt idéznénk a katekizmusból, olvassuk el, mint mondott nemrég a sokszor bírált és támadott Ferenc pápa, aki Beer Miklós püspök úr számára is igazodási pont, ahogy ezt a Vasárnapi Hírekben megjelent beszélgetés felvezetője is hangsúlyozza:

Beer Miklós váci püspök mindig azt keresi, mit tenne a helyében Jézus, és az evangélium szilárd válaszai mellett Ferenc pápa példája segíti igaznak maradni.

A püspök úr különös álláspontját az abortusszal és az eutanáziával kapcsolatban már idéztük. Mivel nem óhajtjuk hosszúra nyújtani ezt az írást, ezért bővebben csak az abortusz kérdésével foglalkozunk. A sors iróniája, hogy a Beer-interjú előtt néhány héttel a pápa olyan nyilatkozatot tett, amelyről a hazai liberális média nem nagyon vett tudomást. Ferenc pápa az abortuszt egyenesen a holokauszthoz hasonlította, amikor 2018. június 16-án a Családtársulatok Fórumának delegációját fogadta. Ekkor elhangzott beszédét a Magyar Kurír teljes terjedelmében közölte, ebből a szövegből idézünk:

Egyszer találkoztam egy párral, akik tíz éve házasok voltak, de nem volt gyermekük. Nehéz ezt szóba hozni, mert sok esetben szeretnének gyermeket, de nem jön. Nem igaz? Nem tudtam, hogyan beszéljek erről. De aztán kiderült, hogy ők nem akartak gyermeket. Otthon volt három kutyájuk, két macskájuk… Jó dolog, ha van kutyánk, ha van macskánk, jó dolog… Mégis, amikor azt hallod, hogy azt mondják neked: „Még nem akarunk gyermeket, mert vidékre akarunk költözni, aztán utazni akarunk…” Pedig a gyermekek jelentik a legnagyobb ajándékot. A gyermekek, akiket úgy kell fogadni, ahogy jönnek, ahogy Isten küldi őket, ahogy Isten megengedi - még ha betegek is. Azt hallottam, divatban van - vagy legalábbis megszokott dolog -, hogy a terhesség első hónapjaiban vizsgálatokat végeztetnek, hogy lássák, ha a magzat nincs jól vagy valamilyen problémával születne… Az első, amit javasolnak nekik: „Elhajtsuk?” Megölik a magzatokat. A kényelmes élet biztosítására kidobnak egy ártatlant.
Amikor gyermek voltam, a tanítónőnk történelmet tanított nekünk, és elmondta, mit tettek a spártaiak, amikor torz gyermek született: felvitték a hegyre, és a mélybe dobták, hogy gondoskodjanak „a faj tisztaságáról”. Mi elképedve hallgattuk: „De hogyan lehetséges ez, szegény gyermekek!” Ez szörnyű bűncselekmény. Ma mégis ugyanazt tesszük. Ti felfigyeltetek arra, hogy mostanság nem lehet olyan sok alacsony növésű embert látni. Mert sok orvos - sok, de nem mind - feladatának tartja megkérdezni: „Nem egészségesen születne meg?” Fájdalommal mondom. A múlt században az egész világ szörnyülködött azon, amit a nácik műveltek, hogy gondoskodjanak a faj tisztaságáról. Ma ugyanazt tesszük, csak fehér kesztyűben!

Látjuk, Ferenc pápa szokatlanul élesen s félreérthetetlenül fogalmazott. Ezzel szemben mit mondott Beer püspök úr? „Minél nagyobb értékről van szó - ezt már szintén egy tanárom mondta -, annál kevésbé vannak egyértelmű válaszok.” Beer Miklós egyik igazodási pontja, Ferenc pápa egyértelmű választ adott, a váci püspök szerint viszont nem nagyon léteznek egyértelmű válaszok. A relativizmus bajnokai, a liberális vallás fő- és szerpapjai ezt a „tanítást” minden bizonnyal örömmel nyugtázzák. (Hogy az olvasók miként vélekednek, nem tudható. A Vasárnapi Hírek Facebook oldalán összesen három olvasó méltatta hozzászólásra a püspök úr nyilatkozatát, dicsérő szó nem íratott le.)

 

Mielőtt továbbmennénk, Ferenc pápa idézett beszédéből még egy részletet idézünk. Nemrég tartották éves felvonulásokat a nem heteroszexuális honpolgárok, akik többek között üzentek Novák Katalin államtitkárnak is, aki a hagyományos családmodell mellett kiállva kijelentette, a családhoz egy férfi és egy nő szükségeltetik. Ez a kijelentés a heterofób kisebbség körében nagy fölháborodást váltott ki, pedig az államtitkár asszony ugyanazt mondta, amit nemrég a katolikus egyházfő. Ferenc pápa ugyanis idézett beszédében így fogalmazott:

Manapság - fáj kimondani - „diverzifikált” családokról, eltérő családtípusokról beszélnek. Igaz, hogy a „család” analóg szó, mert beszélünk csillagcsaládokról, növénycsaládokról, állatcsaládokról…, analóg szó. De az emberi család mint Isten képe, férfi és nő, az egyedüli. Egyedülálló!

Tehát férfi és nő. Nem pedig férfi és férfi, nő és nő, férfi és kutya, nő és elefánt stb. Érdemes talán megjegyezni, hogy a heterofób propaganda ellen Beer Miklós püspök úr soha nem emelte fel a szavát. Ahogy soha nem tiltakozott az egyre sűrűbb egyházellenes megnyilvánulások ellen sem. Ő tudja, miért hallgatott.

Ferenc pápa nyilatkozata után nézzük meg, mit ír az abortuszról az Egyház katekizmusa, amely a katolikus tanítás foglalata. A katekizmusban az ötödik parancsolattal („Ne ölj!”) foglalkozó rész fejti ki az abortuszról szóló egyházi tanítást:

2270 Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez.
„Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, megszenteltelek” (Jer 1,5).
„A csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor a rejtekben keletkeztem, és a föld mélyén elindult az életem” (Zsolt 139,15).
2271 Az Egyház az első századtól kezdve hangsúlyozta minden szándékos abortusz erkölcsi rosszaságát. Ez a tanítás nem változott és változatlan marad. A közvetlen, azaz akár célként, akár eszközként szándékolt abortusz súlyosan ellenkezik az erkölcsi törvénnyel:
„Ne öld meg a magzatot abortusszal, és ne pusztítsd el a születése után.”
„Isten ugyanis, az élet Ura, az élet megőrzésének magasztos szolgálatát az emberekre bízta, és ezt emberhez méltó módon kell teljesíteni. Az életet tehát a fogantatástól kezdve a legnagyobb gonddal oltalmazni kell: az abortusz és a csecsemőgyilkosság szégyenletes gaztett.”
2272 A formális együttműködés az abortuszban súlyos bűn. Az Egyház ezt az emberi élet ellen elkövetett bűntényt egyházjogi büntetésként kiközösítéssel sújtja. „Aki abortuszt végez, ha valóban megtörténik, latae sententiae, önmagától beálló kiközösítésbe esik” , „magának a büntetendő cselekmény elkövetésének tényénél fogva”, a jogban meghatározott föltételek mellett. Az Egyház ezzel nem beszűkíteni akarja az irgalmasság terét, hanem kifejezésre juttatja az elkövetett bűn súlyosságát, a megölt csecsemőnek, szüleinek és az egész társadalomnak okozott jóvátehetetlen kárt.
2273 Minden ártatlan ember elidegeníthetetlen joga az élethez a polgári társadalomnak és törvényhozásának alkotóeleme:
„A személy elidegeníthetetlen jogait a polgári társadalomnak és a közhatalomnak el kell ismernie és tiszteletben kell tartania; ezek a jogok nem függenek sem az egyes emberektől, sem szüleiktől és nem is a társadalomtól vagy az államtól erednek: az emberi természethez tartoznak, a személyhez tapadnak a teremtő tevékenység erejével, melyből maga a személy származik. Ebben az összefüggésben föl kell hívnunk a figyelmet arra, hogy ezen alapvető emberi jogok közé tartozik az élethez és a testi épséghez való jog, mellyel minden emberi teremtmény rendelkezik fogantatása pillanatától egészen a halálig.”
„Amikor a polgári törvény az emberek egy csoportjától elveszi azt az oltalmat, melyet a törvénynek nyújtania kell, az állam e tettével tagadja minden polgárának törvény előtti egyenlőséget. Amikor az állam nem alkalmazza erejét mindenki -- leginkább a gyöngébbek -- jogainak védelmére, meginognak a jogállam alapjai. (...) A magzatot a fogantatás pillanatától megillető tiszteletből és védelemből következik, hogy a törvénynek megfelelő büntetéssel kell válaszolnia a magzat jogainak bármely szándékos megsértésére.”
2274 Mivel a magzattal fogantatása pillanatától kezdve személyként kell bánni, épségét a lehetőségekhez képest a többi más élőlényhez hasonlóan védelmezni, gondozni és ápolni kell.
A magzati vizsgálat erkölcsileg megengedett, „ha tiszteletben tartja az embrió és az emberi magzat életét és épségét, és minden egyes magzat megtartására vagy gyógyítására irányul (...). De súlyosan ellenkezik az erkölcsi törvénnyel, ha a vizsgálat eredményétől függ az abortusz. A diagnózisnak nem szabad azonosnak lennie a halálos ítélettel.”

A katekizmus idézett részében olvasható citátumok többsége az egyházi törvénykönyvből, az egyik zsinati konstitúcióból és a hittani kongregáció egyik alapdokumentumából származik, Beer Miklós püspök úr bizonyára ezeket is alaposan ismeri. Mégsem mondja ki azt, ami kötelessége lenne: az abortusz súlyos bűn, gyilkosság. Láttuk, legutóbb Ferenc pápa az Egyház tanítását szokatlanul kemény szavakkal ismételte meg. Beer Miklós püspök úr szerint viszont „nincsenek receptjeink”. Idéztük, megismételjük: „Az Egyház az első századtól kezdve hangsúlyozta minden szándékos abortusz erkölcsi rosszaságát. Ez a tanítás nem változott és változatlan marad.” A II. Vatikáni Zsinat egyik leghíresebb, sűrűn idézett dokumentumára is hivatkozik a katekizmus, nem árt megismételni (Gaudium et spes, 51.):

Isten ugyanis, az élet Ura, az élet megőrzésének magasztos szolgálatát az emberekre bízta, és ezt emberhez méltó módon kell teljesíteni. Az életet tehát a fogantatástól kezdve a legnagyobb gonddal oltalmazni kell: az abortusz és a csecsemőgyilkosság szégyenletes gaztett.
(A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. Bp., 2000, 696-697. o.)

A zsinati dokumentum szerint tehát „szégyenletes gaztett” az abortusz, Beer püspök úr szerint viszont vannak olyan helyzetek, amikor „a szülőkre kell bízni ezt a döntést”. Tehát majd a szülő dönti el, bűn-e, gaztett-e gyilkolni, vagy sem. Mindezt egy katolikus püspök mondja egy liberális lapban.

Úgy gondoljuk, Beer Miklós püspök úr nyilatkozata nincs összhangban az Egyház tanításával. Éppen ezért arra buzdítjuk a váci egyházmegye híveit, forduljanak tisztázást sürgető kérdéseikkel a püspök úrhoz, valamint kérjenek állásfoglalást a katolikus püspöki kartól arra vonatkozóan, vajon Beer Miklós váci megyéspüspök úrnak az abortusszal és az eutanáziával kapcsolatos nyilatkozata nem ellentétes-e az Egyház tanításával. Minden hívőnek joga van ehhez, ha úgy érzi, papja vagy püspöke eretnek nézeteket vall. Jelen esetben ez a gyanú álláspontunk szerint megalapozott.

Írásunk elején jeleztük, hogy terjedelmi okokból az eutanáziával kapcsolatos egyházi álláspontot részletesen nem ismertetjük. A világhálón megtalálható a katekizmus teljes szövege, aki tájékozódni akar, elolvashatja a vonatkozó részt (A Katolikus Egyház Katekizmusa 2276-2279). Itt és most csupán annyit jegyzünk meg, hogy a katekizmus szerint az abortuszhoz hasonlóan a közvetlen eutanázia is gyilkosság. Van azonban olyan eset, amikor az Egyház álláspontja szerint abba lehet hagyni az orvosi kezelést:

Indokolt lehet azonban a költséges, veszélyes, rendkívüli vagy a várt eredményekhez képest aránytalan orvosi beavatkozások abbahagyása. Ilyen esetben a „túlbuzgó gyógyítás” visszautasításáról van szó. Nem ölni akarnak, hanem elfogadják a föltartóztathatatlan halált. A döntéseket a betegnek kell meghoznia, ha alkalmas (competens) és képes (capax) rá, egyébként a jogilag illetékeseknek, mindenkor tiszteletben tartva a beteg ésszerű akaratát és törvényes érdekeit.
(A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2278.)

Most pedig nézzük meg Beer Miklós püspök úr nyilatkozatának másik érdekes részletét. Az interjú végén az alábbi kérdés és válasz olvasható:

- Az átkosban elnyomásban működött az egyház: nem lendül vissza túlságosan is az inga, amikor az alaptörvény teszi kötelezővé az állami intézmények számára a kereszténység védelmét? Nincs túl közel az egyház az államhoz és a kormánypártokhoz?

- De. Aggódom ezért. Nem jó, nem egészséges, és veszélyes. Meglep, hogy ezt nem veszik többen észre. A vallásszabadság eszménye nagy dolog. Milyen alapon mondjuk mi azt, hogy ez egy keresztény ország? Merész hasonlat jutott eszembe: fiatal jegyespároknak szoktam mondani, hogy fogadjanak meg egy jó tanácsot: az anyós ne tudjon papucsban bemenni a hálószobátokba. Szóval, nem jó ez. Ne a politikai vezetők mondják meg, mi jó nekünk, hívő embereknek. Az egyház és az állam szétválasztása fontos alapelv. Rengeteg területen együtt kell működnünk, örülünk a templomtatarozásnak, de a túlhangsúlyozott keresztény program nem jó. Már csak azért sem, mert vannak zsidó barátaim is, ők mit szólnak ehhez? A zsidó-keresztény gyökerek említése talán jobb lett volna, de akkor mit szóltak volna a muszlimok? Egy politikus szájából a keresztény szó mást jelent, mint egy hívő ember szájából, devalvál. Már gondolkoztam is, hogy kitalálom, hogy akkor én nem keresztény vagyok, hanem „názáretikövető”. Szóval, nem örülök a kereszténység kötelező védelmének.

Beer Miklós püspök úr válasza értelmezhetetlen. Méghozzá azért, mert olyan kérdésre válaszol, amely kérdés eleve értelmetlen. Az alaptörvényben ugyanis nem a „kereszténység védelme” szerepel, tehát a püspök úrnak nincs miért aggódnia. Magyarország Alaptörvényének R) cikk (4) bekezdésében ezt olvassuk:

Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.

A „keresztény kultúra” védelméről van szó, ami nem ugyanaz, mint a „kereszténység védelme”. Megismételjük tehát: fölösleges a püspök úrnak aggódnia. Nem hisszük, hogy Beer Miklós ne lenne tisztában azzal, mit is jelent a „keresztény kultúra” és annak védelme korunkban. A szolidaritás, az emberi méltóság tisztelete, a család védelme stb. nem keresztény ember számára is érték és mérce. Miért zavarná ez a kultúra, ennek a kultúrának a védelme az ateistákat és a más hitű embereket? S miért éppen a zsidókat és a muszlimokat említi a püspök úr, aki szerint még a „zsidó-keresztény gyökerek említése” is problémás lenne a muszlimok miatt? Az interjúnak ez a része szerintünk kifejezetten mulatságos. Hogy mit szólnak hozzá a muszlimok? Tényleg az a legnagyobb problémája a püspök úrnak? Meg az, hogy az ő zsidó barátai mit szólnak a keresztény kultúra védelméhez? S miként kell értelmezni azt a kijelentést, hogy „egy politikus szájából a keresztény szó mást jelent, mint egy hívő ember szájából, devalvál”? Beer püspök úr szerint tehát hívő ember eleve nem lehet politikus? Vagy megfordítva: a politikusok között egyetlen hívő ember sem található? Sehol az egész világon? Nem akarjuk megsérteni a püspök urat, de a néhai nagy német kancellár, Konrad Adenauer nevét bizonyára többen ismerik, mint a püspök úr nevét. S itt van a híres francia politikus, Robert Schumann, aki két ízben is miniszterelnökként szolgálta hazáját. Vagy Alcide de Gasperi néhai olasz kormányfő és külügyminiszter. Az Európai Unió három alapító atyjáról van szó, akik persze nem ilyen uniót képzeltek el, hiszen mindhárman mélyen hívő emberek voltak, s ma bizonyára forognak a sírjukban, amikor Brüsszel felől fújdogál a szél. Az utóbbi két politikus boldoggá avatási eljárását már régen megindította az Egyház, és úgy hírlik, Adenauer boldoggá avatási eljárását is többen szorgalmazzák. S most Beer Miklós püspök úr „ex cathedra” kijelenti, hogy politikus szájában a keresztény szó devalválódik, nincs kivétel. Hogy lehet ilyen általános érvényű, néhai nagy politikusok emlékét is meggyalázó kijelentést tenni? A butaság, az előítélet püspöki szájból is butaság, előítélet. Nem szabad szó nélkül hagyni.

Válaszoljon helyettünk Beer Miklós püspök úrnak XVI. Benedek pápa, aki korunk egyik legnagyobb szellemi tekintélye, s aki még bíboros korában elmondott egyik beszédében, 1992-ben (!), így fogalmazott a keresztény gyökerek említését mellőző európai alkotmánnyal kapcsolatban:

Az az állítás, hogy Európa keresztény gyökereinek említése sérti az Európában élő sok nem-keresztény érzéseit, kevésbé meggyőző, tekintettel arra, hogy mindenekelőtt egy olyan történeti tényről van szó, amelyet komolyan senki nem tagadhat. Természetesen ez a történelmi hivatkozás kapcsolatot jelent a jelennel is, mert a gyökerek említésével jelezzük az erkölcsi tájékozódás forrásait, azaz azon alakulat identitásának egyik összetevőjét, ami Európa. Kit érne sérelem? Kinek az identitását éri fenyegetés? A muszlimok, akiket ebből a szempontból gyakran és szívesen vonnak bele a játékba, nem a mi keresztény erkölcsi alapjainktól érzik veszélyeztetve magukat, hanem annak a szekularizált kultúrának a cinizmusától, amely megtagadja tulajdon gyökereit. Zsidó polgártársainkat sem éri sérelem amiatt, hogy Európa keresztény gyökereire hivatkozunk, hiszen ezek a gyökerek a Sínai-hegyig nyúlnak vissza: annak a hangnak a hatását hordozzák, mely Isten hegyén hallatszott, és azokban a nagy alapvető irányultságokban egyesítenek bennünket, melyeket a Tízparancsolat ajándékozott az emberiségnek. Ugyanez érvényes az Istenre történő hivatkozás esetében is: nem Isten említése az, ami sérti a többi vallásokhoz tartozókat, hanem inkább az a kísérlet, hogy az emberi közösséget teljesen Isten nélkül akarják fölépíteni.
(Joseph Ratzinger: Benedek Európája a kultúrák válságában. Bp., 2005, 35-36. o.)

Az idézett szöveg szerzője több ízben is világossá tette, hogy két kultúra összeütközéséről van szó. Az egyik a relativizmus, a liberalizmus kultúrája, amely Istent ki akarja zárni a világból, amely rombolja a keresztény kultúra alapjait és értékeit. A másik a keresztény kultúra, amely óvja a hagyományos erkölcsi értékeket, védi az élet szentségét, az ember méltóságát, a család eszméjét, s elutasítja többek között az egyneműek házasságát, a gender-ideológiát stb. Ha félresöpörjük az erkölcsi értékeket, a keresztény kultúra alapjait, barbár világot, romvilágot hozunk létre, amelyben már nem beszélhetünk sem jóról, sem rosszról, mert minden relatívvá válik. Ennek a veszélyére hívta fel a figyelmet nem is egyszer Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa. Amikor a keresztény kultúra védelme miatt aggódik Beer Miklós püspök úr, akkor meggyőződésünk szerint olyan útra téved, amely (a püspök úr szavait idézve) „nem jó, nem egészséges, és veszélyes”. Beer Miklós püspök úr iránti tiszteletünk mellett hagyatkozzunk inkább arra, amit az Egyház nagy alakjai üzennek nekünk.

Írásunk végén a magyar nemzet egyszerű tagjaként, botladozó, de Isten segedelmében reménykedő keresztényként a püspök úrhoz szólunk.

Tisztelt Beer Miklós Püspök Úr! Államalapító királyunk, Szent István, halála előtt Szűz Mária oltalmába ajánlotta hazánkat. Azóta mondjuk: Magyarország Mária országa, Regnum Marianum. Az Ön egyik püspökelődje (igaz, nem váci püspök volt, hanem előbb veszprémi püspök, majd esztergomi érsekként Magyarország hercegprímása) az emberi jogok, a vallásszabadság és a keresztény kultúra védelmében vállalta az éveken át tartó megrágalmaztatást, majd a meghurcoltatást, a hosszú rabságot, végül a számkivettetést. Ebben az évben emlékezünk meg boldog emlékű Mindszenty József bíboros-prímás úr letartóztatásának hetvenedik évfordulójáról, s ez az évforduló jó alkalom arra, hogy tanításából ismét erőt merítsünk.

Mindszenty József 1947. október nyolcadikán az Ön püspöki székhelyén, a váci székesegyházban beszélt. Ön jól tudja, hogy ez a nap egyik legnagyobb egyházi ünnepünk, Magyarok Nagyasszonya ünnepe. Mindszenty bíboros úr többek között ezt mondta:

De jó annak a gyermeknek, akinek él az édesanyja és a világban megsebzett, megtépett lelkével kisírhatja magát az édesanya jóságos ölén. Hogy mennyire jó, talán az az árva gyermek tudná azt megmondani, akinek ez a lehetőség kiesett már az életéből. De jó annak a nemzetnek is, amelyik a világban megtépett életével, lelkével édesanyjára talál; az Égi Édesanyának, az ezeréves magyar történelemből megismert Boldogasszonynak, Nagyasszonynak a lábainál sírhatja el minden keservét, búbánatát. Jaj azoknak a nemzeteknek, amelyektől elvették a szellemvilágot, s kitépték égen-földön számukra az édesanyát.

Bizony, jaj annak a nemzetnek, amelytől elvették a szellemvilágot. Jaj annak a Magyarországnak, amely saját gyökereit, kultúráját, hagyományait nem védi. Az úgynevezett „Európai” Unióban folyamatos támadás éri a keresztény kultúrát, az erre alapozott erkölcsi rendet. Robert Schumann néhai francia politikus, az Európa-eszme egyik atyja mondta egykoron: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Schumann, valamint olasz és német politikustársa (de Gasperi és Adenauer) keresztény Európában gondolkodtak, a keresztény kultúra talapzatán képzelték Európa s benne saját hazájuk jövőjét. Ön viszont ma azokat korholja, akik védeni akarják a folyamatos támadásnak kitett keresztény kultúrát. Miért? Merre úszik Ön, Püspök Úr? Miért nem azért kritizálja a kormányt, hogy a szavak és a tettek nem fedik egymást? Miért nem bírálja a magyar kormányt például azért, hogy miközben a keresztény kultúra, a hagyományos család védelméről szónokol, közterületen zajló propagandát biztosít a „Pride” néven elhíresült heterofób rendezvénynek? Reméljük, eljön az idő, amikor megkapjuk Öntől a választ.

B. - Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Beer Miklóst "zavarja a megfogalmazás", hogy Alaptörvénybe foglalnák a keresztény kultúra védelmét

- Így védelmezi keresztény nyáját két "magyar" püspök: "Mi a menekülteket támogatjuk!"